2017. március 29., szerda

Kívánságlista #3 | Glamour-napok 2017 tavasz

Úgy tűnik, mostanában rákattantam ezekre a listákra...na de ennek az apropója, hogy közelednek a Glamour-napok, én pedig már jó előre elkezdtem gondolkodni, hogy mit szeretnék venni. Azon termékek esetében, amik régi kedvencek, és amikből mindig ilyenkor szerzem be az utánpótlást már a kuponokra ránézve is megy a vásárlás, de az újdonságok esetében bizony előfordul, hogy már csak otthon jutnak eszembe. Elsősorban ezt kiküszöbölendő készítettem ezt a posztot, meg persze azért, hogy ti is szemezhethessetek, hátha megtetszik ezek közül valami. 


A képen a testápoló szerepel, ám én igazából a Dove Invigorating Ritual tusfürdőt szeretném, ami teljesen véletlenül jött szembe velem a DM-ben, és amint megszagoltam, beleszerettem. Máshol még nem láttam, de ott pont lesz 25% a Dove termékekre, és az sem kizárt, hogy ezen kívül még pár másik tusi is hazajön velem. Rettentő kíváncsi vagyok az új L'oreal Botanicals hajápoló vonalra, és bár arról nincs infóm, hogy addigra kint lesz-e már a drogériák polcain, azért reménykedem, hogy valamilyen konstrukcióban elérhető lesz majd. Itt még nem döntöttem el, hogy pontosan mit szeretnék, mert ha tehetném, mindent kipróbálnék. Több Syoss termék is kívánságlistás, a Rossmannban 30%, a Müllerben pedig 25% + 20% kedvezmény van a márkára, ám utóbbi esetben csak egy termékre beváltható a kupon, így a Renew 7 Complete Repair hajmaszkot valószínűleg a Rossmannban fogom megvenni a sok-sok pozitív Krémmániás vélemény alapján. A Catrice Made To Stay alapozót a 25%-os általános Rossmann dekorkozmetikai kuponnal fogom megvenni, nem mintha egyébként szükségem lenne több alapozóra. Engem jó nagy késéssel, mostanában fogott el az érzés, hogy szeretném a Maybelline Color Tattoo Permanent Taupe árnyalatát, és mivel ezt a színt csak a DM-ben kapni, az ottani 50%-os kupont fogom felhasználni rá. Mint már valószínűleg értesültetek róla, néhány Müllerben van Sleek állvány, a Bad Girl palettát 20% kedvezménnyel tudhatom majd magaménak, már ha nem viszik el előlem az összeset. A p2 Perfect Brow szemöldökformázó pomádé elsősorban azért érdekel nagyon, mert kíváncsi vagyok, hogy a csomagolás mellett a beltartalom is hasonlít-e a Trend It Up hasonló termékére, ami sajnos itthon nem kapható. Erre, és a Bronx Colors Just Matte rúzsai közül valamelyikre - amikkel már a megjelenésük óta szemezek - szintén a Rossmann 25%-os dekorkozmetikai kupont fogom beváltani.

Remélem, hogy az itt felsoroltak közül mindent sikerül majd beszereznem, és talán nektek is tudtam ötletet adni, hogy mire lehet érdemes beváltani a kuponokat :)

2017. március 27., hétfő

Teszt | Essence Matt Matt Matt szájfény

Bár a Matt Matt Matt szájfények már nem számítanak kifejezett újdonságnak az Essence szortimentjében, én viszont csak mostanában jutottam el odáig, hogy kipróbáljam. Hallottam róla hideget és meleget is, de az árnyalatok nagyon tetszettek, és általában mindig elégedett vagyok a márka ajakra való termékeivel, így kezdésnek 02 Beauty-Approved! fantázianévre hallgató természetes árnyalatot vásároltam meg.


A csomagolás semmi extra, de pluszpont, hogy átlátszó, így pontosan látjuk az árnyalatot, ami szerencsére szinte teljesen megegyezik a felkent színnel is. Az applikátor a szokásosnál kisebb, szélesebb és lapított, amivel számomra könnyebb dolgozni, mint az "átlag" applikátorokkal. Használat előtt én kicsit le szoktam húzni a tubus száján, de egyébként pont elég terméket vesz fel. Az illata elsőre elég erős, vajkaramellára hajazó, ami felvitel után már nem érezhető, és az íze is ehhez mérten édeskés-sütis.



Állagra engem leginkább a NYX Soft Matte Lip Creamekre emlékeztet, habos-selymes jellegű. Pigmentált, egy rétegben is jól fed és nem foltos, de építhető, anélkül, hogy csomósodna. Nem szárad meg, kissé krémes fényű marad, ezáltal egyáltalán nem ragad, viszont nem is kenődik, éppen ezért aki a kopogósan matt ajakkencéket szereti, az ezt nem fogja. Bár hidratáló hatása szerintem nincs, a száraz részeket nem emeli ki, én aláhidratálás nélkül is simán felkenem. Tartósság tekintetében az ivást bírja, az evést már kevésbé, de egyébként egyenletesen kopik, 2-3 órát kibír az ajkakon, és rendkívül kényelmes viselet még több óra hordás után is. A sötétebb árnyalatokról nem tudok nyilatkozni, de reménykedem benne, hogy hasonlók azok is.


Élesben
5 árnyalatban elérhető, 5 ml terméket tartalmaz, és 849 forintba kerül az Essence állvánnyal rendelkező drogériákban, valamint már Pink Pandán, illetve a Rossmann Online Drogériában is.

Összességében elégedett vagyok, hétköznapi viseletre tökéletesen megfelel, főleg ez a szín, de nagyon valószínű, hogy ki fogok még próbálni egy másik, sötétebb árnyalatot is. 

2017. március 24., péntek

Szerzemények #30 | drogériás újdonságok, Notino

Nem terveztem Glamour napok előtt közvetlenül vásárolgatni, de annyi újdonság került a drogériák polcaira mostanában, hogy mégis becsúszott ez-az (magamhoz hűen leginkább ajakra való termékek) és igyekeztem kedvezményeket is kihasználni. Mindenesetre elégedett vagyok, sok termékről bővebben is olvashattok majd, szóval számítsatok a terméktesztek áradatára a közeljövőben. 


