2016. november 18., péntek

Mi volt a Krémmánia Beauty Boxban?

Ugyan már néhány éve itthon sem ismeretlenek a szépségápolási témában készült meglepetésdobozok, de a mai napig jelennek meg újabbak és újabbak. Idén ősszel a Krémmánia csapata is kihozta a saját verzióját, én pedig, ahogy tudomásomra jutott a hír, dilemmázni kezdtem, hogy biztos kell-e nekem. Régóta nem vettem már ilyesmit, de ezúttal győzött az újdonság varázsa, ráadásul valahogy éreztem, hogy tetszeni fog a felhozatal.
Lelövöm a poént: bejöttek a számításaim. 


A Szépségbolt webáruházból rendelhető (akár még most is, ide kattintva) 4990 forintért, ahol 8000 forint fölött ingyenes a szállítás, nekem azonban nem volt szükségem másra, így bevállaltam a 990 forintos házhozszállítási díjat. Foxpost csomagautomatába is kérhető, 890 forintért, ott viszont csak kártyával lehet fizetni. 
Csakúgy, mint a legtöbb szépségdoboznál, itt is előre tudtuk a közreműködő márkákat, amik ezesetben az Avon, a Bioderma, a Joico, a Nuxe, a Paula's Choice és a Zendium voltak. A Krémmániás lányok azt is elárulták, hogy a legtöbb esetben egy-egy ikonikus termék kerül majd bele, így voltak sejtéseim néhány márkát illetően. Rögtön a megjelenés napján, szerda délelőtt megrendeltem, és nagyon meglepődtem, mert másnap már nálam is volt. A Sprinter futárszolgálat kézbesítette egyébként, akik folyamatosan tájékoztattak e-mailben a rendelés státuszáról.


A csomagolás tekintetében mindössze annyit jegyeznék meg, hogy praktikusabb lett volna talán egy tetővel ellátott doboz a kicsúsztatható helyett, mint a Pixinél, mert én ezeket általában később fel szoktam használni tárolásra, de ez már tényleg csak egyéni preferencia, semmi jelentősége, így is nagyon igényes és szép a külseje. 


Na de térjünk is át a leglényegesebb tényezőre, a beltartalomra: az Avontól az új Nutra Effects testápolócsalád multifunkciós, tégelyes tagja került a csomagba, teljes kiszerelésben. Ebből már nekem van egy, és rendszeresen használom, úgyhogy egy életre el vagyok látva. A Biodermától a Sensibio H2O micellás víz egy 100 ml-s kiszerelését kaptuk, ami egyaránt tökéletes azok számára, akik még nem próbálták, és azoknak, akiknél rendszeres vendég a fürdőszobában - ide tartozom én is. Hajmániásként a Joico termékére voltam a legkíváncsibb, a Deep-Penetrating Reconstructor újjáépítő balzsam utazó, 50 ml-s kiszerelése pont megfelelő lesz arra, hogy belekóstoljak (nem, nem szó szerint) a professzionális hajápolásba. A Nuxe kínálatából két dolog is lapult benne, a híres-neves többfunkciós szárazolaj (10 ml) és a Creme Prodigieuse hidratáló krém mintája (15 ml), melyek közül főleg az előbbit nézegettem már régóta, de sosem mertem beruházni a nagy méretűre. A Paula's Choice Resist Daily Pore Refining 2% BHA hámlasztónak (30 ml) örültem a leginkább, mert ez is olyasmi, ami ősidők óta a kívánságlistámon volt, de sosem ruháztam be rá, így viszont végre belevethetem magam a kémiai hámlasztás rejtelmeibe. A Zendium fogkrémet már próbáltam korábban, és nem annyira jött be, de egy kakukktojás bőven belefér ;)


Ezek mellé került még pár kedvezménykupon, tasakos minta, és a Police To Be női parfümjéből 2 ml. Engem személy szerint egyáltalán nem zavar, hogy mindössze egy teljes kiszerelésű termék található a dobozban, a többi is bőven elég lesz arra, hogy kipróbáljam őket, pláne, hogy (a fogkrémen kívül) egytől egyig olyanok, amelyeket vagy szeretek, vagy érdekelnek. Örülök, hogy beruháztam rá, és kíváncsian várom, hogy legközelebb milyen összeállítással rukkolnak elő :)

9 megjegyzés :

  1. Én szerencsére pont benéztem a FB-oldalukra kedd este, hogy nem maradtam-e le véletlenül az emailről, és oda már belinkelte valaki, hogy már kapható a doboz, mielőtt még egyáltalán kiment volna a mail - és kedden még pont mindenre ingyen szállítás volt... Szóval ez a webáruházzal való együttműködés még nem elég zökkenőmentes.

