2015. augusztus 18., kedd

Beszámoló | Sziget Fesztivál 2015

A tavalyihoz hasonlóan ismét egész hetes bérlettel mentem, azaz csak részben, mert a hétfői napot "kivettem" pihenőnapnak a hétvégi világkupa után, de a hét további részére mindig akadt program. Nem is értettem azokat a kommenteket, amikben amiatt panaszkodtak, hogy nem lesz "jó zene", kíváncsi lennék, mit szerettek volna. Természetesen idén is minden nap nálam volt a fényképezőgép, így nem maradtok dokumentáció nélkül. 
A keddi érkezésemkor kissé meglepődtem, ugyanis amennyire az elején azt gondoltam, hogy semmit sem rendeztek át tavalyhoz képest, annyira eszméltem rá 10-20 perc mászkálás után, hogy bizony a színpadokon kívül majdnem minden máshol van. Engem leginkább a zenei része izgat, így általában késő délután-este indultam neki. Első körben a Subscribe érdekelt, akik a szeptemberi búcsúkoncertjük után hosszabb szünetre vonulnak - sok helyen hallani mostanában, hogy feloszlanak, de megerősítették, hogy ezt csak a média fújta fel így - és a Szigetes szereplésük volt az utolsó előtti Budapesten. Lényegében metálról van szó, nagyon szeretem őket, annak ellenére, hogy az egyik objektívszervizelős alkalom egy pár évvel ezelőtti koncertjükhöz köthető :D Sajnos nem tudtam végig maradni, mivel (számomra) az este fő zenekara, a Florence + The Machine következett. 1-2 éve még nem szerettem, az utóbbi nagyjából fél évben viszont rongyosra hallgattam nem kevés számukat. Középtájt álltunk, de a világgal együtt a fesztiválok sem arról híresek, hogy az átlag magasság 165 centi lenne, ennek köszönhetően szinte semmit nem láttam a színpadból, kivéve azt a pár alkalmat, amikor a barátnőm (szia, Kinga!) barátja a nyakába vett, a képeket is főként ilyenkor készítettem. Sajnos a kedvenc dalom most is kimaradt, ettől függetlenül a show maga szuper volt, Florence csodásan kommunikál a közönséggel, nagyon kifejező, még ha időnként kicsit túlságosan teátrális is. Nem lennék a takarítók helyében, mert sikerült jópár csomag csillámport elszórnia a koncert vége felé...:D Mellettünk egyébként skandináv feliratú mezbe öltözött német szövegeket skandáló fiúcsoport állt, leginkább fociszurkolóknak tűntek, ők kicsit levettek az élvezhetőségi faktorból.











A szerdának úgy indultam neki, hogy a The Scriptet majd valahonnan távolabbról nézem, nem akarok a tömegben megfulladni, sikerült egy oldalsó folyosó melletti helyet találnom, így néhány méter távolságból láttam Danny O'Donoghue-t. A legközönségközpontúbb produkció volt a tavalyi Imagine Dragons után, amit valaha láttam, az egyik szám fele egészen a tömeg közepéből ment, amit GoProval vettek, és real time ki is vetítettek. Nem gondoltam, hogy ennyire maradandó élmény lesz számomra, ehhez képest a szerda volt a nap, ami után egyre fogyott a hangom. Valószínűleg ennek leginkább az Enter Shikari az oka, mert ott tényleg beleadtam apait-anyait. Első sorból. A38-on, ami legtöbbször teljesítmény. Még mindig nem igazán hiszem el, hogy Roughton Reynolds az egyik kedvenc számom végén lejött a színpadról egészen a kamerások mellé, akkor el is törött a mécses, és ott sírtam. Nem csoda, hogy komplett csapattal érkeztek, nem egyszer kellett teljes kábelkötegeket utánuk vinni, amikor éppen úgy gondolták, hogy most beugranak a tömegbe gitározni, vagy felmásznak a tartóoszlopokra, esetleg a hangfalak tetején játsszák végig a dalt. A mikrofonállvány mindenesetre többször volt a levegőben, mint a színpadon. Külföldi zenészt még nem hallottam ennyiszer magyarul beszélni - bár a közönség nagyobb része külföldi volt, ők kevésbé értékelték ezt, mint mondjuk én -, és azt is megtudhattuk, hogy a Sziget sokuk kedvenc fesztiválja. Hiba volt őket nem a nagyszínpadra tenni, pont. 












