2016. január 5., kedd

2015 kedvencei #1 - Arcápolás, testápolás, hajápolás, körömlakkok

Ahogyan tavaly, idén is két részre bontom az éves kedvenceim listáját, először a nem smink kategóriába tartozó szépségápolási termékeket mutatom meg. Sok újdonságot sikerült megszeretnem tavaly, de még így is akadnak állandó vendégek. A legtöbb ilyen bejegyzéshez képest jóval több dolgot sikerült összeszednem kategóriánként, remélem nem bánjátok. 

ARCÁPOLÁS


Már számtalanszor említettem, hogy évek óta csak a Bioderma Sensibio micellás vízet használom sminklemosásra, és ez idén sem volt másképpen. Tudom, hogy a Garnierről és a L'orealról szinte mindenki azt mondja, hogy pont ugyanez, csak sokkal olcsóbban, de ehhez ragaszkodom, nincs mit tenni. A Neutrogena Spot Stress Control arclemosó hiába nem szuper összetevőlistás, meg ultra kímélő, nekem bejött. A radírozóhatása közepes, de azért nem szoktam minden nap használni. A Simple Kind To Skin Hydrating Light Moisturiser hidratáló krém mini kiszerelését Angliából kaptam, könnyű, vizes állagú krém illat nélkül. Könnyen beszívódik, ugyanakkor pont megfelelően hidratál. A másik krém, amit szerettem, a La Roche-Posay Hydreane Legere volt, ami nem került fel a képre, mert nemrég fogyott el belőle az utolsó mintám is, de gondolkodom rajta, hogy megvásárolom a teljes kiszerelést. Az Etude House Face Conditioning Cream idei felfedezés, és szinte az egyik legjobb. Arbutintartalmának köszönhetően néhány nap alatt begyógyítja a sebeimet, és eltünteti a pattanás utáni foltokat, hatalmas segítség. A Carmex Original tégelyes változatát azt hiszem nem kell bemutatnom, úgy vagyok vele, mint a Bioderma micellás vízzel, csak ezt használom, és vásárolom újra.

TESTÁPOLÁS


Rengeteg márkájú és illatú tusfürdőt próbáltam ki tavaly, kedvencek között maradt a Balea, újonnan pedig a Palmolive-ot kedveltem meg nagyon. A Balea Spray On testápolóm elfogyott, ezért nincs rajta a képen, tesztet viszont írtam róla, és pont a napokban készülök újravásárolni. Addig is Alverde Wasserliebe testápoló spray-t használom, amivel végre kicsit gyakrabban tudom rávenni magam a testápolózásra. A Rexona Maximum Protection dezodort számos próbálkozás ellenére 2015-ben sem cseréltem le, és valószínűleg idén is kitartok majd mellette. Idén lettek mániáim a fürdősók, főként a Balea, a Kneipp, és a Tetesept kínálatából.

HAJÁPOLÁS


Természetesen most is hajápolási termékből hoztam a legtöbbet. A lósampon mellett idén kipróbáltam Pantene Intensiv Repair termékcsaládot, amiből a sampont már másodjára veszem újra, ez nagy szó. Ugyan hirdatáló formulájú, és szilikonos, ez pedig elvileg ellentmondana annak a törekvésemnek, hogy a hajmosások közötti időt szeretném kitolni, meglepően jól működik, és a fejbőrömnek sincs problémája vele. A Kallos Keratin hajpakolást legfőképpen akkor vetettem be, amikor tartósan egyenes hajat szerettem volna, ugyanis valamilyen furcsa módon már száradás után simábbnak tűnik a hajam, és könnyebb is kivasalni. A L'oreal Elseve Extraordinary Oil hajpakolásból már a második, vagy harmadik tégelyt használom, a hatásán kívül az illatával sem tudok betelni. A Lisap Ultimate hővédő-egyenesítő spray az egyik legjobb, amit valaha próbáltam, a L'oreal Dual Stylers Techniart Sleek & Swing hajformázóval kombinálva biztosan nem kell aggódnom a hajam miatt. Erről egyébként Meánál olvashattok vendégposztot tőlem. 