    A dobozról ugyanez a véleményem, hogy ez a kicsúsztatós verzió szép-szép, de utána használhatatlan. Ráadásul ez a szalmaszerűség is össze-vissza potyog belőle.

    A termékek nagyrészt sejthetőek voltak, bíztam benne, hogy a Nuxe-tól lesz az olaj, mert egyszer már volt ilyenem és szerettem (Pixiben volt egyszer ilyen kicsi verzió, én akkor nem azt kaptam, de sikerült cserélni). Bár lehetne kicsit kevésbé illatos, de legalább nem a csillámos verziót rakták bele. A Paula's Choice-nál is ez volt a fő tippem, ez is egy nagyon jó termék, és tök jó, hogy csináltak neki ilyen kis lezárókát, mert korábban pont azért is nem vettem újra (ha leszámítjuk az árát, meg hogy koreaiban is vannak hasonlóan jó termékek), mert nem lehetett vele utazni, szivárgott a kupakja, ha felborult. A mostani csomagolással már nem fog. :) És ez se nagy, de nagyon sokáig elég.

    VálaszTörlés
  2. Óóó, akkor szerencsés voltál, én teljesen abban a hitben éltem, hogy ez is úgy fog működni, mint a Pixi, hogy megrendelem az oldalon, és kész. A dobozt szerintem így szekrényben való rendszerezésre fogom használni, mert ahhoz végülis elég merev, és tető sem kell :D
    Most megnéztem, melyik lezárókát mondod, és ha szivárgott a régi, akkor még jó, hogy megcsinálták így, mert ciki lett volna, ha egyszer kiborul az egész :D Nem is értem ki tudja amúgy elhasználni a teljes kiszerelést, egyszer vettem tasakos mintákat, és még azok is kábé három hétre elegek voltak, és még ez is annak a sokszorosa.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy Nálad láthattam a Krémmánia Beauty Box belsejét. Még soha nem próbáltam ezeket a dobozos konstrukciókat, de erősen elgondolkoztam, hogy ezt rendelem meg először, mert eddig ez a legértelmesebb dolgokkal megtöltött darab, meg hát szép is. :D Viszont így, hogy ismerem a pontos tartalmát inkább megvárom a következőt, mert szinte mindent ismerek és próbáltam is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általánosságban igaz szokott lenni, hogy mindig az első kiadás a legerősebb, de azért reménykedem benne, hogy a többi is hasonló lesz, bár annak a pénztárcám nem biztos, hogy örülne :DDDDD

      Törlés
  4. Annyira durva, hogy két embernek mennyire eltérő véleménye lehet ugyanarról a dologról. :D
    A termékek jók, amik bele kerültek, kár, hogy ilyen kicsi mind. Én csalódott vagyok. :D

    VálaszTörlés
  5. Mindig rá kell jönnöm, hogy ez a beauty box koncepció nem nekem van kitalálva. Szép a doboz, tetszik a tartalma is, de valahogy nem kapott el a "must have" érzést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is egyébként azért nem vettem mostanában egyet sem, mert attól féltem, hogy hiába tetszenek a márkák, sikerül olyan terméket beletenni, ami nem érdekel :D Egy Pixi volt valamikor nyáron vagy tavasszal talán, amire azt mondtam, hogy kár, hogy nem rendeltem meg, de szerintem ezzel is ez lett volna, ha meglátom a tartalmát, mert baromira tetszenek a termékek :D De egyébként biztos nem áldoznék havonta 5-6 ezer forintot arra, hogy mindig megvegyem az aktuálisat az összesből, még ezen is el kellett gondolkodnom :D

      Törlés
  6. Nekem tegnap jött meg, de nem tetszik. Kicsit többre számítottam ennyi pénzért! Csalódás volt, visszaküldöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, sajnálom, több embernél is olvastam, hogy jobbra számítottak.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...