A februári Müller szombat alkalmával leginkább a Catrice újdonságok táján néztem szét, és be is szereztem néhányat közülük. Az Aqua Ink Lipliner ajakszínezők már a kezemre felkenve meggyőztek, ugyanis lehetetlen volt őket lemosni, így remélem, hogy az ajkaimon is hasonlóan tartósak lesznek. Ezekből rögtön kettőt is vettem: a világosabb 020 Just Follow Your Rose, és a sötétebb, 060 Feel InspiRED Today árnyalatot - amik egyáltalán nem úgy néznek ki a képen, mint a valóságban. A Lip Foundation ajakceruza is a vízállóság ígéretével fogott meg, a 040 I Take You To The Chocolate Shop árnyalatot hoztam haza. Mint a matt ajkak imádója, természetesen nem hagyhattam ott az Instant Lip Mattifier-t sem, amely bármilyen rúzsra felkenve lemattítja azt. A Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruzáról már ki is került a teszt, de azt előre elárulom, hogy rendkívül jó vétel volt. Végül, de nem utolsó sorban egy újfajta Duschdas tusfürdőre is lecsaptam, ami az Ich fühle mich frei névre hallgat, és isteni az illata.
A múlt héten végre nálunk is megnyílt a Rossmann, így végre nem kell közel 50 percet utaznom egy Essence vagy Catrice állvány kedvéért. A nyitás utáni első pár napon mindenre 10% kedvezmény volt, így vettem meg első körben a Catrice Camouflage Cream korrektor zöld verzióját, és egy Essence Matt Matt Matt szájfényt 02 beauty-approved! színben. Amikor néhány nappal később újra bementem, már az új Essence szortiment darabjai is kint voltak, ahonnan leginkább a Colour Correcting folyékony korrektor 30 pastel green névre hallgató árnyalata érdekelt, illetve elhoztam egy ultra LAST szájceruzát is 01 lavender blender színben.


Az Essence Instant Matt fixáló spray-t egy régebbi, gyors Rossmannos vásárlásom alkalmával kaptam le a polcról, talán ez volt az a termék az újdonságok közül, amit a legjobban vártam. Na meg az élénk színű rúzsok! Kérdés nélkül vittem a kasszához a Vibrant Shock rúzskollekció 09-es és 10-es árnyalatát, ami két csodás, matt kék, és bár sajnos csak a három méteres állvánnyal ellátott Müllerekben találjátok meg őket, abszolút megéri beruházni rá, ha nem féltek ilyesmit hordani.
A DM-ből megvettem Balea Vanilla Cream tusolóhabot, illetve kikerült a kedvenc Spray-On testápolóm új, mangós-hibiszkuszos változata is. A Maybelline Facestudio pirosító 91 coral fever színben pedig kakukktojás, ugyanis ezt Ramitól kaptam, mert ő a Nars Orgasm mellett már nem használja.


Leadtam egy viszonylag nagy rendelést Notinon is, és sok dolgot lehúzhatok ezzel a képzeletbeli kívánságlistámról. Vettem két Bath & Body Works terméket, amikre már hónapok óta ácsingóztam, és kicsit előre készülök velük a nyárra: a Country Chich tusfürdő egy kifejezetten gyümölcsös illat, a Cucumber Melon Ultra Shea testápolótól pedig azt várom, hogy felfrissítsen, mégis hidratáljon a meleg nyári napokon. Alapból elég borsos az áruk, én mindkettőhöz akciósan jutottam hozzá, és bár még így sem voltak olcsók, de ha annyira különlegesek az illatok, mint hallottam, akkor talán megéri néha. Igencsak fogyóban van az imádott Clinique Moisture Surge hidratáló krémem, de szinte állandóan készlethiányos, most viszont sikerült lecsapnom egy 15 ml-s kiszerelésre, ami szintén sokáig elég lesz, és még csak sokkal drágább sem volt a nagyobb kiszerelésekhez mérten. A Klorane szárazsampont kifejezetten azért rendeltem, hogy kipróbáljam, mit tud egy közel 4000 forintos termék a többihez képest, nagyon kíváncsi vagyok rá. A L'oreal Infallible 2in1 rúzsokról hamarosan olvashattok, de elöljáróban annyit, hogy körülbelül 8-10 órán át javítás nélkül fent maradnak az ajkakon, ezért a meglevő mellé gondolkodás nélkül beszereztem még két színt belőle: a 209 Violet Parfaitet és a 312 Incessant Russetet. A Moschino Happy parfümmintát kipróbálásból dobtam a kosárba, és kaptam mellé még kettőt a Calvin Klein Deep Euphoria, illetve az Eternity Now illatból.
Ami szerintem hasznos tudnivaló, és Facebookra már kiírtam, de itt is megemlítem, hogy Budapesten a Nyugati pályaudvar környékén már személyesen is átvehetők a Notino csomagok, így a fővárosban és közelében élők megspórolhatják a postaköltséget.

Remélem sikerült némi útmutatást adnom, hogy miket nézzetek meg, ha legközelebb drogéria környékén jártok, vagy online rendelnétek :) 

2017. március 20., hétfő

Anti-kívánságlista: termékek, amiket nem vennék meg

Hogy őszinte legyek, Roni posztjának elolvasása előtt még sosem találkoztam úgynevezett anti-haul videókkal és bejegyzésekkel, aminek lényege, hogy azokat a termékeket szedjük össze, amik nem érdekelnek, vagy valamilyen oknál fogva nem vennénk meg őket. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor gondolkodom azon, hogy mennyi olyan termék, vagy trend van, ami abszolút hidegen hagy, így nem volt nehéz összeszednem a termékeket, Evelin videója után pedig végképp kedvet kaptam egy anti-kívánságlista megírásához.
Szerintem felesleges magyarázkodnom, mert úgyis tudja mindenki, de azért a biztonság kedvéért leszögezem, hogy egyáltalán nem az itt bemutatott cégeket szeretném lehúzni, sőt, azt sem állítom, hogy ezek mind rossz dolgok, egyszerűen csak az én preferenciáimnak különböző okok miatt nem felelnek meg, és ezeket ki is fogom fejteni. 

