2016. október 1., szombat

Szeptemberi kedvencek

Ugyan ez az egyik kedvenc bejegyzéstípusom, mégis körülbelül két napja döbbentem rá, hogy szinte teljesen elfeledkeztem róla, hogy hó vége van, és össze kéne szedni a szeptemberi kedvenceket. Ebből is látszik, hogy az időérzékem teljesen elhagyott, az egyetemen már a negyedik hetet tapossuk, csendben beköszöntött az október, én meg azt sem tudom, hol áll a fejem. Új és elfeledett termékek viszont mindig vannak - és lesznek is -, úgyhogy tessék.


Június óta kerülgettem a Balea Fresh & Fruity tusolóhabot, és az ősz kezdetével végül meg is vettem, csak hogy igazán aktuális legyek. Az Yves Rocher citrom-balzsalikom tusfürdő szintén nagy kedvenc, már tavaly is imádtam, úgyhogy nagy öröm, hogy végre bekerült az állandó szortimentbe. Ez a kombináció nálam nem évszakfüggő, úgyhogy jól betáraztam belőle. Tehettem volna ugyanezt a Balea Super Soft testápolóval, ami sajnos limitált, és nem tudom mit fogok kezdeni magammal, ha elfogy. Nem elég, hogy kiválóan hidratál, mellé olyan isteni vaníliás süti illata van, hogy szinte alig várom, hogy bekenjem vele magam. A Perspirex Original izzadásgátlóról nemrég írtam, minden alkalommal megment. 


Semmi extrát nem vártam a Catrice Even Skin Tone alapozótól, csak azért vettem meg, mert leárazva 700 forintért jó ötletnek tűnt, és ki szerettem volna próbálni. Ehhez képest nagyon megszerettem, jó a színe, szépen fed, tartós, úgyhogy jó vásárt csináltam. Visszatértem a Lovely Curling Pump Up szempillaspirálhoz, amiből már nem is tudom hanyadikat használom, és szeptemberben gyakran kombináltam az Essence Colour Flash szempillaspirálok kék változatával. Egy keveset felviszek a szempillák végére, és nagy meglepetésemre többen is megdicsérték, pedig nem gondoltam, hogy észrevehető. Szintén kiárusításos szerzemény az Essence Silky Touch pirosító 100 indian summer árnyalatban, ami gyorsan a kedvenc pirosítómmá nőtte ki magát az összes közül, egyszerűen csodaszép. Mivel néhány Rossmannban már itthon is lehet kapni a p2 márkát, pont kapóra jön, hogy az ajkaimra legtöbbször két tőlük származó ajakceruzát kentem, rúzs nélkül, önmagukban. A sötétebbik a 011 aubergine névre hallgat, ezt láthatjátok rajtam az új profilképemen, a másik pedig a 020 brown, ami egy természetesebb, barnás szín. Elmondhatatlanul tartósak és pigmentáltak, úgyhogy ha tehetitek, próbáljátok ki, ha jól láttam, mindössze 900 forintba kerülnek, úgyhogy a jövőheti Glamour napok alkalmával én is veszek még párat, ez biztos. 


Már javában égetem az őszi gyertyákat és miniviaszokat, a Yankee Candle Cranberry Twist pedig tökéletes a nyárból való átmenethez, mert kellően gyümölcsös, de mellette van benne némi melegség, ami a kuckózós eséket idézi, úgyhogy szeptemberben szinte végig ez volt a sláger. 

Forrás: http://youtube.blog.hu
Tőlem szokatlan módon videós kategóriában egy legfőképp gameplayekkel foglalkozó párost hoztam, a TheVR-t. Legelőször a tech csatornájukra iratkoztam fel, ahol a csatorna nevéhez híven a telefonoktól kezdve a laptopokon át a virtuális valóság eszközökön keresztül mindenféle technikai
újdonság bemutatója megtalálható, mert a játékok eléggé hidegen hagynak. Aztán jött az Escape TheVR...ez egy négyrészes minisorozat, szabadulószobákról. Odamennek, kipróbálják, filmre veszik az egészet, és kész: egyszerű, mégis lenyűgöző. Eddig két rész jött ki, és mindkettőért odavoltam, úgyhogy aki szereti az ilyesmit, mindenképp nézzen bele. Ja, meg a heti vlogok, azokat is imádom, Pisti és Jani hatalmas arcok. 

Elkezdődött az egyetem, és bár ez nem életem eseménye, de az annál inkább, hogy egész jó az órarendem - kivétel a heti három reggel nyolcas órát. Az olimpia után sem maradtam sportesemény nélkül a paralimpiának köszönhetően, ahol ráadásul hogy az egyetemi évfolyamtársam is úszott több alkalommal. Végre találkoztunk a lányokkal Szegeden, pótoltuk az augusztusban elmaradt alkalmat. Koncerteken is jártam, ezek közül leginkább a csütörtöki Passenger klubkoncertet emelném ki, szavak nincsenek rá, hogy mennyire fantasztikus volt, attól függetlenül, hogy már egyszer láttam a Szigeten tavaly. Ami a blog szempontjából mégis talán a legizgalmasabb, hogy beválogattak a Cosmopolitan Az év bloggere verseny legjobb 24 versenyzője közé, ami még mindig kissé nehezen hiszek el. Külön öröm, hogy Marával és Vikivel egy kategóriában versenyzem, mert ezer meg egy éve követem a blogjukat, az elsők között voltak, akiket anno olvasni kezdtem. Bár tudom, hogy a nagyobb követőbázissal rendelkező lányok mellett a közönségdíjra technikailag esélyem sincs, mégis nagyon örülnék, ha nyomnátok rám egy szavazatot itt, amennyiben tetszik, amit csinálok :) Október 16-án pedig Blogger Day meg eredményhirdetés, remélem sokatokkal találkozom ott.

Kedvenc zenék:
Memphis May Fire - The Rose
Killswitch Engage - Hate By Design
R.E.M. - The One I Love
Gregory Alan Isakov - If I Go, I'm Goin'
Gregory Alan Isakov - Big Black Car
Passenger - If You Go
Kings Of Leon - Waste A Moment
Tom Odell - True Colours
The Lumineers - Angela
Catfish And The Bottlemen - Twice
alt-J - Every Other Freckle

6 megjegyzés:

  1. Én is be akartam tenni a VR-os fiúkat kedvencek közé. Már jó pár éve követem őket. Ott tart a dolog, hogy rájuk alszom el éjszakákként :D Imádom őket. Cat Mariot lassan kívülről tudom. Tudod, hogy vagyok a videósokkal, de velük akarok egy közös képet. #fangirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a gémpléjek nagyon nem, de azon kívül csoda :D

      Törlés
  2. A tesóm is volt a Passenger koncerten, nagyon-nagyon szereti :) A p2 terén leginkább (nem túl meglepő módon) a lakkok érdekelnek, de még nem jutottam el odáig, hogy meglessem őket egy Rossmannban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítólag jók a p2 lakkok, én is vettem egyet még Berlinben, de addig nem jutottam el, hogy felkenjem :D

      Törlés
  3. Ezek a szájceruzák ütősek, főleg a sötét. Szó szerint eltátottam a számat, amikor megláttam az új profilképed. Nagyon vad. *-*

    VálaszTörlés