2017. március 20., hétfő

Anti-kívánságlista: termékek, amiket nem vennék meg

Hogy őszinte legyek, Roni posztjának elolvasása előtt még sosem találkoztam úgynevezett anti-haul videókkal és bejegyzésekkel, aminek lényege, hogy azokat a termékeket szedjük össze, amik nem érdekelnek, vagy valamilyen oknál fogva nem vennénk meg őket. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor gondolkodom azon, hogy mennyi olyan termék, vagy trend van, ami abszolút hidegen hagy, így nem volt nehéz összeszednem a termékeket, Evelin videója után pedig végképp kedvet kaptam egy anti-kívánságlista megírásához.
Szerintem felesleges magyarázkodnom, mert úgyis tudja mindenki, de azért a biztonság kedvéért leszögezem, hogy egyáltalán nem az itt bemutatott cégeket szeretném lehúzni, sőt, azt sem állítom, hogy ezek mind rossz dolgok, egyszerűen csak az én preferenciáimnak különböző okok miatt nem felelnek meg, és ezeket ki is fogom fejteni. 

Ami abszolút hidegen hagy, és hagyott mindig is, pedig egy időben a csapból is ez folyt, az a Clarisonic arctisztító, és úgy összességében az ilyen forgófejes készülékek. Sok helyről hallani, hogy a fizikai bőrradír használata sem feltétlenül jó - én azért időnként szoktam a kémiai mellett így is -, de ez konkrétan egy kefe, és nem tudom elképzelni, hogy egészséges minden nap ezzel tisztítani az arcot, márpedig ennek elvileg az a lényege, hogy naponta használd. Nekem ráadásul türelmem sem lenne ilyesmihez, úgyhogy sok tízezer forintot megspórolok az érdektelenséggel. A másik számomra teljesen haszontalan eszköz az ovális ecset úgy általában. Alapozáshoz és korrektorozáshoz áttértem a szivacsokra, szemre való ecsetek közül pedig tökéletesen megfelelnek a hagyományos kialakításúak, így erre sem adnék ki pénzt, plusz rengeteg idő lenne átállni a másféle fogásra - pláne balkezesként. Hajápolás terén általában szinte minden érdekel, főleg azok a termékek, amiket sokan szeretnek, de a Moroccanoil hajolaj körüli felhajtást sosem értettem. Annyi ennél olcsóbb és mégis hatásos hajápoló olaj van a piacon, hogy gőzöm sincs, mi kerülhet ezen 5-10 ezer forintba. Az EOS ajakbalzsam hasonló kategória, főleg, amióta megtudtam, hogy valójában nem is igazán hidratál. Hiába kapható ezernyi ízben és illatban, meg érdekes a csomagolása, nekem egy ajakápolóban elsősorban a hatás a fontos.
Az Urban Decay palettákat mondjon bárki bármit, többszörösen túlárazottnak tartom, és ma már annyi jó minőségű koppintás van belőlük, hogy ha kifejezetten a színek érdekelnének, akkor inkább vennék egyet mondjuk a Revolutiontől. A Naked 3 ráadásul pont olyan, ahol még a színek is totál távol állnak tőlem, úgyhogy ezzel is kímélem a pénztárcám. A Bourjois pirosítókról annyian áradoztak körülöttem, hogy egyszer elmentem a Müllerbe megnézni őket, és rendesen csalódtam, amikor rájöttem, hogy nekem sem a színválaszték, sem a finish nem jön be, pedig majdnem vettem egyet. A The Balm Mary-Lou Manizer highlighter is bármilyen szép, egyszerűen nem használok highlightert, főleg nem arany tónusút, és akkora kiszerelés, hogy valószínűleg sosem fogyna el. Ugyanígy vagyok a Lancôme Juicy Shakerrel: hiába vagyok rá kíváncsi, annyira nem használok szájfényeket, vagy szájfény jellegű rúzsokat, hogy felesleges pénzkidobásnak érezném csak próbaképpen kiadni érte az árát. Most mondjuk hallottam, hogy kijönnek néhány matt darabbal is, azok jobban érdekelnek.