Ami abszolút hidegen hagy, és hagyott mindig is, pedig egy időben a csapból is ez folyt, az a Clarisonic arctisztító, és úgy összességében az ilyen forgófejes készülékek. Sok helyről hallani, hogy a fizikai bőrradír használata sem feltétlenül jó - én azért időnként szoktam a kémiai mellett így is -, de ez konkrétan egy kefe, és nem tudom elképzelni, hogy egészséges minden nap ezzel tisztítani az arcot, márpedig ennek elvileg az a lényege, hogy naponta használd. Nekem ráadásul türelmem sem lenne ilyesmihez, úgyhogy sok tízezer forintot megspórolok az érdektelenséggel. A másik számomra teljesen haszontalan eszköz az ovális ecset úgy általában. Alapozáshoz és korrektorozáshoz áttértem a szivacsokra, szemre való ecsetek közül pedig tökéletesen megfelelnek a hagyományos kialakításúak, így erre sem adnék ki pénzt, plusz rengeteg idő lenne átállni a másféle fogásra - pláne balkezesként. Hajápolás terén általában szinte minden érdekel, főleg azok a termékek, amiket sokan szeretnek, de a Moroccanoil hajolaj körüli felhajtást sosem értettem. Annyi ennél olcsóbb és mégis hatásos hajápoló olaj van a piacon, hogy gőzöm sincs, mi kerülhet ezen 5-10 ezer forintba. Az EOS ajakbalzsam hasonló kategória, főleg, amióta megtudtam, hogy valójában nem is igazán hidratál. Hiába kapható ezernyi ízben és illatban, meg érdekes a csomagolása, nekem egy ajakápolóban elsősorban a hatás a fontos.
Az Urban Decay palettákat mondjon bárki bármit, többszörösen túlárazottnak tartom, és ma már annyi jó minőségű koppintás van belőlük, hogy ha kifejezetten a színek érdekelnének, akkor inkább vennék egyet mondjuk a Revolutiontől. A Naked 3 ráadásul pont olyan, ahol még a színek is totál távol állnak tőlem, úgyhogy ezzel is kímélem a pénztárcám. A Bourjois pirosítókról annyian áradoztak körülöttem, hogy egyszer elmentem a Müllerbe megnézni őket, és rendesen csalódtam, amikor rájöttem, hogy nekem sem a színválaszték, sem a finish nem jön be, pedig majdnem vettem egyet. A The Balm Mary-Lou Manizer highlighter is bármilyen szép, egyszerűen nem használok highlightert, főleg nem arany tónusút, és akkora kiszerelés, hogy valószínűleg sosem fogyna el. Ugyanígy vagyok a Lancôme Juicy Shakerrel: hiába vagyok rá kíváncsi, annyira nem használok szájfényeket, vagy szájfény jellegű rúzsokat, hogy felesleges pénzkidobásnak érezném csak próbaképpen kiadni érte az árát. Most mondjuk hallottam, hogy kijönnek néhány matt darabbal is, azok jobban érdekelnek.

Nagyon élveztem ennek a bejegyzésnek az írását, ezért úgy tűnik, hogy ebből sorozatot csinálok, és időről-időre összegyűjtöm majd, hogy mik azok a termékek, amiket nem vennék meg. Különösen kíváncsi vagyok a ti anti-kívánságlistátokra is, úgyhogy írjátok meg kommentben! 

2017. március 17., péntek

Teszt | Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruza

Idejét sem tudom, mikor használtam utoljára szemöldökceruzát, ugyanis tavaly nyár óta szinte csak krémes termékekkel, azelőtt pedig sokáig porral formáztam a szemöldököm, Twitteren azonban annyian dicsérték a Catrice új ceruzáját, hogy muszáj volt kipróbálnom annak ellenére, hogy egyébként teljesen elégedett vagyok a jelenleg használt termékeimmel.


A csomagolás maga hihetetlen vékony, automata kialakítású - oda és vissza is lehet tekerni! -, a végén pedig egy kefe is található, ami mellesleg a legjobb, amivel eddig találkoztam. Az enyém a 02 Medium árnyalat.


A legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a hegye hihetetlenül vékony, mindössze 1,5 mm átmérőjű, így szálazásra tökéletes. Viszonylag krémes, így tökéletesen befogja a hiányzó részeken a bőrt, de nem zsírkrétaszerű, és bár erőteljes végeredmény is elérhető vele, a hatás abszolút természetes marad. (Ezt nem örökítettem meg képeken, mert igazából mindenki másképp csinálja.) Pluszpont, hogy nagyon tartós, és valóban vízálló, a zuhany alatt teszteltem. Egyetlen, de elég nagy negatívuma, hogy roppant gyorsan fogy, maximum 10-12 használat után már vége is, és igazából nem tudok rá megoldást, hogy tovább kitartson, ennél finomabban már nem tudok rajzolgatni vele. 


Ennél azért vékonyabb vonalakat is lehet húzni vele, csak nekem nem sikerült.

5 árnyalatban kapható, amelyek között található nagyon világos, kifejezetten szőkéknek készült szín is. Mindössze 0,05 gramm terméket tartalmaz, és 995 forintba kerül a Catrice pulttal ellátott Rossmannokban, illetve Müllerekben. (Az egy méteres állványokon is van!)

Összességében imádom, a közel 1000 forintos ára egyáltalán nem nagy érvágás, ugyanakkor annak, aki minden nap sminkel, és nem túl vékonyak a szemöldökei, körülbelül két hétig tart ki. Már be is szereztem az utánpótlást, igyekszem spórolni vele, és nem minden nap használni, de szerintem sokan örülnénk egy olyan változatnak, amibe több festék fér, mert egyébként tényleg nem tudok rá rosszat mondani.

2017. március 15., szerda

Új termékek a hajápolásomban #10

A következő kijelentés még számomra is meglepő, de igaz: az utóbbi hónapokban alig próbáltam ki hajápolási újdonságokat. A szorgalmi időszak kezdetével visszatértem a jól bevált kedvencekhez, mert gyakran tényleg a hátam közepére sem kívánom a hajmosást, csak legyek meg vele, és kész. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tájékozódom folyamatosan az aktuálisan megjelenő dolgokról, csak éppen kipróbálni nem volt őket energiám, most viszont sikerült összegyűjteni négyet a jelenlegi rutinomból.

A sorrend kicsit idiótán jött össze, nem tudom, miért magasság szerint tettem a termékeket.

Balea dúsító sampon maracujával és orchideával:
 már amikor először szembejött velem a DM-ben, akkor is odavoltam az illatáért, ám akkor döntöttem végképp a megvétele mellett, amikor megláttam Krémmánián az első olyan véleményt, hogy kevésbé zsírosodik tőle a haj. Sajnos csak itthon néztem meg, hogy az összetevők között alkohol is szerepel - igaz, csak a 7. helyen -, amit én hajápolók tekintetében mindig kerülni szoktam, de úgy voltam vele, hogy próba szerencse, ha nem jön be, maximum elhasználom ecsetmosásra. De nem ez lesz a sorsa, ugyanis imádom. Az illata használat közben is fenséges - és tartósan megmarad a hajban -, jól habzik, megfelelően tisztít, és valóban érezhető a dúsító hatása, ráadásul egészen a következő hajmosásig! Valóban kevésbé zsírosodik a hajam a használatával, és bár a harmadik napon így is használok szárazsampont a biztonság kedvéért, lényegesen kevésbé vészes a helyzet, mintha más samponok esetében. Szárító hatását nem tapasztalom, nem korpásodik tőle a hajam, ráadásul mindössze körülbelül 400 forintba kerül. 

