2017. március 29., szerda

Kívánságlista #3 | Glamour-napok 2017 tavasz

Úgy tűnik, mostanában rákattantam ezekre a listákra...na de ennek az apropója, hogy közelednek a Glamour-napok, én pedig már jó előre elkezdtem gondolkodni, hogy mit szeretnék venni. Azon termékek esetében, amik régi kedvencek, és amikből mindig ilyenkor szerzem be az utánpótlást már a kuponokra ránézve is megy a vásárlás, de az újdonságok esetében bizony előfordul, hogy már csak otthon jutnak eszembe. Elsősorban ezt kiküszöbölendő készítettem ezt a posztot, meg persze azért, hogy ti is szemezhethessetek, hátha megtetszik ezek közül valami. 


A képen a testápoló szerepel, ám én igazából a Dove Invigorating Ritual tusfürdőt szeretném, ami teljesen véletlenül jött szembe velem a DM-ben, és amint megszagoltam, beleszerettem. Máshol még nem láttam, de ott pont lesz 25% a Dove termékekre, és az sem kizárt, hogy ezen kívül még pár másik tusi is hazajön velem. Rettentő kíváncsi vagyok az új L'oreal Botanicals hajápoló vonalra, és bár arról nincs infóm, hogy addigra kint lesz-e már a drogériák polcain, azért reménykedem, hogy valamilyen konstrukcióban elérhető lesz majd. Itt még nem döntöttem el, hogy pontosan mit szeretnék, mert ha tehetném, mindent kipróbálnék. Több Syoss termék is kívánságlistás, a Rossmannban 30%, a Müllerben pedig 25% + 20% kedvezmény van a márkára, ám utóbbi esetben csak egy termékre beváltható a kupon, így a Renew 7 Complete Repair hajmaszkot valószínűleg a Rossmannban fogom megvenni a sok-sok pozitív Krémmániás vélemény alapján. A Catrice Made To Stay alapozót a 25%-os általános Rossmann dekorkozmetikai kuponnal fogom megvenni, nem mintha egyébként szükségem lenne több alapozóra. Engem jó nagy késéssel, mostanában fogott el az érzés, hogy szeretném a Maybelline Color Tattoo Permanent Taupe árnyalatát, és mivel ezt a színt csak a DM-ben kapni, az ottani 50%-os kupont fogom felhasználni rá. Mint már valószínűleg értesültetek róla, néhány Müllerben van Sleek állvány, a Bad Girl palettát 20% kedvezménnyel tudhatom majd magaménak, már ha nem viszik el előlem az összeset. A p2 Perfect Brow szemöldökformázó pomádé elsősorban azért érdekel nagyon, mert kíváncsi vagyok, hogy a csomagolás mellett a beltartalom is hasonlít-e a Trend It Up hasonló termékére, ami sajnos itthon nem kapható. Erre, és a Bronx Colors Just Matte rúzsai közül valamelyikre - amikkel már a megjelenésük óta szemezek - szintén a Rossmann 25%-os dekorkozmetikai kupont fogom beváltani.

Remélem, hogy az itt felsoroltak közül mindent sikerül majd beszereznem, és talán nektek is tudtam ötletet adni, hogy mire lehet érdemes beváltani a kuponokat :)

9 megjegyzés:

  1. Én idén offolom a G-napokat, ennek több oka van: megpróbálom mind a 4 napot végigdolgozni (kell a pénz :D), jelenleg minden termékből van elég itthon, és mióta eldöntöttem, hogy igyekszem átállni a CF termékekre, azóta a boltok kínálatának kb. 90%-a kiesett, de őszintén megmondom, annyira nem is bánom, mert így legalább nem költök feleslegesen n+1-ik termékekre, amik már kifolynak a szekrényemből :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondom, hogy nem te csinálod jól amúgy :DD Nálunk most anya is szeretne venni eg csomó mindent, és ha elindulok vele, úgysem bírnám megállni, hogy ne vegyek én is dolgokat :DD

      Törlés
  2. Az alapozóval óvatosan, még az én zsíros bőrömön is sikerült előhoznia olyan száraz részeket, amiket nem is tudtam, hogy léteznek. Csalódás a pipettás Catrice alapozóval szemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az nekem eléggé nem jó, így akkor átgondolom a megvásárlását :( Köszi az infót!

      Törlés
  3. Maybelline Color Tattoo-ra én mostanában találtam csak rá, de én is arra akarom költeni a Maybelline-s kupont. Igaz, nekem az alá is kell a szemhéjalapozó, de ha úgy csinálom, hogy Mac szemhéjalap+Color Tattoo, akkor erre kvázi bármilyen szemhéjfesték mehet, gyakorlatilag lerobbanthatatlan, pedig nálam egyébként is csak a Mac szemhéjalap vált be. Amúgy boltokban miért nincsenek a matt Color Tattoo-k? Múltkor Notinon nézelődve futottam bele, én meg addig csak csillámost láttam.
    A Müller Sleek állvánnyal nekem csak az a bajom, hogy nem kapható a teljes választék, de hát ne legyek telhetetlen, így is jó, hogy van!
    Catrice HD Liquidet végre sikerült vennem a megfelelő színben, amit hónapok óta vadászok Bp-en, de nem volt sehol. Hétfőn a gyulai Rossmannban végre sikerült találni, úgyhogy örültem, hogy kaptam :)
    Én a Glamour/Joy napok alatt szoktam megvenni a hajbalzsamom (L'oreal), és az intim mosakodót is (általában amihez kupon van).
    Bronx Colors van a Rossmannban? Én még nem láttam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matt Color Tattookat nem hozták be hozzánk a boltokba, jó kérdés, hogy miért, pedig lenne rá igény, csak neten lehet rendelni. Bronx is csak pár helyen van, amiről tudok, az a Mammut, Savoya Park, Westend talán...

      Törlés
  4. A Botanicals hajápolókra én is kíváncsi vagyok, meg a L'Oréal Colorista hajszínező spray-re, bár kicsit tartanék attól, hogy tényleg kijön-e hajmosásnál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szőke hajra való pasztelleset vennéd, vagy a másik fajtát, barnára? Elvileg a pasztell nagyon jó, de a barna hajra való baromira fog, és másnapra már semmi sem látszik belőle.

      Törlés
    2. A szőke hajra való pasztell rózsaszínt néztem ki.

      Törlés