2017. április 5., szerda

Glamour-napi tipp | L'Oréal Infallible Pro Last 2-in-1 folyékony rúzs

Ha valami, akkor a tartósság abszolút vesszőparipám az ajakra való termékek tekintetében, mert rólam vagy minden lekopik, vagy leeszem, vagy lenyalogatom, vagy egyszerűen egy idő után magamtól letörlöm, mert zavar. Éppen ezért szinte a megjelenés pillanatában lecsaptam a L'oreal Infallible Pro Last kettő az egyben rúzsok Permanent Blush árnyalatára, azóta pedig két másik színnel is bővült a kollekcióm, ugyanis abszolút meggyőztek, és minden elvárásomat felülmúlták.



A csomagolással semmi gondom, letisztult, kompakt és masszív, abszolút táskába dobós darab. Az egyik oldala a rúzs maga, a másik pedig egy átlátszó ajakbalzsam, aminek fontos funkciója van, erre később kitérek. Az applikátor hosszúkás, és könnyű vele dolgozni.



Az általam próbált mindhárom árnyalatban apró csillámok találhatók, amelyek leginkább napfényben tűnnek fel, és felkenés után egy metálos fényt adnak az ajkaknak a szín mellett. Jól pigmentáltak, de két réteget ajánlok felkenni belőlük a maximális fedés érdekében. A termék végén található ajakbalzsam "száradás" után jön a képbe - azért használok idézőjelet, mert valójában sosem száradnak meg teljesen -, ugyanis önmagukban nagyon ragadnak, mindenképpen kell föléjük valami, erre pedig tökéletes szolgálatot tesz, de egy idő után, ha már lekopott kicsit, nem feltétlenül szükséges újrakenni, ha valaki nem szereti az ennyire fényes finish-t, mert a ragacsosságot úgy is megszünteti. Az balzsam állaga egyébként nagyon krémes, viaszos hatású, de éppen ezért elég gyorsan fogy, és viszonylag kevés is van benne, ezért érdemes lehet más ajakápolókkal is próbálkozni mellé. Az illata ugyanolyan pillecukros jellegű, mint a rúzsé, de ez csak a felkenéskor érezhető, utána már nem.

A másik két versenyző
Balról jobbra: Violet Parfait, Incenssant Russet
Fentről lefelé egy rétegben: Permanent Blush, Incenssant Russet, Violet Parfait
És akkor a fő tulajdonság, amivel a leginkább meggyőztek: a tartósság. 8-10 órát legalább hibátlanul bírnak az ajkakon, de nem akárhogyan, ugyanis ettem velük sült krumplit, szendvicset, pizzát, fagyit, és egyik sem bírt velük, pontosan ugyanúgy néztek ki a nap végére is, mint amikor felkentem őket - pedig aztán nem finomkodtam. Azt hiszem, ezek után mondanom sem kell, hogy az olyan általános dolgokat, mint az orrfújás vagy ivás is mozdulatlanul bírták, csomósodás és egyéb negatívumok nélkül. Alig akartam elhinni, állandóan nézegettem a tükörben, hogy hátha rosszul látok, de nem, valóban ez a helyzet. Eltávolításukhoz éppen ezért csak kétfázisú olajos lemosót ajánlok, mással nem is érdemes próbálkozni. Pluszpont, hogy még csak nem is szárítottak, pedig nem hidratáltam alá, bár lehet, hogy ez a mellékelt ajakbalzsamnak is köszönhető.

111 Permanent Blush
312 Incessant Russet
209 Violet Parfait
5 ml terméket tartalmaz, és 7-8 árnyalatban kapható a bővített L'oreal állvánnyal rendelkező DM-ekben, amelyek listáját ide kattintva találjátok. Az ára megközelítőleg 3500-4000 forint, ami elég húzós, de ha még nincs ötletetek, hogy mire váltanátok be az 50%-os Glamour kupont, akkor bátran ajánlom, hogy tegyetek vele egy próbát. (Kis megjegyzés: elvileg árnyalatonként eltérőek lehetnek mind tartósságban, mind hatásban, legalábbis sok helyen így hallottam, ezért csak az általam próbáltakról tudok biztosat mondani.) Ezen kívül Notinon is kapható 8 árnyalatban, alap áron 2400 forint környékén, így mondanom sem kell, hogy kuponos akció nélkül ott éri meg megvenni.