Csütörtök volt a leghosszabb és egyben legzsúfoltabb napom. Ellie Goulding érdekelt leginkább, de már jóval előbb kimentem, mert négytől játszott a The Maccabees, amiért régen iszonyatosan odavoltam. Mostmár nem hallgatom olyan gyakran a számaikat, az új albumot sem tanulmányoztam még át tüzetesen, de azért nosztalgikus érzés volt élőben látni őket. Pont olyan időben voltak, amikor a napon szét lehetett sülni, úgyhogy a koncert egy részében Quoridor-t játszottunk. Ezután találkoztam Alexával és a húgával, belenéztünk a The Ting Tingsbe, majd a konfetti parti után - mondanom sem kell, hogy még a bugyimban is találtam kis színes papírdarabokat, a cipőmről nem is beszélve - lassan elkezdődött a Foals. Egész jó helyet sikerült szereznünk, gondoltam először, majd megérkezett egy külföldi fiúcsapat, akik szerint jó móka, ha elkezdenek mögöttünk lökdösődni - pogónak azért nem nevezném az akciójukat. Időközben teljesen elfogyott a levegő, plusz rengetegen betolakodtak mellénk, így félidőben kimentem oldalra. Már előre elterveztem, hogy Ellie-re bizony beállok az első sorok egyikébe, a harmadikig jutottam, ami alapvetően egy rettentő jó lenne, ha nem 180 centis srácok álltak volna előttem...két számot hiányoltam, de kívül az összes sláger lement a közönség nagy örömére. Nem voltak fancy effektek, csak a zenészek, két fantasztikus fekete vokalista és Ellie, akinek azon kijelentését, hogy a Sziget még a Glastonbury-t és a Coachellát is felülmúlja, túlzásnak tartom, de az előadása hibátlan volt. Találkoztunk Pannival, kipletykáltuk magunkat, majd siettünk Alexával Interpolra az A38 sátorba. Nem csodálkozom a teltházon, sallangmentes, hamisíthatatlan indie, olyannyira, hogy ráadást is kaptunk, ami a Szigeten nem jellemző. Hazafelé úton éreztem a holtpontot, úgy vonszoltam fel magam a busztól a lakásig, hogy ha most nem halok meg, akkor soha. Jelentem, még élek.