Nagyon élveztem ennek a bejegyzésnek az írását, ezért úgy tűnik, hogy ebből sorozatot csinálok, és időről-időre összegyűjtöm majd, hogy mik azok a termékek, amiket nem vennék meg. Különösen kíváncsi vagyok a ti anti-kívánságlistátokra is, úgyhogy írjátok meg kommentben! 

24 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzés nekem is bejön, lehet kopizom az engedélyeddel :).

    VálaszTörlés
  2. Balkezes vagy? Ááá, szívás. Nálunk a gyerek az, legalább nem csórják el az ollóját.
    Kefe nekem sem kell, sem ilyen-olyan ovális sminkcucc, mert nem viszem túlzásba a sminkelést, az ecsetek is dobozban vannak. Nude szemhéjpúderem sincs, csak cerka, az talán elfogy, de egy totál nude palettától betegül néznék ki, ha esetles rózsaszín lenne, na az igen, de arra sem szánnék sok pénzt a koppintások korában. Eos is irtó drága, tényleg. Hajoloajból most Helia-D-t vettem, eléggé sok kell a hajamra, szóval a drága nekem még drágább lenne, max. ötezret adnék egy olajért, adtam is korábban. Ha a sminkelés kötelező lenne melóban, akkor biztos vennék drága cuccokat, de mivel nem az, így elvagyok az olcsóbbakkal. Régen volt Bourjois pirosítóm, sokáig kitartott, a leghalványabb színben vettem, nem volt rossz.
    Érdekes ez a lista, mert sok mindent nem vennék meg, pl. a bőrömre alig van pár cucc amit használni tudok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére inkább kétkezes, sőt, a bal kezem íráson kívül kifejezetten béna :D
      Igen, én mostmár szinte csak sötét szemhéjpúdereket használok, egy igazán nude, világos színekből álló palettával éppen ezért nem is nagyon tudnék mit kezdeni. Ha drágább hajolaj, akkor az Orofluidot meg a Kerastase-t inkább megveszem, előbbit tervezem is, ha elfogy az Inecto valaha.

      Törlés
  3. Én az ovális ecseteket nagyon szeretem :) Nekem azok jobban beváltak, mint az alapozó szivacsok. A Naked palettám viszont nagyon jó vétel volt, mert egy akció keretében vettem 36 euróért, ennyiért megérte, plusz ez volt az első high end palettám. Így utólag elmondhatom, hogy bár nagyon szeretem, de tényleg túl van árazva és örülök, hogy ennyiért tudtam megvenni, mert többet nem adnék értük. A többivel pedig 100 %-ban egyetértek, az EOS, a Clarisonic és a Juicyshaker hagy a leginkább hidegen.....számomra is teljesen felesleges termékek.

    Szerintem én is lenyúlom tőled a bejegyzés témáját, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az volt meglepő, hogy a Naked paletták elvileg sokkal jobban porolnak, mint az utánzataik. Na attól tutira falra másznék, utálok szemsmink után alapozni :D
      Várom te miket szedsz össze, viccesek ezek a listák :D

      Törlés
  4. A Bourjois píremet (Veloute De Peche) nagyon szeretem, utazáskor is praktikus. Az UD Naked vonalból sokkal jobban izgatják a fantáziámat a Basics paletták, és azokat még nem láttam élőben, míg a Naked 1, 2, 3-at igen, és semmilyen wow-élményt nem éreztem. Az arctisztító kefe engem is hidegen hagy, ahogy az EOS és a túlárazott hajolaj is.
    A Juicy Shaker koncepciója (szín és ápolás) nekem tetszik, kb. egész évben küzdök a száraz ajkaimmal, viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ezt nem egy high-end, olajos szájfény fogja megoldani, hanem az, ha jobban odafigyelek a vízfogyasztásomra. (Vagy hogy kell ezt szépen mondani, végül is nem mosógép vagyok. :D )
    Engem egyébként összességében - egyelőre - a high-end spirálok hagynak hidegen: olyan kis bénák a pilláim, hogy nem tudom elképzelni, hogy csodát tenne velük egy többezres temék. Persze, puding próbája az evés, de a büdzsémből szívesebben költök bőrápolásra, mint sminktermékekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most olvastam, hogy állítólag a Juicy Shaker szárítja az ajkakat, pedig én meg voltam róla győződve, hogy hidratálnia kéne.
      Na igen, egészen biztosan nem vennék high-end spirált, főleg amióta tudom, hogy a drogériásak között is mennyire jók vannak kb. negyednannyiért.

