2017. november 9., csütörtök

Szerzemények #37 | Feelunique, Müller, drogériák...

Az alábbiakban az elmúlt egy-két hónapban összegyűlt szerzeményeim egyik részét mutatom meg, és jövő héten érkezik egy másik ilyen bejegyzés is, amiben pedig a Prágában és az őszi Joy-napokon vásárolt termékek kapnak majd helyet. A kettő együtt nagyon hosszú lett volna, ezért döntöttem úgy, hogy két részre szedem, hátha így emészthetőbb lesz. 


Még szeptember-október környékén adtam le egy nagyobb rendelést Feelunique-on, aminek a fő apropója az volt, hogy mindenképpen szerettem volna valamit Zoella téli kollekciójából, amit pedig máshonnan nem lehet megrendelni. A Spa'rry Sp'arry Night szettre esett a választásom, amiben volt egy 100 ml-s Snow Polished testradír, és egy szintén 100 ml-s Snow Smooth testvaj. Azóta már említettem, hogy a testradírt imádom, a testvajban viszont csalódtam, mert egyrészt van egy furcsa mellékillata, másrészt annyira sűrű az állaga, hogy egyszerűen nem szívódik be. Rendeltem egy szintén Zoella Hand On Heat kézfertőtlenítőt is, mert nagyon szeretem az "alap" termékcsalád illatát, ilyen pedig mindig jó, ha van az embernél, ráadásul éppen nagyon akciós is volt. A Joico Color Therapy hajápoló olajáról rengeteg jót olvastam, ezért megrendeltem mini kiszerelésben, mert így nem csak kipróbálásra, de utazáshoz is tökéletes. Innen szereztem az első Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzsomat is 35 Creator árnyalatban, illetve a NYX Liquid Suede rúzsok Jet-Set árnyalatára is lecsaptam. 
Cult Beauty-ról sikerült beszereznem két olyan The Ordinary terméket, amit már régóta nézegettem, az egyik a High-Spreadability Fluid Primer, a másik pedig az AHA 30% + BHA 2% Peeling Solution, mindkettőről írok majd részletesen is. (Tudom, tudom, még az előző The Ordinary tesztekkel is lógok, de rajta vagyok az ügyön!)


A kettővel ezelőtti Müller szombat alkalmával vásároltam néhány Essence újdonságot, köztük a Vibrant Shock Matt Matt Matt rúzsok két árnyalatát, amiket már nagyon vártam - a barna a 14-es színkódú, a kék pedig a 12-es. Vettem egy Vibrant Shock Lip Paint folyékony rúzst is 05 nightstalker árnyalatban, igen, kicsit rá vagyok kattanva mostanában a kék színre. A Longlasting szemceruzák között végre van egy bordó szín is 29 Berry fantastic néven, amit előszeretettel használok azóta is például a felső szempillatőbe, és nem, egyáltalán nem tűnik tőle gyulladtnak a szemem. Mivel szemöldökceruzából sosem elég, ezért rögtön három is hazajött velem, egy az Essence Superlast 24H, kettő pedig az imádott Catrice Slim'matic Ultra Precise. Nagy meglepetésemre összetalálkoztam Szandrával is akkor, a Groksi szárított parmezán falatkákat - vagy valami ilyesmit - ő ajánlotta, és hát, innen üzenem, hogy nekem sajnos nem jött be, de legalább több marad nektek! :P A baloldalt levő kókuszos-ananászos quinoa szeletek viszont isteniek, bár nem olcsók, az 5 darabos doboz kerül 1500 forintba. 


Anno számtalanszor újravettem a Balea málnás tusfürdőjét, most pedig lime-mal kombinálva tért vissza, és így még istenibb az illata. Az Isana Sweet & Salty tufürdő kissé csalódás volt, mert a sós karamellt szinte egyáltalán nem érezni benne a tubusból szagolva, csak a narancs dominál, remélem használat közben intenzívebb lesz. A The Body Shop Frosted Berries tusi egyszerűen isteni, de emellett még a Frosted Plum illatot is érdemes megszagolni, abból egy testvajam van. Nem mintha szükségem lenne még több ilyesmi termékre, de a Pantene 3 Minute Miracle hajpakolásra nagyon kíváncsi vagyok, ezek nemrég kerültek a boltokba, és szerintem már tudjátok, hogy a Pantene az egyik kedvenc hajápoló márkám. Végül pedig kiárusítva párszáz forintért vettem egy p2 Velvet Blur rúzsceruzát 030 near + far árnyalatban, puszta érdeklődésből. 