Annyira élvezzük...:D










Pénteken a Kasabiannal több éves álmom vált valóra. Első sorban reménykedtem, de az előtte lezajló "color party" - gyakorlatilag festékpor dobálás - meghiúsította ezt a fajta törekvésem, mert nem igazán vonzott, úgyhogy a tömeg széléről vártam a pillanatot, amikor belopakodhatok előre. Nagyrészt sikerült, ráadásul egy egész csapat magyarba botlottam, ami nem jellemző. Először angolul kezdtük a beszélgetést, csak akkor derült ki a turpisság, amikor drága anyanyelvünkön megkérdeztem, hogy magyarok-e. Az első pár számig minden rendben volt, bár most is akadtak néhányan, akik a koncertkezdés után döntöttek úgy, hogy befurakodnak a negyed embernyi helyekre körülöttünk, amit azért hagytunk, hogy legalább levegőt tudjunk venni, de nem ketten, nem hárman, legalább tizen! Közben a kedvenc számomnál egy ismeretlen srác a nyakába kapott, hogy végképp jó legyen nekem. Aztán beindult a pogógyár egy külföldi fiútársaságnak köszönhetően, mindenféle előjel nélkül, hát hova sikerült beállnom?...annyira elfajultak a dolgok, hogy az egyik mögöttem álló magyar lánnyal kimenekültünk, de innentől kezdve tényleg fantasztikus volt a dolog, attól eltekintve, hogy az esőgyártó - ismertebb nevén párakapu - alá sikerült beállni, a "beachy waves" fesztiválfrizura garantált volt estére. A zenekarról: ŐRÜLTEK. Igaz, hogy leginkább a gitárosukért, Sergio Pizzornoért lelkesedem - a legtöbbekkel ellentétben, akiknél Tom Meighan, az énekes a nyerő - ő pedig tényleg az egyik legviccesebb - és legprofibb - zenész, akit valaha láttam. Mellesleg páratlan az együttműködés, minden mozdulatukból látszik, hogy imádják ezt az egészet, és egymást is, többször láttuk őket ölelkezni a színpadon. Nagyon meglepődtem, hogy két rendkívül népszerű dalt - pont a kedvenceimet - nem játszották :( Utánuk Avicii volt a nagyszínpadon, akitől igyekeztem minél távolabb kerülni, mert ki nem állhatom.








A szombati nappal véget ért számomra a nagyszínpados "őrültködés", a programok viszont még közel sem, az egyik kedvenc indie-folk énekesem, William Fitzsimmons játszott aznap. Családiasan indult, 100-200 embernél több nem állt a színpadnál kezdésnél - éljen az instant első sor -, de utána már egyre többen fedezték fel maguknak a sátrat. Jól tették. A barátnőmet csak úgymond "berángattam", nem ismerte a dalokat, mégis kishíján sírva fakadt ő is az egyik számnál. Miután esélytelen volt megtalálnom Pannit a hatalmas tömegben Major Lazeren - amivel kapcsolatban valamiért abban a hitben éltem, hogy egy zenekar-, leültem oldalra, és próbáltam túlélni. Egyértelműen nem az én stílusom, sőt :D Végül megtaláltuk egymást, és Kings of Leon helyett inkább elmentünk enni. Egyesek szerint kár, hogy kihagytam, mások szerint nem annyira, az igazságot már nem tudom meg.






A maradék energiáimat egyértelműen vasárnapra tartogattam, amikor csatlakozott hozzám a tavalyi egész heti - pontosabban öt napi - társam, Sári is. Szigetes hagyományunk, a Fornettis pogácsa után először José Gonzalez volt a program, napi tanács: legyen nálatok gumicukor, azzal simán lehet hódítani. Felfedeztem, hogy a Rudimental nem kibírhatatlan, de azért ez sem kifejezetten az én világom, nem úgy, mint a 30Y, ahova közben átpártoltunk. Sosem voltam a legnagyobb rajongójuk, de az egyik legszínvonalasabb magyar formációnak tartom, és nem csak azért, mert pécsiek, és elfogult vagyok. Nem vetem meg a "kemény zenét" de a Limp Bizkitből elég volt az a pár perc, amennyit hallottam, inkább a dallamosabb dolgok híve vagyok. Sosem gondoltam, hogy egy egész sátornyi francia és belga ember között fogok francia rap (?) zenére bulizni, de bizony ez is megtörtént a Fauve koncertje alatt. Arra számítottam, hogy az első sorokból mindenki eltávozik majd, de tévedtem, így csak a másodikban sikerült helyet találnom Passengeren. (Továbbra sem értem egyébként, hogy a 190 centis emberek miért érzik létszükségletüknek, hogy beálljanak előre, főleg, ha nem is ismerik az előadót.) Ezzel egyidőben Martin Garrix nyomta a nagyszínpadon, a folyamatos dübörgés nem igazán passzolt a kedves gitárzenéhez, csak azért is a lehető leghangosabban énekeltünk. A "hagyományos" Passenger számokon kívül stílusosan George Ezra Budapestje is felcsendült, Bruce Springsteen Dancing In The Dark-jával egyetemben. Az egy és negyed óra főleg most tűnt borzasztó kevésnek, sokszor ennyit is bőven kibírtunk volna. (Én legalábbis biztosan.) Aki ismer, annak nem meglepő információ, hogy sírtam, nem is keveset. Ennyit mondok :D Végszóra megérkezett az özönvíz is, ami egész héten elkerülte a várost, lehetett választani, hogy az ember vagy bulizik Milky Chance-re, vagy szanaszét ázik. Ahogy már tavaly is tapasztaltuk, van egy hangulata a sárban tocsogásnak.