Matrix Oil Wonders hajbalzsam: régóta szemezgettem már vele, de Évi adta meg az utolsó löketet, hogy meg is rendeljem. Professzionális márka létére kifejezetten jó áron kapható, és az is pluszpont, hogy tubusos, és nem egy tégelyben kell nyúlkálni. Sűrű állagú, az illata olyan, mint az argánolajos termékeknek általában - értsd: meghatározhatatlan, édeskés, krémes -, és teszi a dolgát, tehát jól hidratál és fényessé teszi a hajat. Összességében nem mondom, hogy többet tud, mint mondjuk az örök kedvenc L'oreal Extraordinary Oil hajpakolásom, de teljesen korrekt, csak éppen nem kiemelkedő.

Batiste Sweetie szárazsampon: korábban ez a változat csak Notinon volt kapható, én is onnan rendeltem, de mostanában már láttam Müllerben is. Hatásában az általam próbált Batiste szárazsamponok közül ez hozza leginkább a szárazsampon élményt, mert rengeteg port fúj ki, amit időigényesebb a hajba dolgozni, cserébe viszont valóban frissen mosott érzetet biztosít akár 2 teljes napon át. Az illata elsőre nem tetszett, számomra túl púderes volt, de azóta hozzászoktam, és minél többet használom, annál jobban kedvelem. Ajánlom, de ha nem szeretitek a hardcore szárazsampon hatást, akkor inkább válasszatok más verziót.

Nuxe Huile Prodigieuse szárazolaj: már azóta nézegettem, amióta nálunk is kapható, de végül a Krémmánia Beauty Boxból jutottam hozzá ehhez picike 10 ml-s kiszereléshez, és rögtön tudtam, hogy hajra fogom elsősorban kipróbálni. Amit sok helyről hallottam, és meg is tudom erősíteni, hogy nagyon erős parfümös illata van, amit én nem szeretek, viszont szerencsére ha este használom, reggelre már nem érezhető egyáltalán. Könnyű olaj, tényleg "száraz" jellege van, nem hagy semmiféle ragadós, zsíros érzetet, és egy egészen kevés is bőven elég belőle a hajvégekre. Én száraz hajon használom formázás után, de többen mondták már, hogy nedves hajra még jobb. 

Ezeket próbálgattam tehát mostanában, és összességében ajánlom az összes bemutatott terméket, de a legnagyobb kedvencem a sampon, azt tényleg érdemes kipróbálni! :)

2017. március 13., hétfő

Teszt | Avon mark. alapozó hatású porpúder és Spectralash szempillaspirál

Ebben a hónapban debütált az Avon új sminkvonala mark. néven, aminek kínálatában teljesen megújult külsővel régi kedvencek és eddig még nem látott termékek is helyet kapnak. Az alapkoncepció egy kreatív és fiatalos márka megalkotása volt, ami szerintem sikerült is, hiszen sok-sok színes és jól kombinálható sminktermék került a palettára. Ezen bejegyzés keretein belül három olyan újdonságot szeretnék megmutatni, amelyek az elmúlt időben bekerültek a napi rutinomba is.



Az alapozó hatású porpúder a legvilágosabb, ivory árnyalatban érkezett hozzám. Az ilyesmi termékek csomagolása nem a legpraktikusabb, de mivel én itthon tárolom, ezért nem fordul át, így pont annyi mennyiséget tudok a tetejébe adagolni a kis lyukakon keresztül, amennyit szükséges. Sajnos nem néztem utána, hogy csillámos - bár ez csak lámpafényben látható -, plusz pont annyival sötétebb a bőrömnél, hogy észrevehető legyen, ezért már elsőre tudtam, hogy teljes arcon nem fogom tudni alkalmazni, de támadt egy ötletem: egy kisebb fejű púderecsettel kipróbálom szem alá korrektor fixálására. A fényes pigmenteknek köszönhetően ragyogó hatást kölcsönöz, anélkül, hogy feltűnő lenne, ráadásul egy világosabb korrektorral a minimális színegyenlőtlenséget is meg tudom oldani. Egész napra tartós sminket biztosít, nem ül bele a ráncokba és nem csomósodik a korrektoron.

Itt is látszik, hogy alapból valamivel sötétebb a púder, mint a bőröm

A korrektor egyébként tökéletesen eldolgozható a benedvesített mini sminkszivaccsal, ami tényleg mini, meg is lepődtem, amikor kibontottam. Az állaga sokkal kevésbé gumiszerű, mint az átlag sminkszivacsok mivel puliuretánból készült, és érzetre olyan, mintha valamiféle textillel dolgoznám el a korrektort.


A púder összesen 5 színben kapható, 6 gramm terméket tartalmaz, ami ránézésre szerintem életem végéig elég lesz, és teljes áron 2499 forintba kerül, de jelenleg (2017.03.13.) akciós. A sminkszivacs teljes áron 1399 forintba kerül, de most 999 forintért vásárolható meg.


A Spectralash szempillaspirált meglepiként kaptam még februárban, de örülök, hogy végül kipróbálhattam. Érdekessége, hogy mi magunk tudjuk szabályozni a kefén levő festék mennyiségét a tubus alját tekerve. Három fokozata van, és köztük levő különbség valóban látványos, ezt képekkel is illusztrálni fogom. (Légyszi tekintsetek el attól, hogy ezek készültekor semmiféle smink nem volt rajtam, úgyhogy látszanak a karikáim, meg a rendezetlen szemöldököm. Bocsi.)


A keféje hagyományos rostszálas, normál méretű, és látványra teljesen átlagos. Szerencsére pont jó a mérete, én a hatalmas "szörnykefék" esetén mindig félek, hogy összekenem magam. A festék krémes jellegű, elég sűrű, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy még 3-mas fokozaton sem tapasztja össze túlzottam a pillákat. Rajtam inkább hosszabbít, mint dúsít, de a szempilláim sűrűségére egyébként sem panaszkodhatok. Nem pereg, és nem is maszatolódik, és bár nem vízálló, eltávolításához kétfázisú lemosót javasolnék, mert eléggé ragaszkodó.

