2017. február 20., hétfő

Örök kedvencek | Smink

Végre sikerült összegyűjtenem az örök kedvenc sminktermékeimet, és azt kell mondanom, hogy nem volt könnyű. Ez a bejegyzés a rendszeres olvasóim számára talán kicsit unalmas lesz, mert a következőkben bemutatott dolgok időről-időre mindig visszatérnek, ezért rövidre fogom, és igyekszem a legtöbbhöz terméktesztre vezető linket mellékelni, ahol bővebben is olvashattok róluk, ha szeretnétek.


Az arcra való sminkeknél indítva a Bioderma Sébium Pore Refiner krémet elsősorban mattításra használom, valamint sminkalapként is megállja a helyét, főleg nyáron. Sokat gondolkodtam, hogy melyik alapozóm az, amelyiket gondolkodás nélkül bármikor újravenném, és a választásom az Essence Camouflage-ra esett, amiről tesztet is írtam már. Piszok olcsó és nagyon jó, biztos pont a kollekciómban. Ugyanígy vagyok a Rimmel Lasting Finish púderalapozóval is, amit nedves szivaccsal felvive alapozóként és púderként is szívesen használok, már nem is tudom, hanyadszorra vettem meg. Az Essence Keep It Perfect! fixáló spray teljes mértékben impulzusvásárlás volt először, de rá kellett jönnöm, hogy nálam valóban működik. Szemmel láthatóan szebb és tartósabb tőle a sminkem, ráadásul ennek is ezer forint körül mozog az ára. Korrektorból kettőre esküszöm: a Collection Lasting Perfection egyértelműen a legjobb, amit valaha próbáltam, ha bőrhibák elfedéséről van szó, és bár sajnos csak Angliában lehet hozzájutni, eBay-ről vagy Edittől rendelhető. A Maybelline Fit Me korrektor nekem főleg a karikák elfedésére vált be, és Notinoról szerezhető be legegyszerűbben. 


Az utóbbi kb. egy évben teljesen átszoktam a szemöldököm krémes termékekkel való megformázására, ehhez pedig nekem a Trend It Up Nomadic Elegance szemöldök pomádé - utálom ezt a szót - és az Essence vízálló fedőspirálja vált be. Bár előbbi szintén nem kapható itthon, a p2-nek van egy csomagolásra szinte teljesen ugyanilyen terméke, érdemes lehet tenni azzal egy próbát. Ha szemhéjalapozó, akkor Etude House Proof 10, és inkább bele sem kezdek az áradozásba, mert nem tudnám abbahagyni, de legyen elég annyi, hogy tökéletes! Irány az eBay, ha igazán jót kerestek. A kedvenc szemhéjpúder palettám a Makeup Revolution Girls On Film, egyszerűen nem tudok róla leakadni, csakúgy, mint Maybelline Lash Sensational szempillaspiráltól, amivel akkor is teljesen boldog lennék, ha életem végéig nem vehetnék másfajtát. Ahogy telik az idő, sokkal inkább a szemceruzákat preferálom tusok helyett, és mindkét kedvencem az Essence kínálatából került ki: a the smokey és az automata longlasting verziókat kedvelem a legjobban, árnyalattól függetlenül. 


Imádom a pirosítókat, rengeteg van belőlük, az Aden Terracotta 01 Pink és az Essence Breaking Dawn trendkiadásból származó 01 Renesmee Red azonban kiemelkedik közülük, mert ezeket hordom a leggyakrabban. Kontúrozáshoz évek óta csak az Essence I Love Nude szemhéjpúderek közül a 05 my favorite tauping árnyalatot használom, és bár már kivonták, szerencsére sikerült belőle még jópár évre feltankolnom. 
Ajakra való termékek közül képtelen voltam egyet vagy kettőt hozni. A Catrice Check & Tweed trendkiadás C02 Mind The Red! színét a téglás alaptónusa miatt szeretem, sokszor meg is dicsérték már. Az Essence Velvet Stick rúzsceruzák formulája csodás, a 05 Plum Perfect árnyalat pedig számomra a tökéletes bordó, míg ezzel szemben az Astor Soft Sensational Lipcolor Butter rúzsceruzák közül a 020 Flirt Natural árnyalat igazi "my lips, but better" termék. Sokszor hordok szájkontúrceruzákat is önmagukban, ezek közül az Essence Longlasting és a p2 Perfect Look vonal a kedvencem, a képen a 07 plum cake, illetve a 011 aubergine látható közülük. Az egyik legjobb nude rúzsom, az Essence Longlasting kollekció 03 come naturally árnyalata sajnos már megszűnt, ettől függetlenül viszont bérelt helye van ebben a felsorolásban. 

Mondanom sem kell, hogy ezek közül mindent ajánlok, és bár becsúszott néhány dolog, ami már sajnos nem elérhető, remélem, nem bánjátok.

8 megjegyzés:

  1. A Maybelline spirált én is nagyon szeretem.
    A Bioderma Sébiumból nekem egy sima arckrémem van. Egy hónapja használom, eddig szuperül működik.
    Az Essence alapozóra kíváncsi lettem, bár rajtam azok nagyon csúnyán oxidálódnak mindig. Ennek változik a színe pár óra elteltével?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nem, bár lehet, hogy púderfüggő is, de nálam még sosem fordult elő ilyesmi vele.

      Törlés
  2. A Maybelline spirálját annyira szeretem. Persze hűlt helye mindenhol, mint az Essence Lash Princess-nek is. Szerencsére a Lovely curling up-ot be tudtam szerezni :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pesten mindig tele vannak a polcok szerencsére, bár a Lash Princess itt is ki van fogyva sokszor :D

      Törlés
  3. Azért nem fogok többször ilyen Maybelline spirált venni, mert egy évnyi használat (3-4 tubus) után azt vettem észre, hogy letöredeztek a pilláim. Pedig a hatását én is szerettem.
    Az Essence my favourite tauping iránti érzelmeimről szerintem sokat elárul az, hogy miután ripityára tört a fedele, átmentettem egy kis kerek, fémből készült tárolóba (kézműves szappan volt benne eredetileg), mert nem akartam kidobni. Mélyítővonalba, szemöldökre, kontúrozásra szoktam használni.
    A Flirt Natural annyira csodás, nagyon szépen egy be tudja fogni a sminkeimet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én eddig ilyet még csak a L'oreal spirálokkal kapcsolatban hallottam, bár tény, hogy ez nagyon ragaszkodó, és ezt sokak pillája nem biztos, hogy bírja, hálistennek én szerencsés vagyok ilyen szempontból :D
      Nálam is multifunkciós a my favorite tauping, ha valahova elutazom, akkor sokszor csak ezt viszem magammal, és az ég világon mindenre jó :D

      Törlés
  4. Köszönöm a cikket, a barátnőm örülni fog neki!

    VálaszTörlés