Elmondhatatlanul fog hiányozni ez az egy hét, függetlenül attól, hogy hangom nem maradt, mozdulni sem bírok, és legalább ugyanennyi időbe telik majd, amíg élő állapotba hozom magam. 
Köszi Sziget, jövőre minden bizonnyal találkozunk! :)

8 megjegyzés :

  1. Olyan 10-15 éve a Sziget volt az egyik fő attrakciója a nyaramnak. Akkor még Pepsi Sziget volt. (-: Bár az igazi a Diáksziget korszaka volt, hiszen hasonló rockfesztiválnak indult, mint amilyen most a pécsi Rockmaraton. Én nagyon sajnálom, hogy ma már annyi létjogosultsága sincs a kemény zenéknek, hogy a színpadot is elvették tőlük. Bár az idei felhozatalt nem is figyeltem....... A beszámolód viszont nagyon tetszik, érződik rajta, hogy mennyire jól érezted magad. (-: Átjön az a bizonyos "sziget feeling" is, bár nekem az a jó zenék mellett az egy heti nomád sátoros életmódot is jelenti. Mikor már szokatlan széken ülni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Rockmaratont is áttették már idén Dunaújvárosba sajnos :/ Első körben azért nem a "kemény zene" a világom, úgyhogy én kifejezetten örülök neki, hogy kicsit alterosabb a felhozatal pár éve, tudom, hogy sokaknak nem jön be - főleg akik a ma népszerű populáris előadókat kedvelik - de azért van néhány metalcore zenekar, akiket szívesen megnéznék :) Én ebből a kempingezős dologból inkább kimaradok, ahhoz túlságosan szeretem a tisztaságot, meg hasonlókat :D

      Törlés
    2. Igen, bár a fellépők hasonlók maradtak, mint Pécsen. (-: Én általában a rockot, metalt kedvelem, persze vannak kivételek. Idén sajnos csak a Fezen egy napjára jutottam el, az abszolút kedvencem, a HIM miatt. (-: A sátorozásra sajnos rá voltam mindig kényszerítve, hiszen kb 250 km-re lakom a fővároshoz. De a végén meg is szerettem, csak bizonyos lemondásokkal járt, pl nem sminkeltem, nem lakkoztam és ilyenek, bár ebben a melegben itthon sem sminkelek..

      Törlés
    3. Ja, hát igen, én az olyanokat nem értem, akik pestiek és mégis sátoroznak :D Én rászánom azt az 1-1 órát az utazásra, hogy rendesen lefürödhessek, meg kajálhassak, meg aludni tudjak a saját ágyamban :D Olyan külföldi lányokat láttunk lealapozott arccal, pirosító, kontúr, minden, fogalmam nem volt, hogyan bírják ki :D

      Törlés
    4. Azért annyira nem szeretek sátorozni, ha ott laknék tuti nem tenném. :D Székesfehérvár ide vagy 300 km, a koncert után egyből indultnk is vissza, bár utóbb a párom bánta, mivel ő vezetett...... Én a pollenallergia miatt nem, mert végighapciztam az estét. )-:
      Hát, nekem annak idején barátnőm a Hegyalján képes volt kontaktlencsével is szenvedni sátorban. :D

      Törlés
  2. Soha nem voltam még a Szigeten, de nagyon tetszett a beszámolód, élvezet volt olvasni! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...