Natúr pillák
1. fokozat
2. fokozat
3. fokozat
Fekete színben elérhető, 9 ml terméket tartalmaz, és teljes áron 2099 forintba kerül, ami szerintem önmagában is korrekt, de most ez is akciós.

Próbáltam még egy rúzst is, aminek a színe sajnos nem áll jól a hajammal, így nem volt alkalmam rendesen, egész napos viseletként letesztelni, de abszolút hozza az Avon minőséget mind állagban, mind végeredményben. Összességében az általam próbált termékekkel elégedett vagyok, várom a további újdonságokat, a szempillaspirált pedig különösen ajánlom mindenkinek!

2017. március 10., péntek

Elfogytak #24

Ismét sikerült elhasználnom egy jó adag terméket, és ezúttal tényleg minden van, még smink is! Mostanában egyébként tényleg megfogadtam, hogy gyakrabban váltogatom az aktuálisan használt dolgokat, úgyhogy elővettem a régen nem használt szemhéjpúder palettákat, alapozókat, testápolókat, és még a krémmintáimat is elővettem, és elkezdtem felélni, úgyhogy azt hiszem jó úton haladok. 


Isana tusolóhab: nagyon jó kis találmány, még apukám is szívesen használta! Konkrét hab helyett egy zselés állagú dolog jön ki belőle, ami vízzel elkeverve válik habbá, és isteni vele a fürdés. Az illata friss, kissé gyümölcsös, de egyébként behatárolhatatlan, és sokkal több ideig elég, mint egy hagyományos krémes tusi.
Újravenném? Igen.

Balea Sweet Wonderland tusfürdő: édes, vaníliás illat, amiből szerencsére én a rózsát egyáltalán nem éreztem ki, és az egyik legjobb Balea tusinak tartom, amivel az évek során kijöttek.
Újravenném? Igen.

Lush Snow Fairy tusfürdő: idén vettem ilyet először, és meglehetősen szürreális élmény volt, mert az illata egy az egyben a régi Vademecum krokodilos fogkrémre emlékeztet. Őszintén szólva leginkább hajmosásra használtam el, mert meglepő módon samponként is jól funkcionál, és szerette a hajam.
Újravenném? Talán.

Balea Super Soft testápoló: alapjáraton az illatáért vettem meg, ami isteni vaníliás sütire emlékeztető volt, emellett viszont remekül hidratált, könnyen beszívódott, nagyon szerettem.
Újravenném? Igen, de limitált volt.

Yves Rocher Plaisirs Nature Mandarin-Citrom-Cédrus testradír: a Plaisirs Nature tégelyes testradírokról tudni kell, hogy alapvetően olajos alapúak és bőven meg vannak pakolva cukorszemcsékkel, ennek következtében nem csak a dolgukat végzik, de testápolózni sem szükséges utánuk. Inkább őszre és télre ajánlanám.
Újravenném? Igen.

Lush Butterbear fürdőgolyó: pillanatok alatt elolvadt a kádban, látványos igazából nem volt, cserébe viszont jó illatúvá, selymessé és hidratálóvá tette a fürdővizet.
Újravenném? Talán.

Két fürdősó is elfogyott, ezek közül a Dresdner Essenz Winterbeerenbadot egészen biztosan újravásárolnám, mert imádtam az illatát, az altapharma viszont nem igazán jött be.


Mane 'n Tail sampon: igen, ez valóban egy lovaknak (is) készült sampon, és volt már róla szó, hogy ez az egyetlen termék, ami valóban és látványosan bevált hajnövesztésre. Szerencsére mostmár Feelunique-on is elérhető, így nem kell Amerikából rendelni. Az első időkben észrevettem, hogy lassabban zsírosodott a hajam, ha ezt használtam, a többedik flakon után viszont ez a hatás megszűnt, ez viszont nem változtat a tényen, hogy valóban segít a hajnövekedés gyorsításában.
Újravenném? Igen.

Balea szárazsampon világos hajra: szerintem nem kell róla semmit sem mondanom, potom összegbe kerül (450 forint), és zseniális! A sötét hajra valót viszont ne vegyétek, az pocsék, a világos hajra valót is maximálisan bele lehet dolgozni a hajba.
Újravenném? Igen.

Batiste Original szárazsampon (mini): ilyen formában pont ezzel a változattal még csak Notinon találkoztam itthon - én ezt a darabot Berlinben vettem -, de a Müllerben lehet kapni a cseresznyésből, illetve a virágosból utazó méretet. Szerettem, kellemes, citrusokra hajazó illata volt, nagyon szeretem a márka szárazsamponjait.
Újravenném? Igen.

Aussie Luscious Long hajbalzsam: nem rossz, de így a második flakon végére sajnos megcsömörlöttem az illatától, pedig kezdetben odavoltam érte. Furcsa, zselés állaga van, de könnyen fésülhetővé és puhává teszi a hajat.
Újravenném? Talán.

Joico K-Pak újjáépítő hajbalzsam (mini): a Krémmánia Beauty Boxból jutottam hozzá. Hajbalzsamhoz képest meglehetősen folyékony állagú, karácsonyra emlékeztető illatú termék, ami szuperül hidratál. Nyilván egy ekkora kiszerelés után messzemenő következtetéseket nem tudok levonni, de megszerettem, és ezek után szívesen kipróbálnék a márkától több mindent is.
Újravenném? Igen.


Rexona Maximum Protection dezodor: ez nem tudom hogy került az arcápolási kupacba, de mindenesetre nem hinném, hogy túl sokat kéne róla írnom, hiszen ti is tudjátok, hogy számontarthatatlan darabot elhasználtam már belőle, és továbbra is az egyik (ha nem a) leghatékonyabb dezodornak gondolom a piacon.
Újravenném? Igen.

Nivea Creme Care arclemosó krém: hatalmas kedvenc, szinte nem is használok már más arctisztítót. Az illata tipikus Nivea, és érzetre valóban olyan, mintha a tégelyes krémmel mosnék arcot, de maradéktalanul lehozza a szennyeződéseket, ugyanakkor nem szárít. Sminklemosásra nem ajánlom, arra nem fog működni.
Újravenném? Igen.