L'oreal Elseve Extraordinary Oil olajos-krémes hajápolóját (tudom, az a neve, hogy Selymes Olaj A Krémben, de szerintem ez borzasztó bután hangzik) ugyanazon okokért szeretem, mint a pakolás párját, csak éppen nem kell kiöblíteni. Nedves és száraz hajra is szeretem használni, nem nehezít el. A L'oreal Elseve Selymes Olaj károsodott hajra készült verzióját ugyan ősszel vettem, de jobban bevált, mint az ezelőtt használt hasonló termékeim, így helyet kapott az éves kedvensek között. A Balea Trend It Up szárazsampont pont akkor sikerült felfedeznem, amikor kivonták a forgalomból, pedig a legjobb volt, amit valaha próbáltam. Pont a napokban hoztak ki belőle egy vaníliás verziót, ezt viszont pont az enyhe semleges illata miatt kedveltem. A helyét végül a Batiste Fresh szárazsampon vette át, amiről írtam már a dúsító párjával együtt. Már nem az első flakonnal használom, életmentő, csak ajánlani tudom. Sokáig nem értettem az Invisibobble hajgumik körülötti felhajtást, de miután már a sokadik eBay-es verzió vérzett el nálam, beneveztem rá a tavaszi Glamour napokon. Azóta nem használok "tradicionális" hajgumit, végre összefoghatom a hajam anélkül, hogy kiengedve egy ronda törés lenne benne, nekem megérte az 1600 forintot a három darabos csomag.

KÖRMÖS KEDVENCEK


Ugyan továbbra sem szeretnék körmös irányba mozdulni, inkább meghagynám ezt a területet a nálam ügyesebb lányoknak, meglehetősen sok lakkal bővült idén a gyűjteményem. A rutinom állandó tagjai voltak (és lesznek továbbra is) használati sorrendben: Essence Studio Nails Fast Cuticle Remover a körömágybőr felpuhítására, illetve eltávolítására, Essence The Gel alaplakk, Essence BTGN vagy újabban az Astor Pro Manicure Already Dry fedőlakk, ha éppen türelmetlenebb vagyok. Örülök, hogy rátaláltam Aveo szárító spray-re, aminek használata számomra kézeállóbb és kényelmesebb, mint a cseppeké, mégis ugyanolyan jól végzi a dolgát. A dekorra áttérve szinte kivétel nélkül az Essence Special Effect Topper - 03 hello holo árnyalatát kentem fel a gyűrűsujjamra, ha egy kis extrát szerettem volna csempészni a manikűrbe - igen, nálam ez számít extrának.
Továbbra is legszívesebben natúr, vagy pasztell árnyalatokkal festem a körmöm, azonban idén a menta helyét átvették a lilás, szürkés színek, valamint rákaptam a csillámok mindenféle variációjára. A legtöbbet használt lakkok fentről lefelé, amiket bármikor, bármilyen alkalomra felkenek:  Essence Effect - 01 pixie dust; Essence The Gel - 37 serendipity; Moyra Gel Look - 107; Catrice Luxury Lacquers - 04 Lost 'N Roses, 01 It's Showtime.


Hamarosan érkezem a második résszel, amiben a sminktermékeket és egyéb nem-materiális dolgokat veszem sorra :)
Van valami, ami ezek közül a ti kedvenceitek listáján is szerepel? 

8 megjegyzés :

  1. A pantene, a Balea tusik, a Carmex, a La roche posay krém nálam is mind nagy kedvencek. 😀

    VálaszTörlés
  2. Az Elseve selymes olaj kremet a te ajanlasodra vettem, es nekem is bevalt :) Imadom!

    VálaszTörlés
  3. A Balea tusfürdők, a Bioderma micellás víz és a LRP Hydreane Legere nálam is a kedvencek között vannak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezeket lassan már mindenki ismeri, vicces, hogy állandóan feltűnnek :D

      Törlés
  4. A Balea tusfürdők mindenképp, karácsonyra rengeteget kaptam, most van vagy 7-8 elfekvőben, nyárig biztos kitart :D Az Elseve hajolajat én is 2015-ben fedeztem fel, annyira megszerettem, hogy azóta már a második flakont használom. :) Na meg az Astor fedőlakk is új zsákmány a legutóbbi Joy-napokról, egy az egyben NYC Trubo Dry, amit anno nagyon-nagyon szerettem, mielőtt kivonták.
    Szép ez a lista, bőven tudok belőle ötletet meríteni, mit kellene még kipróbálnom a jövőben. Az Invisibobble utánzatokkal én is befürödtem, legközelebb már szeretnék egy eredetit is magaménak tudni. ;) Várom a sminkes bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a felhalmozott tusfürdőmennyiségről én is tudnék mit mesélni :DDDDD Miattam fogsz pénzt költeni :( :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...