2015. szeptember 16., szerda

Batiste szárazsamponok - XXL Volume, Fresh (Cool & Crisp)

Nagy hajápolás mániásként nem is én lettem volna, ha már az itthoni "megjelenés" napján nem rohantam volna el egy Rossmannba, hogy kipróbálhassam a Batiste szárazsamponokat. Abból a szempontból csaltam, hogy már pár éve Londonban megvettem a Blush verziót belőle, de annyira nem jött be, így ezúttal először a dúsítós változatra esett a választásom, ami egy kicsit baklövésnek bizonyult részemről, ezért később még egy fajtát beszereztem. Időközben a márka Facebook oldalán indult egy játék, aminek keretein belül használat közben kellett egy képet készíteni magunkról, és feltölteni kommentbe. Szerencsére a tíz nyertes közé kerültem, így utánpótlásként három flakont kaptam a kedvencemből.


Itthon jelenleg öt féle kapható belőle, csomagolásban és illatban is különböznek. Szerintem az összes fajtának király a design-ja, tetszik, hogy erre is figyelnek. Nem túlzottan kedvelem, ha egy szárazsamponnak erőteljes, órák múlva is érezhető illata van - inkább a parfümömtől illatozzak -,  de szerencsére a kettőből, ami megvan nekem, egyik sem tolakodó. Az XXL Volume édesebb, fűszeresebb, míg a Fresh semleges, púderes, némi citrussal.  
A legnagyobb különbség közöttük, hogy amíg a Fresh valóban frissen mosott, tiszta érzetet kölcsönöz, addig az XXL Volume hasonló egy hajlakkhoz: tartást ad, ennek köszönhetően enyhén ragacsos érzete van. Pont emiatt ritkábban használom, mint a másikat, ezért is említettem a bevezetőben a mellényúlást, mert állandó használatra kerestem szárazsampont.
A Londonban vásárolt változatnál gondjaim voltak a fehér por eltüntetésével, ezeknél azonban ezt nem tapasztaltam. Legjobb felfújás után néhány percig "állni hagyni" és csak utána beledolgozni a hajba, nekem így vált be leginkább. A hatásuk egész nap tart, általában maximum két egymás utáni napon használom, utána már hajat mosok, a dúsítós esetében ezt szeretem már inkább aznap megtenni. Nem szárítanak, habár nálam szerencsére ez még egyetlen szárazsamponnál sem fordult elő.



Rossmannban és Müllerben tudjátok beszerezni őket 200 ml-s kiszerelésben 1400 forint környékén, de az iParfümérián nagyobb választékban, de kicsit drágábban is megvásárolhatók. A Rossmannban a bemutatottakon kívül kapható még az Original, a fentebb említett Blush és a barna hajra való, a Müllerben viszont csak három fajta színezettet láttam szőke és barna hajra.


Nektek melyik a kedvenc szárazsamponotok?
Próbáltátok már a Batiste termékeit? :)

4 megjegyzés :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...