Mizon Ultra Suboon hidratáló krém: vizes, géles állagú hidratáló, amit elsősorban zsíros és/vagy vízhiányos bőrre ajánlok, mert száraz bőrre szerintem kevés lenne, télen nekem sem elég. Szépek az összetevői, könnyen beszívódik, illatmentes, olcsó (kb. 1500 forint eBayről), alapkrémnek tökéletes, ha az enyémhez hasonló arcbőrötök van.
Újravenném? Igen.

Hada Labo Arbutin Whitening Lotion (mini): eBay-ről rendelhető, színtelen, szagtalan, víz állagú termék, ami bár elsőre semmi extrának tűnhet, a bőrömön azonnal meglátszik, ha nem használom rendszeresen. Sokkal egységesebb tőle az arcom, a pigmentfoltokat is halványítja, úgyhogy szerintem a többi félét is ki fogom próbálni.
Újravenném? Igen.

NeoStrata Resurface High Potency 20 Bionic / AHA krém (mini): pontosan nem tudom meghatározni, hogy mi is volt ez, de leginkább talán kémiai hámlasztónak mondanám, legalábbis én annak használtam. Úgy vettem észre, hogy valóban javított a bőröm állapotán, felváltva használtam a Paula's Choice Resist 2%-os BHA hámlasztóval, ketten együtt remek párost alkottak /alkotnak. Ami meglepett, hogy rengeteg van ebben az 5 grammos kiszerelésben is, hónapokon keresztül elég volt. Notinoról rendelhető a teljes méret, én is egy ottani vásárláshoz kaptam ajándékba két mintát belőle.

Bioderma Atoderm testápoló (mini): a táskámban tartottam kézkrém gyanánt, ugyanis a téli hideg totál kikészítette a kézfejemet, ez pedig rendben tartotta. Szeretem ezt a krémet, egy teljes kiszerelést már elhasználtam belőle korábban, nagyon testes és tápláló, "átlag" használatra talán túlságosan is.
Újravenném? Talán.

Innisfree Soybean Finish krém: cserebere alkalmával került hozzám, és meglepően jó volt. Pontosan nem tudom, mit jelent a "finish cream" kifejezés, én szimpla arckrémként használtam, erre bevált.
Újravenném? Talán.

Paese Smoothing sminkalap: anno Katynél nyertem nyereményjátékon, és azóta is áldom, hogy kipróbálhattam általa. Hihetetlenül jó alapot képez és sokkal tartósabbá is teszi a sminket, de sajnos a csomagolása borzalmas, az utolsó néhány adagot már alig lehet kipiszkálni belőle. Makeupplazáról rendelhető, és bár az évek során eléggé felment az ára, biztosan meg fogom venni egyszer újra.
Újravenném? Igen.

Max Factor CC krém: ez volt az utolsó előtti darab, amim még volt belőle itthon, mert biztosan tudjátok, hogy kivonták, már nem kapható. Imádtam, többször is áradoztam már róla, de hát ez van.
Újravenném? Igen, de már sajnos nem tudom.

Essence Say No To Redness korrektor: a csomagoláshoz hűen zöld színű volt, ami a pirosságot hivatott elfedni. Nem volt a legnagyobb fedésű, de a dolgát úgy ahogy végezte. Fölé mindenképpen érdemes volt egy bőrszínű korrektort is használni.
Újravenném? Talán, de kifutó termék volt, már nem kapható.

Essence vízálló fedőspirál szemöldökre: színtelen fedőspirál, ami fixálja és vízállóvá teszi a szemöldököt. Mindkét funkcióra bevált, valóban betonbiztosan a helyén tartja a szálakat akkor is, ha ceruzával, porral, vagy géles szemöldökformázóval csinálom meg a szemöldököm.
Újravenném? Igen, már meg is tettem.

Maybelline Lash Sensational Luscious szempillaspirál: említettem már, hogy szerettem, de rettentő folyós volt az állaga, és a kefe rengeteg festéket vett fel, ezért minden használat előtt le kellett törölnöm a felesleget. Éppen ezért viszonylag gyorsan elfogyott, plusz a festék besűrűsödésével már kevésbé csinált szép pillákat, de ettől függetlenül jól dúsított, baromi tartós volt, nem kenődött, ajánlom, viszont a hagyományos Lash Sensational-t nem veri.
Újravenném? Igen.

Lovely Curling Pump Up szempillaspirál: az egyik kedvenc drogériás szempillaspirálom, már nem is tudom hanyadikat használom el. Inkább hosszít, mint dúsít, de nem tapasztja össze a pillákat, mégis hangsúlyosak lesznek, és teljes áron is csak valami 700 forint, zseniális.
Újravenném? Igen.


A végére is értünk, gratulálok annak, aki idáig kitartott! 

2017. március 8., szerda

Internetes pénzkeresés | Piackutatási kérdőívek #3 – Populáció, Talk Online Panel, ySense

Régen volt már oldalbemutatós poszt, mert úgy tűnt, megtaláltam az összes működőt és jót, de az utóbbi hónapokban ismét rábukkantam néhány ígéretesre. Ha újak vagytok a blogon, és nem tudjátok, miről van szó, előbb ezt és ezt a bejegyzést ajánlom elolvasásra, de röviden összefoglalva ebben a sorozatban olyan oldalakat mutatok, ahol piackutatási kérdőívek kitöltésével kereshettek némi pénzt.


Populáció: viszonylag új, magyar oldal, ami az IPSOS közvéleménykutató intézet tulajdonában van. Ehhez mérten a kérdőívek is magyar nyelvűek, viszonylag gyakran, 1-2 hetente jön új, és átlagosan 150-340 forintot érnek. Külön szeretem benne, hogy félbe lehet hagyni a kitöltést, és később folytatni, ez általában nem lehetséges. Kifizetés negyedévente történik, az addig összegyűjtött összeget bankszámlára utalják.

