2016. november 8., kedd

Gasztro | Frupka sült tea

Talán már említettem, hogy mindig is inkább kávés lány voltam, a teáknak számomra valahogy mind ugyanolyan íze volt, és sosem értettem, hogy miért vannak érte annyira oda az emberek. Persze időről-időre próbálkoztam azért, de igazán sosem győztek meg, pláne, hogy leginkább forrón a legjobb, én pedig nem vagyok a meleg italok híve. Aztán nemrég részt vettem a Starbucks bloggereknek rendezett teaszemináriumán, ahol sok új információval gazdagodtam, természetesen meg is kóstoltuk a választékot, plusz kaptunk egy ajándékcsomagot különböző ízekkel, azóta pedig egyre inkább húz a szívem efelé is. A fekete tea továbbra sem az én világom, azonban a gyümölcsösek annál inkább, éppen ezért is lettem nagyon izgatott, amikor megkeresett a Frupka csapata, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni a sült teát.



A koncepció nem volt újdonság, sokan körülöttem már korábban próbálták, és szerették. A sült tea tulajdonképpen nem is tea, hanem egy speciális eljárással készült gyümölcskoncentrátum, amit 1,5 dl hideg vagy meleg vízzel kell felönteni, de ízlés szerint süteménybe is tehető. A dolog Csehországból indult, ott a legnépszerűbb, a Frupka csapata onnan is szállítja hozzánk. A sütésnek köszönhetően tartósítószerekre sincs szükség, valamint a kis üvegcsék nem tartalmaznak hozzáadott répacukrot - fruktózt viszont igen -, színezéket, koffeint és ízfokozókat sem. Összesen húsz ízben forgalmazzák, az én választásom a málna, mentás alma, vaníliás eper, narancs, aloe vera és citrom hatosfogatra esett.


Instagramon már áradoztam, hogy mennyire aranyosak a mini befőttesüvegek, amikben érkeznek, nem gondoltam, hogy ennyire picikék lesznek. A matrica egyébként könnyen leáztatható, így tárolásra is használhatók később, tehát a csomagolás multifunkciós. Minden üvegcse aljában különféle gyümölcsök kombinációja található, ezeket ízlés szerint ki lehet kanalazni, vagy akár joghurtba tenni az ital elfogyasztása után. Nem szükséges áztatni, azonnal fogyasztható. Nekem nem meglepő módon legjobban a málna és a vaníliás eper ízlett, a "rendes" teák közül is az ilyesmi ízvilágot részesítem előnyben. A mentás almában sajnos szinte egyáltalán nem éreztem a mentát, az almát viszont annál inkább. A citrom és a narancs hasonló jellegűnek tűnt, és meglepő módon az aloe vera sem volt rossz, pedig féltem tőle. Szerintem kihűlve jobban kijöttek az ízek, de ez egyéni preferencia.



Egy adag (55 ml) 390 forintba kerül, de létezik belőlük családi kiszerelés (420 ml) is, amely 1390 forintba kerül, és 6-8 adagra elegendő. Ezen kívül csomagok is találhatók a webshopban, de az online rendelésen kívül számos helyen megkóstolhatók és megvásárolhatók a Frupka teák, amelyek listáját ide kattintva érhetitek el.

Összességében érdekes élmény volt végigkóstolni ezt a kis próbacsomagot, és ha saját fogyasztásra drágálljátok is, a különlegességek kedvelőinek ajándékba tökéletes lehet :)

4 megjegyzés:

  1. Jó lehet. Mindennek langyosan érezni az igazi ízét, különben csak azt érzed, hogy valami forró ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezért nem is értem ezt a nagy forrómániát, nekem úgy annyira leégeti minden a nyelvem, hogy nemhogy utána, egy héttel később sem érzek ízeket :D

      Törlés
  2. Olyan guszták ezek a teák, szívesen ki is próbálnám őket, ha nem lennének olyan drágák :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyébként legtöbb esetben ha csak úgy kipróbálgatnád, akkor nem annyira éri meg, inkább ajándékba, meg ilyesmik :/

      Törlés