      Törlés
  5. Tök jó ez a poszt, szerintem én is megcsinálom majd. Vicces, mert a listádból három dolog megvan, kettőt meg szeretnék nagyon magaménak tudni :D A Naked 3 palettát anno ajándékba kaptam és imádom a színeit, no meg Nikihez hasonlóan az első high end palettám volt - nagyon szeretem ezek miatt, és előbb-utóbb megvettem volna, mert annyira bántotta a fantáziám a Naked. Azóta találkoztam egy kicsit jobbakkal is, sokkal rosszabbakkal meg főleg, de aláírom, hogy nem létszükség.
    Az ovális ecsetek borzasztóan hidegen hagynak, ahogy a The Balm cuccok nagy része, és a méregdrága hajolaj is. Utóbbira nekem tökéletesen bevált a sima, natúr argánolaj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát látod, kiegészítjük egymást :D A The Balm-tól engem egyedül az ajakcuccaik érdekelnek, de azok nagyon :D

      Törlés
  6. Nekem az Eos pozitív csalódás volt, de teljes áron nem vennem még újra (Rossmann-ban volt rá 33% kedvezmény plusz 10% kuponom, így szinte féláron volt, és egy próbát megért). Mary Lou izgatja a fantáziám, imádom a highlightereket, mert egyszerűbb használni, mint a kontúrt, és mégis hatásos, de ennyit nem fogok adni egy darabért sem. A Naked 3 volt az első high end palettám nekem is, azt is akciósan vettem a Feelunique-ról, de már nem venném újra. Tényleg porol, és ez egy közel 15 ezres palettánál nem normális dolog. A Clarisonic, a hajolaj és az ovális ecsetek sosem vonzottak, a Juicy Shaker sem. A Bourjois pirosító is megvan, de beleborult a parfüm, borzasztó...

    Jó kis lista volt, még ilyet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahogy mindnél az áll fenn, hogy a teljes árát nem fizetné ki érte az ember :D

      Törlés
  7. De jó! Legyen még! :D
    Így legalább nem érzem hosszúnak a kivánságlistám, mert ahogy olvastam rájöttem, hogy nem is vágyom sok mindenre. Ááá dehogy :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ahogy keresgéltem, akkor jöttem rá, hogy mennyi dolog van, amit viszont tényleg szeretnék :DDDDDD

      Törlés
  8. Az elektromos arckefék pedig nagyon szuper találmányok, én már le nem tudnék mondani róluk, de azért a Clarisonic-ot én sem venném meg, főleg mert már a legolcsóbb ilyen készülék is elég jó. EOS-ból régen kipróbáltam egyet, de nagyobb a füstje, mint a lángja. Nem is tudom most hirtelen, hogy mit nem vennék meg, mondjuk a Kylie Jenner ajakkencéket biztos nem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majdnem rákerült a Kylie Lip Kit a listára, de aztán úgy voltam vele, hogy nem leszek ennyire mainstream :D Meg aztán azért nagyon kíváncsi vagyok rájuk, de ennyiért szerintem sosem vennék csak azért, hogy kipróbáljam :D

      Törlés
  9. Juici Shakert ugyanígy vagyok. Néha látom, hogy áradoznak róla, megjön a kedvem, majd a boltban mindig lebeszélem magam róla, hogy ennyi pénzért úgy, hogy valószínűleg nem használnám ki, inkább nem veszem meg. Hasonló listát lehet én is összeállítok majd a blogra, úgyis imádom ezeket a listákat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elindítottam a láncot, de nem baj, baromi jó ezeket olvasni :D