Talk Online Panel: itt egy kérdőívért átlagosan 25-50 pont jár, és 2200 pontért 4000 forint kérhető ki bankszámlára, tehát a most felsoroltak közül ez a legpepecselősebb oldal, de szerencsére mostanában itt is hetente többször küldenek felméréseket. Ezen kívül papíralapú Edenred utalványok is elérhetők kevesebb pontért (pl. 3000 forint 1700 pont), amit postán küldenek ki 2-3 héttel az igénylés után, ezzel személyes tapasztalatom is van, minden rendben ment. Külön pozitívum, hogy 500 forintos címletekben küldték, ami azért jó, mert sajnos ezekből az utalványokból nem tudnak visszaadni, így viszont nem kell egyszerre elkölteni több ezer forintot, hogy felhasználhassuk. Ezeket egyébként rengeteg helyen elfogadják itthon, Pepcoban, DM-ben, Rossmannban, Müllerben, ruhaboltokban, IKEA-ban, könyvesboltokban, szupermarketekben.
Meghívót tudok küldeni, ezért ha szeretnétek segíteni nekem a pontgyűjtésben, és regisztrálnátok, írjátok meg légyszi az e-mail címeteket kommentben :) 

ySense (régi ClixSense): ezt azoknak ajánlom, akik valamennyire tudnak angolul, mert bár a kérdőívek magyarul jönnek, a kezelőfelület és az oldal is angol nyelvű. Ez alapvetően egy paid per click típusú oldal, ahol minimális összegeket lehet megkeresni reklámnézéssel és hasonlókkal, én viszont csak a kérdőíves felületet használom, ami Surveys pont alatt található a felső menüsorban.
E-mailt nem mindig küldenek az érkező kérdőívekről, ezért érdemes letölteni a böngészőbe épülő kiegészítőt, ami mindig jelzi, ha érkezett új. Egy kérdőív átlagosan 0.30-1 dollárt ér, és 10 dollártól fizetnek PayPal-ra, 5,05 dollártól pedig Skrillre. Ezen kívül beválthatók még a pontok Amazon ajándékkártyákra is, de ez szerintem Magyarországon nem túl releváns.

Remélem segítettem és kedvet kaptok a regisztrációhoz az alább bemutatott oldalakon is :)

2017. március 6., hétfő

Kívánságlista #2

Továbbra sem nagyon olvasgatom az ilyesmi bejegyzéseket másoknál, ellenben tudom, hogy sokan szeretitek, ráadásul ismét felgyűltek a termékek a Krémmánia kívánságlistámon, ezért gondoltam beszámolok, mi az, amit a jövőben szeretnék beszerezni. A teljes lista ennél persze jóval hosszabb...


Nem mintha szükségem lenne rá, de a sok pozitív Krémmániás vélemény miatt kíváncsi lettem az Aussie 3 Miracle Repair hajolajra, ezért ha a jelenlegiek közül bármelyik is elfogy, valószínűleg ezt fogom megvenni. Hajnál maradva külföldi videósok hatására már évekkel ezelőtt kinéztem a Klorane szárazsamponját, ami szerencsére Notinoról rendelhető is, és a borsos ára ellenére egyszer biztosan kipróbálom, valóban annyira kiemelkedő-e, mint mondják. Nem vagyok nagy szájvizes, de a Lush Crème De Menthe szilárd szájfrissítőre kíváncsi lennék, de nem tudom, végül mennyire venném hasznát. 
Imádok új alapozókat kipróbálni, az Estée Lauder Double Wear pedig már régóta kívánságlistás, csak hát ugye az ára...egyszer bizos az enyém lesz, de előbb el kéne használni legalább egyet-kettőt a meglevő alapozóim közül. Lassan elfogy a jelenlegi NYX HD szemhéjalapom, ezért az ugyancsak NYX Proof It! verziót fogom beszerezni helyette, ez már biztos. Mostanában rákaptam a sminkfixálókra, több drogériás márkától vettem ilyesmit, az igazi nagyágyú viszont az Urban Decay All Nighter. Nem olcsó, sőt, de ezzel is úgy vagyok, mint az Estée Lauder alapozóval: be fogok rá ruházni valamikor. Az Aura Absolute Matte folyékony rúzsokat meglepően olcsón árulják, ráadásul azt hallottam, hogy nagyon jók is, szóval érik már egy rendelés Makeuplazaról, és terveim szerint több dolgot is kipróbálok majd a márkától. Egyelőre szintén még csak álom a Kat Von D Everlasting folyékony rúzsok közül legalább egy árnyalat, mivel ezek sem olcsók, ám elvileg tartósságban  és pigmentáltságban verhetetlenek.

Bár nem feltétlenül vagyok a drága, high-end termékek híve, jó azért így álmodozni, és hát na, néha én is elcsábulok néhány "híres" termékre, ezért remélem, hogy belátható időn belül a legtöbbet ezek közül be tudom majd szerezni :)

2017. március 3., péntek

Teszt | NYX Lip Lingerie folyékony rúzs

Az első magyarországi NYX üzlet nyitása kapcsán a Lip Lingerie vonalra is meglehetősen kíváncsi voltam, mert rengeteg pozitív véleményt olvastam és hallottam velük kapcsolatban. Alapvetően a matt ajkak felé húz a szívem, ezek pedig erről (is) híresek, ezért természetesen elhoztam egyet ebből is, az 02 Embellishment árnyalatra esett a választásom.


A csomagolás ezesetben átlátszó, amit én két szempontból is szerencsésnek tartok: egyrészt pontosan az a szín köszön vissza, amit majd felkenve látunk, másrészt többé-kevésbé figyelemmel követhetjük, hogy még mennyi termék maradt benne. Az applikátor hosszúkás és lapított, és viszonylag sok terméket vesz fel. A kivitelezése egy sötét szín esetében talán hiba lenne, de mivel a Lip Lingerie kollekcióban leginkább natúr árnyalatokat találhatunk, nem akkora probléma, hogy kevésbé precíz az applikátor.



Sokkal krémesebb, testesebb formulájú, mint a korábban bemutatott Liquid Suede, éppen ezért én könnyebben dolgozom vele. Már egy rétegben is intenzív fedést biztosít, de szerencsére jól rétegezhető, és én ajánlom is, hogy építgessétek - vékonyan! -, mert a gyors száradás miatt foltos lehet, ha nem vigyázunk, főleg, ha vannak száraz részek az ajkunkon. Másodpercek alatt tökéletesen lemattul, érzetre viszont kissé ragacsos marad, ám ez tényleg minimális, nem zavaró.
A kedvencem azonban a tartóssága: akkor is minden további nélkül felkenhetem, ha beteg vagyok, és állandóan fújom az orrom, vagy ha az egyetemen ülök, és nem szeretném óránként nézegetni a sminkem. Az ivást tökéletesen bírja, és evésnél sem nagyon kopik, bár az olajosabb, nehezebb ételek után persze érdemes ránézni, és pótolni, ha itt-ott lejött, de talán ez az egyetlen ajakra való termékem, amit nem törlök le teljes egészében, ha bekapok pár falatot. Az eltávolítását egyébként kétfázisú sminklemosóval oldom meg, mert úgy vettem észre, hogy a micellás víz, vagy bármi más kevésbé birkózik meg vele. Az én ajkaimat nem szárítja észrevehetően, de ez ugyebár mindenkinél eltérő. Illata és íze szinte egyáltalán nincs.

