2017. június 1., csütörtök

Zsákbamacska | Mi volt a májusi Pixibagben?

Pixiboxhoz már többször is, de Pixibaghez még sosem volt szerencsém, a májusi kiadás volt az első, amit kézhez is kaptam, de általában mindig megpróbálom kitalálni a márkák alapján, hogy mi lesz a neszeszerben / dobozban. Most sem volt ez másképp, így a tartalom bemutatása mellett azt is megosztom veletek, hogy bejöttek-e az előzetes tippjeim.


A neszeszer aktuális és rendkívül aranyos, ugyanis gondolom nektek is feltűnt, hogy mostanában elképesztő népszerűek lettek a kaktuszok és pozsgások. Ez az én ízlésembe is maximálisan beleillik, mert már gyerekkorom óta nevelgettem itthon ilyesmi növényeket, és nagyon szeretem őket. Külön örülök, hogy az anyagának köszönhetően mosható, és a mérete is szuper, akár egy rövidebb utazáshoz is.


Afelől kérdés sem volt, hogy a Batiste-től szárazsampon kerül majd a csomagba. Számomra ez abszolút telitalálat, mert imádom a márkát, és a mini kiszerelésekből mindig van egy-egy darab a táskámban, de azoknak is tökéletes, akik még nem próbálták, és külön nem akartak volna pénzt kiadni rá. A Borotalco esetében dezodorra tippeltem volna, helyette viszont tusfürdőt kaptunk, aminek én jobban is örülök. Az eredeti illatot nem szeretem tőlük, ez a Fresh viszont kellemes, ráadásul bennem nosztalgikus érzéseket is kelt, mert egy az egyben olyan, mint egy Johnson's babasampon, amit gyerekként használtam. A Niveától valamilyen hajápolót vártam, mert mostanában elég sok újdonságuk van ezen a fronton, de örülök, hogy végül krém lett belőle, mert amióta a krémes arclemosójukat használom, megkedveltem a klasszikus Nivea illatot, és gondolkodtam is már, hogy kéne venni egy testápolót tőlük. Ezt egyébként már ki is próbáltam testápolóként, elég könnyű állagú, de azért masszívan hidratáló krém, tetszik. A negyedik bejelentett márka a Sally Hansen volt, és nem nehéz kitalálni, hogy körömlakkot rejtett tőlük a neszeszer, méghozzá az új, gél hatású kollekcióból. Hozzám egy pink színű került, és bár nem hordok rózsaszínt, szerintem biztos lesz olyan ismerősöm, aki örül majd neki. Az utolsó márkát nem tudtuk előre, de egy korábbi Facebookos szavazás alapján már tudni lehetett, hogy parfümöt fogunk kapni. Így is lett, hozzám a Nuvo XOXO illata került, aminek egyébként utánanéztem, és a Rossmannban lehet kapni. 

Összességében én elégedett vagyok ezzel a kiadással, a legtöbb mindennek hasznát fogom venni, és ismét bebizonyosodott, hogy milyen jók tudnak lenni az ilyesfajta meglepetésdobozok / neszeszerek, mivel például magamtól nem vettem volna le a Borotalco tusfürdőt a polcról, de most örülök neki, hogy kipróbálhatom.

7 megjegyzés:

  1. A parfüm milyen illat? Amit én kaptam, az nagyon nem én vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fűszeres-virágos, de nem tudom megmondani, mire hasonlít, a Rossmann oldalán fent vannak az illatjegyek.

      Törlés
  2. Én most örülök, hogy nem rendeltem meg. Annyira nem az én világom ez a doboz, amúgy a Borotalcon én is meglepődtem, hogy nem dezodor. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondoltam, hogy ez is egy megosztó doboz lesz, de hát mindig van ilyen :)

      Törlés
    2. Nem doboz, neszeszer, na :DDDD

      Törlés
  3. Én még sosem csábultam el egy pixire sem, bár egyébként csak kb. egy éve hallottam arról, hogy létezik ilyesmi. A Krémmániás magyaros dobozt megvettem, az mondjuk kiváló :)
    Ebből leginkább a neszeszer tetszik :))), no és a Batiste, de azt én megveszem egyébként is.
    Nem tudom, nézegettem régebbi videókat korábbi csomagokról, és nekem mindig csak 1-2 termék tetszik, de lehet, ha kipróbálnám, akkor rászoknék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Krémmániás kiadásból eddig mindkettő szuper volt, kitettek magukért :) Ebből a legjobb kiadások van egyébként, hogy percek alatt elfogynak, nagyon durva :D

      Törlés