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogyha extra tartós ajakfestésre vágyom, akkor mostanában ezeket vetem be, függetlenül attól, hogy egyébként a matt ajkak híve vagyok, mert néha kompromisszumokat kell kötni. 

13 megjegyzés:

  1. Köszi a posztot. Neked is és Smejkának is. :) ha tényleg olyan tartós és el is hiszem, akkor muszáj lesz egyet mégis megvennem, pedig eldöntöttem, hogy nem költök ilyesmire mostanában, aztán persze kiderül, hogy nálunk Erdélyben leakciózták a dm-ben. ☺ Nem mellesleg, nagyon jól áll mindhárom szín.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)) Na, akkor tényleg kihagyhatatlan ajánlat, és szerintem nem fogod megbánni :) Bár Smejkának is ezt mondtam, aztán kiderült, hogy minden árnyalat más :DDD

      Törlés
    2. Hmm akció az erdélyi dm-ekben? Rohanok én is beszerezni akkor egyet :D Köszi Orsi,hogy jelezted! :)

      Törlés

    3. Na igen, de az amit ajánlottál nem is kapható Szerbiában, azért vettem mást. :D Másképp a Permanent Blush-t veszem. :D Sőt, ezek közül egyet sem láttam. O.o

      Törlés
    4. Tényleg?? :O Jó, elvileg 24 árnyalat van belőle összesen, de hogy minden országba mást vigyenek be...ez furcsa.

      Törlés
  2. Nagyon szimpi lett, biztosan beszerzek majd egyet. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a tippet, ma este meg is vettem a DM-ben, Corail Constant árnyalatban. Igazán gyönyörű színe van, eléggé hasonlít így régi Chanel rúzsomhoz (hiába, a bohó ifjúság, mikor még nem sajnáltam a pénzt méregdrága sminkre), de ez kicsit visszafogottabb árnyalat, ezért a mostani sminkelési szokásaimnak még jobban meg is felel.:)
    Kipróbáltam, és már most azon gondolkodom, hogy a Rossmannos kuponnal is beszerzek egyet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy tudtam ötletet adni, remélem, beválik hosszútávon is :) Azt mondjuk nem tudom, hogy Rossmannban is lehet-e kapni, de gyanítom, hogy nem :(

      Törlés
    2. Hát, ez nagyon változó, a Rossmann ebből a szempontból furcsa. Pl. ami hozzánk közel van, ott alig van 1-2 L'Oréal termék egy kis polcon, nagy állványt a Lovely, az Essencec(2-t is), Catrice, Miss Sporty, Rimmel, és a Maybelline kapott, és talán az Astor is, de ez már nem 100%. A Westendben pl. láttam Rival de young (nem biztos, hogy ez a neve) állványt is, a Jászain pedig van nagy L'Oréal állvány, sőt Makeup Revolution is. Nem tudom, mi alapján van ez a különbség...

      Törlés
    3. Szóval, nincs is a Rossmannban L'Oréal kupon :D
      A Müllerben van kupon, állvány is, de ez a fajta rúzs ott nincs (legalábbis ahol én voltam). Azért vettem egy egész világos ajakkontúr ceruzát, mert ilyenem még nem volt, pedig elég sok hozzávaló rúzsom van. Ezen kívül egy Artdeco szempillaspirált, mert gyakorlatilag féláron volt, és ennyiért teszek vele egy próbát.

      Törlés
  4. Én sem bírtam neki ellenállni, amikor előszőr láttam nálad és írtad, hogy milyen jó :D Nekem is az a gondom, hogy szinte mindig fújom az orrom, ezért a rúzsomnak azonnal vége ilyenkor, meg amúgy sem szeretem a nap folyamán azt nézegetni, hogy hogy áll. Én a flawless fuchia árnyalatban rendeltem meg, tökéletes nekem az az árnyalat és a tartóssága annak is meglepően szuperjó :D Vagy 5 percig puszilgattam a kezem, hogy biztos jól látom-e hogy nem kenődik :DDD Szóval köszi a tippet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az orrfújós dolog ismerős :D Na, szuper, hogy bejött, bár úgy érzem, lassan mindenkit rászabadítottam már ezekre :DDDD

      Törlés