Ennyi lett volna, hamarosan pedig érkezem a második résszel, amiben szintén sok-sok érdekes újdonság kap majd helyet :)

7 megjegyzés:

  1. Én a The Ordinarytól a tubusos primert ismerem, szeretem is, kíváncsi vagyok a fluidra, remélem, lesz majd teszt :) Hámlasztóból bevált a Geek&Georgeous AHA és a BHA is, így azt nem tervezem lecserélni, de azért remélem, arról is fogsz írni.
    Nekem a héten érkezett meg egy Notinos rendelésem, és most először rendeltem két szemre való Sigma ecsetet, és bár még nem használtam őket, az első pillantásra látszik, hogy mennyire jó minőségűek.
    Tegnap elmentem DM-be, hogy kihasználjam a Joyos Trend It Up kupont, és szerencsém volt, mert volt még egy a kinézett bronzosítóból. Ezen kívül egy L'Oréal filcest tust vettem, és egy Max Factor Masterpiece Max spirált. Bár otthon már spiráltúltengésem van, de most erre kíváncsi lettem.
    Ma még akartam leadni rendelést a Skinsmarton, de a két Paula Choice termék közül az egyik nincs, úgyhogy még gondolkodom rajta, hogy a másikat magában megrendeljem-e, mert amennyit a törzsvásárlói kedvezményen felül nyernék rajta, az elmenne a postaköltségre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megvettem az új L'oreal spirált, kíváncsi leszek, szükségem mondjuk nem volt rá, de nagyon érdekel.

      Törlés
  2. Ja, és persze a Maybelline Burgundy Bar most sem volt sehol, úgyhogy én ezennel le is mondtam róla, főleg, hogy pár hete vettem a Müllerben egy Gosh 9-es palettát, és az annyira bejött, mind minőségileg, mind színeiben, hogy azóta csak azt használtam, maximum kiegészítésként egy-egy színt más palettáimból.
    Rimmel Provocalips volt a DM-ben, de pár hete azt is vettem, és nekem csalódás lett, mert rólam kopik is, és szárít is, ráadásul még 6 órát sem tartott ki, úgyhogy eszembe sem jutott, hogy más színt is beszerezzek mellé. Az Rdel Young Stay4ever ehhez képest sokkal jobban bejött, pedig a harmadába kerül a Provocalipsnek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most voltam a Rossmannban meg a DM-ben is, híre-hamva sem a palettának, sem az új rúzsoknak, sem a primereknek, pedig azt vártam, hogy azért mostanra már kikerülnek, de úgy néz ki, hiába :/

      Törlés
  3. Nagyon klassz dolgokat szereztél be.
    A The Ordinary termékek engem is nagyon érdekelnek.
    Szerinted honnét éri meg leginkább rendelni? Ahogy néztem a magyar oldalon rendesen le van fosztva a készlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a hivatalos webshopot mondanám, 25 euró felett ingyenes a szállítás, Angliából jön a csomag, így vám sincs, és gyakrabban vannak készleten a termékek, mint bárhol máshol :)

      Törlés
  4. Juhúú, még reggel dilemmáztam a Skinsmart rendelésen, szerencsére nem is rendeltem meg az akkor készleten lévő krémet, mert most este visszanéztem, és már volt a másik krémből is. Ezzel duplán jól jártam, mert egyrészt így már nincs rajta semennyi postaköltség (15ezer felett ők állják), másrészt az egyikből 10% jött le, a másikból pedig 20%, mert az benne volt a havi akcióban is. Szóval ez végül jól sikerült, sokat spóroltam, ezeket a krémeket pedig mindenképpen meg akartam venni :)

    VálaszTörlés