2017. január 14., szombat

2016 kedvencei #2 | Smink, eszköz, illat

Talán az ilyen, egész éves kedvenceket bemutató bejegyzések azok, amikből a leginkább kiderül, mi az, amit az ember tényleg annyira szeret, hogy folyamatosan használja. Nehéz dolgom volt, mert ezúttal igyekeztem mindenből maximum kettőt, de inkább egyet kiválasztani, és a fotózás előtt direkt nem néztem vissza a 2015-ös posztot. Utólag viszont sok olyan dolog került ide, ami duplázik, hiszen már másodjára az év kedvence. Pedig nem lehet mondani, hogy nem kísérleteztem...


Elég sok alapozót kipróbáltam 2016-ban, éppen ezért nem tudnék kifejezett kedvencet választani, korrektorból viszont mindjárt kettőt is hoztam. Az év nagy részében fej-fej mellett haladt a Maybelline Fit Me és a Catrice Liquid Camouflage. Előbbi hatása teljesen természetes, a szem alatt is szinte láthatatlan, viszont a beszerzése kicsit körülményes, mivel itthon csak néhány Rossmannban kapható - például Budapesten a Mammutban -, vagy online Notinoról rendelhető legegyszerűbben. Utóbbinak a fedése valamivel erősebb, és minden Catrice állvánnyal rendelkező Rossmannban és Müllerben megtaláljátok, bár általában hiánytermék - nem véletlenül. A Rimmel Lasting Finish púderalapozó és az Essence Keep It Perfect sminkfixáló spray tökéletes páros a tartós sminkhez, még fesztiválozáshoz is ezt a kombót hordtam. Ha szemöldök, akkor Trend It Up Nomadic Elegance szemöldökformázó, amit sajnos itthon nem kapni, plusz limitált is volt, de a p2 kínálatában van egy megszólalásig hasonló csomagolású termék, azzal érdemes lehet tenni egy próbát. Fixálásra az Essence vízálló fedőzseléjét használtam. A kedvenc pirosítóm is Essence, méghozzá a Silky Touch Blush vonal 100 indian summer árnyalata, csakúgy, mint a kontúrozáshoz használt I ❤ Nude szemhéjpúder 05 my favorite tauping fantázianévvel, amit sajnos nyáron kifuttattak, de sikerült két tartalékot is vennem belőle, így valószínűleg életem végéig kitart majd. 


A NYX HD szemhéjalapot már legalább másfél éve használom, és még mindig nem van benne, de ha valaha elhasználom, akkor is újra fogom venni, mert egy rossz szavam nincs rá. A következőkben tavalyi visszatérőket mutatok, mert paletták közül idén is a Makeup Revolution Girls On Film volt a befutó, szemceruzák közül az Essence Longlasting vonal verhetetlen, kedvenc szempillaspirálként pedig mi mást is választhattam volna, mint a Maybelline Lash Sensationalt.
Nyár vége óta tartozom a Colourpop rendelésem tesztjével,  amivel lassan, de biztosan elkészülök majd, elöljáróban viszont hadd említsem meg az Ultra Satin Lip folyékony rúzsok Toolips árnyalatát, amit főleg ősszel és télen rengeteget hordtam. Idén fedeztem fel a p2 ajakceruzákat is, amiket kevés helyen ugyan, de már szerencsére itthon is be tudunk szerezni. Én odavagyok értük, főleg a 011 aubergine színért, amit önmagában is előszeretettel viselek. Ha pedig visszafogottabb ajakfestésre vágytam, akkor leggyakrabban a NYX Soft Matte ajakkrémet választottam Athens árnyalatban.


Több, mint fél nem használtam ecsetet alapozáshoz és korrektorozáshoz, helyüket teljes mértékben a szivacsok vették át. Ezek közül is az első és legtöbbet használt az Ebelin sminkszivacs volt, sokakkal ellentétben nekem semmi problémám nincs vele azon kívül, hogy sajnos néhány hónap után megérik a cserére. Tavaly rászoktattam magam, hogy tényleg minden sminkeléshez használjak szempillagöndörítőt, az Essence verziója tökéletesen bevált. Nagyon szerettem az Avon kontúrecsetét, amióta megérkezett hozzám, mást nem is használtam, valamint egy eBayes ceruzaecset is a napi rutinom része lett, ugyanis mostmár nem készítek szemsminket anélkül, hogy az alsó szempillasorba ne vinnék fel valami színt, amit ezzel szoktam megtenni. A hajápolásnál kimaradt, de most pótolom: telefonzsinór hajgumik, ezen belül is leginkább az eredeti Invisibobble.


Nem szeretném elkiabálni, de azt hiszem, megtaláltam az örök kedvenc parfümöm a Moschino I Love Love személyében. Illatosítás tekintetében továbbra a Yankee Candle tartokra esküszöm, de az AirWick Life Scents miniviaszok is vannak olyan jók, különös tekintettel a forralt bor illatúra. 

A következő, és egyben utolsó részben a film, sorozat és egyéb megfoghatatlan kedvenceimet láthatjátok majd, mert ezekből igen sok gyűlt össze, így simán kitesznek egy külön posztot.

4 megjegyzés:

  1. jó pár közös kedvencünk lett, nem mondom, hogy meglepődtem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát csodálkoznék is, ha meglepődtél volna :DDD

      Törlés
  2. Végre beszereztem nem rég a Fit Me-t, nagyon kíváncsi leszek, a Catrice folyékony korrektorra pedig még vadászom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd írd meg, hogy tetszik, mert eddig bárki próbálta körülöttem, odavolt érte :D A Catrice esetében már úgy vagyok, hogy hiába van még belőle, ha látok valahol, gyorsan veszek egyet, mert ki tudja, lehet, hogy hónapokig nem is futok bele :D

      Törlés