Két rétegben
4 ml terméket tartalmaz, 12 árnyalatban kapható, és 2690 forintba kerül az ALLEE-ban található NYX üzletben, de rendelni is lehet például Feelunique-ról.

Összességében engem nagyon meggyőzött, amióta megvan, ez a "go to" ajaktermékem. Valószínűleg fogok venni más árnyalatot is, bár a legtöbb inkább rózsaszínes, meleg tónusú, amit én kevésbé kedvelek magamon, de körbe fogok nézni még a kínálatban. 
Ja, és fun fact, hogy a kiejtése - csak mert én is nemrég tudtam meg - szép fonetikusan leírva lip la(á)nzsöri / lanzsöréj. 

2017. március 1., szerda

Februári kedvencek | 2017

Már január végén a szorgalmi időszak első hetében kiderült, hogy ez lesz az eddigi legszivatósabb félévem, és ezt a mai napig fenntartom. Ennek köszönhetően úgy összességében az életemre - beleértve a blogot is - még a korábbiaknál is kevesebb időm van, de azért igyekszem, amennyire csak tudok. Február rettentő gyorsan eltelt még ahhoz képest is, hogy rövid hónap, csak kapkodtam a fejem, hogy hogyan lehet máris március?!


Mivel februárban már többször volt tavaszi idő, elővettem az Yves Rocher Plaisirs Nature málna-menta tusfürdőt, és nagyon jól esett végre valami gyümölcsös illattal fürdeni. A Rexona Maximum Protection dezodor Confidence változata is már az édeskés vonalat képviseli, ha illatokról van szó, és eddig ez tetszik legjobban mindközül, szóval ezentúl ezt az illatot vásárolom majd. Szintén Yves Rocher termék a kombinálható radírozó por arcra, ami bármilyen arclemosó gélbe vagy krémbe adagolható, ezáltal egy hatékony, mégis kíméletes bőrradírt hozva létre. Bár tudom, hogy fizikai radírokat "nem kéne" használni, nekem mégis jól esett néha átdörzsölni ezzel a bőrömet. Fogytán van a Clinique Moisture Surge krémem, így amíg nem jutok hozzá újból, igencsak takarékosan bánok vele, ezért elővettem a régi-új kedvencemet, a Mizon Ultra Suboon hidratáló krémet. A hidegebb időben számomra nem elég önmagában a hidratáló hatása, de ettől függetlenül már újra is rendeltem, mert tavaszra és nyárra tökéletes lesz.


Az Essence All About Matt! korrektort a kiárusítás alkalmával vettem, főleg bőrhibákra és pirosság elfedésére jó, karikákra nem vált be. Szintén Essence kifutó termék a Mosaic pirosító 30 kissed by the sun árnyalatban, ami csodaszép narancsos-barnás szín, és szerintem nekem elég jól is áll. A szemöldökömre legtöbbször a Catrice Fixing Brow átlátszó waxot használtam, ami egész napra megfelelően fixálja a szálakat. Az Avon mark. Spectralash szempillaspirálról elöljáróban mindössze annyit mondanék, hogy szépen dúsítja és hosszítja a szempillákat, de tervezek róla majd külön is írni a közeljövőben. Instagramon már láthattátok, hogy rendeltem két Wet n Wild Megalast Matte Lip Cover rúzst BeautyJointról, amikről szintén érkezik majd bejegyzés, és amikor éppen nem voltam beteg, és tudtam rúzst hordani, akkor a Ravin' Raisin árnyalatot kentem fel előszeretettel. 


Bár mostanában alábbhagyott kicsit a viaszégetési mániám - pedig aztán lenne mit elfogyasztani -, ha mégis égettem valamit, akkor a Kringle Candle-től választottam a Rainy Day vagy a Egyptian Cotton miniviaszt. Előbbi számomra egy az egyben olyan, mint a frissen mosott ruha, míg a második egy meleg, otthonos illat, amit nem igazán tudok bekategorizálni. 

Sok-sok tv-s kedvencem volt februárban, ez egy ilyen hónap. Ami csalás, az a Slenderman: Az internet réme életre kel című dokumentumfilm-sorozat első része, amit letöltve néztem, ugyanis nincs HBO előfizetésünk. A sztori röviden arról szól, hogy néhány éve két 12 éves lány Amerikában majdnem halálra késelte a barátnőjét, mert a Slenderman nevű interneten terjedő kitalált lény állítólag azt mondta nekik, hogy ezt kell tenniük. A sorozat körbejárja a dolog hátterét, a pszichikai részétől indulva a bírósági tárgyalásokon át a motivációig, és bár elég durva, szerintem nagyon érdekes. 
A mi kis falunk című újonnan indult magyar sorozatot anyáékkal nézzük minden csütörtökön, és kifejezetten jól összerakottnak és szórakoztatónak érzem. Nyilván a színészek is sokat dobnak rajta, ettől függetlenül olvastam olyan kritikát, hogy erőltetett. 
Ahogy (szinte) minden évben, idén is figyelemmel követtem A Dalt. Én személy szerint a Leander Killsnek szurkoltam, és esélyesnek is gondoltam őket a kijutásra, de nem bánom, hogy végül Pápai Joci képviseli majd az országot az Eurovízión. 
A legnagyobb kedvenc viszont mindközül talán az, hogy a Mindenki című rövidfilm, amiről már több ízben is szó volt nálam, elhozta az Oscar-díjat! :)

Februárban nálunk is megjelent az Instagram live funkciója, mostmár én is rendszeresen szoktam élőzni esténként a blogos profilomon, és úgy látom, ti is élvezitek ezeket a bejelentkezéseket, vicces dolgokat szoktunk összehozni. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy élvezni fogom, de nagyon jó móka! Ezen kívül elkezdődött a suli, úgyhogy az időm nagy részét az teszi ki, semmi extra.

Kedvenc zenék:
Passenger - Someday
Passenger - Underwater Bride
Florrie - Give Me Your Love
Leander Rising - Nem akarok
Sia - Helium
Parkway Drive - Devil's Calling
LP - Lost On You
Broods - Worth The Fight
Years & Years - Eyes Shut

Bár most épp baromi beteg vagyok, sikerült elkapnom valamit, de remélem, hogy a jó idő meghozza majd a kedvem úgy összességében mindenhez, meg azt is, hogy mostmár ténylegesen tavasz lesz valaha.