      Törlés
  10. Imádom ezeket a listákat!
    Az eos szerintem botrányos, nem hogy nem hidratál, még szárít is. A hajolaj hidegen hagy, a Bourjois pirosítói biztos szépek, de olyan picik, drágák és drogériások nekem. A highlightokból elegem van, főleg, hogy nagyjából csak hibátlan bőrön mutat jól, így kifejezetten "csini" amikor nagyon problémás bőrű tiniket ragyogtat. :D
    Ovális ecsetet nagyon szeretnék, múltkor az egyik hazai vezető sminkesnál láttam, és nagyon meggyőzött. Persze ő sem a hiperdrága verziót használja. :D
    A clarisonic nagy szerelmem, főleg arctisztításhoz használom, számomra ég és föld a sima arctisztításhoz képest. A bőröm is sokkal szebb, ha rendszeresen használom, így nem nagyon mismásolom el. Mondjuk az árát nagyon fájt kifizetni.
    A Naked paletták közül 2-m és 3-m van, azokat is szeretem, bár a többit egész biztos nem venném meg. Ezeket kihasználom, de nem olyan hiperjó minőség a potyogás miatt.
    A Juicy Shaker viszont zseni cucc, ápol és eltakar. Mondjuk teljes áron azért durva lett volna, de így imádom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a highlighter intézménye teljes mértékben kínai, de tényleg. Mármint szerintem egyáltalán nem természetes, mert ki az az ember, akinek úgy alapból csillog az arcsontja vagy a szemöldöke alatti rész? SENKI! Nekem maximum az orrom meg a homlokom szokott, hát oda meg fog a fene fényes bármit tenni, így is utálom :D Látványos, meg minden, de könyörgöm, amikor valaki azzal jön, hogy mert az természetes, akkor úgy szeretném megkérni, hogy mutassa már meg nekem, melyik bolygón :D
      Körülbelül egy nap alatt sikerült meggyőznötök, hogy EOS tényleg nem kell, Naked sem, mert drága és potyog, a Juicy Shakerrel meg nem sikerül dűlőre jutni :D

      Törlés
  11. Sokáig vágytam a Naked3 palettára, szerintem gyönyörűek a színei. Aztán amikor megláttam, hogy mennyibe kerül (pláne, ha nincs módom ingyen fuvarra külföldről, és ezért valamilyen online áruházból kéne megvennem), akkor egyből elment a kedvem tőle.
    Viszont a PP-n akkortájt árazták le a MUR Iconic 3-as 1000 forintra, úgyhogy azt vettem meg, és én elégedett is vagyok vele. A színek ebben is gyönyörűek, és jó ecsettel és primerrel gyakorlatilag egész nap fenn maradnak(igen, én olyan vagyok, hogy a MAC ecseteimmel, és a MAC szemhéjalapommal simán 1000 forintos palettát használok).
    Ha nagyon akarnám, meg tudnám venni a Naked3-at is, de nekem egyszerűen nem ér meg 15 ezer forintot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, úgyis azt mondják, hogy jó alapon jó eszközzel bármi fent marad, szóval simán spórolhatsz a palettán :D

      Törlés
  12. Múltkor is olyan jó volt ilyen bejegyzést írni, tökre kihisztiztem magam, most kedvet kaptam írni még egyet. :D
    Eléggé fent akadtam ezen az olajon, amit most használok az kb 300 forint és egy isteni csoda. :D
    Az ovális ecset, kefe, és az Eos nálam is kihagyós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszus, tényleg, nálad is volt ilyen poszt, csak akkor még nem tudtam, hogy ezek léteznek :D Szerintem nekem is azért tetszett annyira, mert lehet benne negatívkodni kicsit, ilyenre úgyis kevés lehetőség jut :DDDD

      Törlés