2017. szeptember 30., szombat

Teszt | Az első Treaclemoon termékeim

A Treaclemoon egy tipikusan olyan márka számomra, hogy tudtam a létezéséről, ismerem a termékeket, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy vásároljak is valamit. Éppen ezért örültem nagyon, amikor néhány héttel ezelőtt lehetőségem nyílt kipróbálni néhány dolgot, amik pont jól jöttek az ősz beköszöntével.


A márkáról röviden annyit, hogy viszonylag fiatal cég, 2007-ben jelent meg először Angliában, majd szerte Európában. Elsősorban testápolási termékeket, azon belül is tusfürdőket, testápolókat, testradírokat, testpermeteket és kézkrémeket forgalmaz. Többféle illatcsaládjuk létezik, legismertebb talán ezek közül a málnás, a kókuszos, a gyömbéres, illetve a mandarinos, legalábbis én a legtöbb helyen ezekkel találkoztam.

A true shea love testvaj a megszokottól eltérően de nem tégelyes kiszerelésű, ennek vannak negatív, és pozitív oldalai is, nekem igazából teljesen mindegy. Az illatával kapcsolatban nem voltak prekoncepcióim, de ennek ellenére nagyon meglepődtem, amikor egy az egyben a medvecukor ugrott be, amint kinyomtam a tubusból. Tudom, hogy ez az édesség megosztó, éppen ezért aki ki nem állhatja, az ne ezt az illatot válassza, főleg, hogy elég tartós is, de én szeretem, bár azért testápolási termékben elég érdekes egy ilyen illat. A testvaj megnevezés nem túlzás, valóban egy sűrű állagú krémről van szó, de abból a fajtából, ami bőr melegével érintkezve könnyen kenhetővé válik. A shea vajas termékekről általánosságban elmondható, hogy nem szoktak maguk után ragacsos érzetet hagyni, hanem inkább púderessé válnak néhány perc után, ez is ilyen. A hidratáló hatására nem tudok negatívat mondani, még napok múlva is puha és hidratált a bőröm.


A shea vaj mellett szőlőmagolaj is található benne, állatokon nem tesztelték, és vegán termék, az összetevőlistát ide kattintva olvashatjátok el. 250 ml-s kiszerelésben kapható 1299 forintos áron a drogériákban, ha jól emlékszem, a Tescoban is, illetve a Take Me Shop webáruházban.


A csomagban volt még két kézkrém is the raspberry kiss, illetve marshmallow heaven változatban, amiből már rájöhettetek, hogy az egyik málna, a másik pedig pillecukor illatú. A málnás számomra inkább erdeigyümölcs, mint valódi málna, a pillecukros viszont valóban igazi pillecukor, de egyik sem túlzottan intenzív, és viszonylag rövid ideig érezhető az illatuk, én inkább ezt preferálom, ha kézkrémről van szó. Az állaguk könnyed, balzsamos, és túlzás nélkül pillanatok alatt beszívódnak. Az én kezeimet már egy használat után rendbehozták, így a hidratáló hatásukra ezesetben sincs panaszom. Szintén nem tesztelték őket állatokon, vegán termékek, az összetevőiket pedig ide és ide kattintva elolvashatjátok.


899 forint körüli áron találjátok meg őket a már fent is említett helyeken, ami bár kicsit húzósnak tűnhet, de 75 ml terméket tartalmaznak, ami nem kevés. 

Összességében nagyon pozitív a véleményem, bátran ajánlom nektek a fent említett termékeket, és kedvet kaptam, hogy több mindent is kipróbáljak a márkától - természetesen elsősorban a tusfürdőket szeretném majd közelebbről is szemügyre venni, de ez talán nem meglepő. 

2 megjegyzés:

  1. pont tegnap szereztem be a shea vajas testápolót, és nagyon nagy reményeket fűzök hozzá :) a kézkrémek is szimpatikusak, még egy kisebb hadsereg van itthon különböző kézkrémekből, de egyszer tuti kipróbálom őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát így most egy jó ideig nekem sem kell kézkrémet vennem :D

      Törlés