2017. november 14., kedd

Anti-kívánságlista #4: termékek, amiket nem vennék meg

Elég sok idő telt el a legutóbbi ilyen bejegyzés óta, most viszont ismét összeszedtem azokat a termékeket, amiket ilyen, vagy olyan okok miatt nem vásárolnék meg. Ismételten leszögezném,  hogy az alábbiakban bemutatott márkák egyikével sincsen problémám, szimplán csak minden cég kínálatában akadnak olyan termékek, amelyeknek előre tudom, hogy nem venném hasznát, nem keltették fel az érdeklődésem, vagy éppen nem győztek meg a teszterek alapján, ezeket a fajta posztokat pedig én is szívesen olvasom, illetve készítem, és a számok alapján úgy tűnik, hogy nektek, olvasóknak is tetszik. 
Számtalan főleg külföldi videósnál találkoztam már a Smasbox Prime Water nevű termékével, ami egy fújós kiszerelésű "sminkalap", leginkább a MAC Fix+ spray-hez hasonlít. Mindenki imádja, én viszont nem igazán tudom hova tenni, mivel egyrészt nagyon drága, másrészt pedig valószínűleg bármilyen hidratáló permettel helyettesíthető. Kíváncsi lennék rá, de nem valószínű, hogy valaha beszerzem. A Benefit Hoola bronzosítója szintén egy ikonikus termék, viszont mostanában egyre több negatív kritikát hallok és olvasok ezzel kapcsolatban, ráadásul az árnyalat sem annyira univerzális szerintem, mint ahogy mondják. Volt szerencsém élőben is megnézegetni, de szerintem ennek az árnak a töredékéért találunk jó bronzosítót akár itthoni drogériás viszonylatban is, plusz a csomagolása sem túl praktikus szerintem. Az Artdeco Cushion pirosítót először meglátva egyrészt egyáltalán nem kapott el az a "húha" érzés, másrészt én nem igazán értem ezt a szivacsos megoldást, mivel eldolgozni nem lehet vele, a felvitelhez pedig igazából szerintem felesleges. Az Essence Strobing & Contouring paletta sem túlzottan hasznos hétköznapi használatra, ugyanis a korrektor árnyalatok közül szinte mind nagyon sárgás, és a kontúr árnyalatokra is ugyanez igaz. 
Amikor kikerült a polcokra, mindenki odavolt a Balea habállagú kézkrémekért, és talán én voltam az egyetlen, akit egyáltalán nem csigázott fel a dolog. A habállagú testápoló tetszett, de annyira nem vagyok oda az ötletért, ráadásul az illatkombináció is túl édes és erős nekem. A Labellino ajakápolókkal ugyanúgy vagyok, mint az EOS-szal, inkább csak egy jópofa marketingfogásnak tartom ezt az újfajta csomagolást, a nem túl kiemelkedő hatékonyságot pedig neten olvasott vélemények is nagyrészt alátámasztják. A Maybelline és Gigi Hadid közös kollekciójából igazán egy termék sem tetszik - habár a lányt sem nagyon ismerem -, az East Coast Glam névre hallgató szemhéjpúder paletta pedig kifejezetten jellegtelen és unalmas szerintem, habár ettől még lehet, hogy a minősége szuper. A Trend It Up Intense Color Last Lip Stylo rúzsokat nagyon vártam, de sajnos ezekből sem fogok vásárolni végül. Négy árnyalatban kapható, amik közül nekem már mindből van más márkáktól - ami nyilván nem az ő hibájuk -, viszont megswatcholva a formulában sem vettem észre semmi különöset, átlagos mattra száradó rúzsok, és ennyi. A kézfejemről könnyen le tudtam őket törölni, ezalapján gondolom a tartósságuk sem túl extra. 

Ennyi lett volna, ismét nem lett könnyebb a képzeletbeli pénztárcám, nemsokára viszont megmutatom azokat a termékeket, amiket igenis szeretnék a magaménak tudni :)

9 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz bejegyzés volt. A Gigi Hadid kollekció körüli hypot én egyszerűen nem értem. Ráadásul a termékek fele az állandó kollekcióból van csak átcsomagolták és drágábban adják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont most néztem egy videót, amiben Casey Holmes megvett egy csomó terméket a kollekcióból, és hát ő sincs tőlük elájulva...

      Törlés
  2. Ez a Labellino engem sem hozott lázba, bár anno az EOS sem, ez valahogy nekem még gagyinak is hat :D A Balea kézkrém habot megvettem 'poén alapon', habár én előtte sehol nem olvastam róla, az üzletben futottam össze vele először. Elhasználgatom, mert hihetetlen gyorsan beszívódik és azonnali hatásként puhává válik a kezem, de egyébként nem igazán hidratál szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ránéztem az összetevőire, alkohol természetesen a lista elején, úgyhogy ezek után gondolom, hogy azért nem lehet túl tartós a hatása :D

      Törlés
    2. Nem vagyok az impulzusvásárlás híve, de ez pont az volt :D

      Törlés
  3. A Balea habállagú kézkrém nálam kedvenc kategória lett. :D Hamar beszívódik, munkahelyen is jó. (-: A Labellino és EOS - nos, ezzel én is úgy vagyok, nem igazán hatékony, igaz csak az EOS-tól van meg egy. És számomra a csomagolás sem nagy durr, illetve épp ez az: lapos, cuki női táskának nem barátja az a bazi nagy bogyó. ((-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként amúgy kíváncsi vagyok az EOS-ra, de közben meg egyáltalán nem akarok rá pénzt költeni, úgyhogy max. akkor próbálom ki ha valaki megdob vele, vagy nyerek egyet :D

      Törlés
  4. Őszintén szólva én a MAC Fix+ spray-vel sem nagyon tudok mit kezdeni. Egy online rendeléssel küldték, mert én egy utazó méretű oil control lotiont rendeltem, de az nem volt, és ahelyett küldtek egy teljes méretű Fix+ sprayt. Megkárosítva nem éreztem magam, hiszen egy 2300 forinttal drágább terméket küldtek ugyanazon áron, ráadásul olyat, ami úgymond jolly joker terméke a cégnek, tehát nem csak úgy küldtek "valamit". De igazából olyan semmilyen vele a viszonyom. Használtam már arcfrissítésre, a szem ecset benedvesítésére, ha épp az kellet, vagy ha a sminkelés végén kissé "porosnak" éreztem az összhatást. Viszont mégsem érzem azt, hogy ha egyszer elfogy, akkor rohannék újra megvenni.
    Habállagú kézkrémről még nem is hallottam. :D Igaz, drogériában általában csak a Himalaya Herbals-t veszem meg, esetleg avonost, de ha tél végére elkél az extra ápolás, akkor nekem csak a The Body Shop kézkrémei segítenek, extrán rossz esetben a förtelmes szagú kenderes a tuti segítség. Bár most az idei télre vettem két paraffinos maszk kesztyűt, kíváncsi vagyok hatásos lesz-e (nagyon régen egyszer csak a paraffinos kézápolás segített a manikűrösnél).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szerettem a fix+-t pár éve, amikor megvettem, de fixálásra valóban nem jó, és annyira meg nem extra önmagában.

      Törlés