2016. október 20., csütörtök

Parfümteszt | Avon Secret Fantasy Wonderland

Habár általában határozott ízlésem van parfümök terén, és általában már az ismertető és az összetevők alapján el tudom dönteni, hogy tetszeni fog-e, vagy sem, az Avon szeptemberi újdonságainak végigböngészésekor kockáztattam, és úgy döntöttem, teszek egy próbát a Secret Fantasy Wonderlanddel. A leírás szerint nem éppen az én illatcsaládom, mégis sikerült összebarátkoznunk, lássuk tehát, mit gondolok róla. 


A doboz és az üveg is a betűtípussal engem az Alíz Csodaországbanra emlékeztet, de őszintén nem tudom, honnan ez az asszociáció. Nincs kupakja, csak egy kis fém lezáró elem akadályozza meg, hogy véletlenül lenyomjuk a szórófejet. Én alapvetően szinte sosem hordok parfümöt a táskámban, maximum kis mintákat, de szerintem beledobható, nem tűnik úgy, mintha magától könnyen lejönne. 
Főbb illatjegyei a piros bogyós termések, a tejszín és a frangipáni, de van benne narancshéj és pézsma is - ezutóbbi mondhatni az Avon "alap" illatjegye. Nem éppen egy átlagos kombináció, ezért is voltam kíváncsi rá. Kifújáskor számomra kissé aftershave jellege van, de ez néhány perc múlva elillan. A gyümölcsöket szinte egyáltalán nem érzem, ugyanakkor a tejszín határozottan jelen van, kis idő múlva pedig a pézsma is belép a képbe, és ad neki némi fűszerességet. Nem hiszem, hogy valaha szagoltam frangipánit élőben, de használtam már olyan tusfürdőt, amiben szerepelt, a virágosság hasonlít is arra. Összességében egy édeskés, meleg illatról van szó, nyáron nem tudnám elképzelni, hogy hordjam. ETD, ennek köszönhetően a tartóssága átlagos, nagyjából 4-5 órát bír ki rajtam, de a ruhámon vagy a hajamban még másnap is érezni kicsit. 
A kiszerelése 50 ml, teljes áron 3299 forintba kerül, de jelenleg (2016.10.20.) éppen akciós. Megrendelhető az Avon katalógusból, vagy a webáruházból.

Nem nyúlok hozzá minden nap, mert változatlanul a citrusos-gyümölcsös parfümöket részesítem előnyben, és kell egy bizonyos hangulat ahhoz, hogy ezt felfújjam, de a hidegebb idő beköszöntével magamhoz képest egész sokat hordom a hétköznapokon.

4 megjegyzés :

  1. Pontosan így vagyok én is ezzel az illattal. A csomagolása teljesen Alíz-os, ez volt az első, ami megtetszett benne. És habár hozzád hasonlóan én sem vagyok az édeskés illatok kedvelője, ez mégis tetszik, mert nem tömény cukros, inkább visszafogottan édes-selymes illat. Nagyon megszerettem, a hideg idő beköszöntével előszeretettel fújom magamra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, a selymes rá a legjobb szó :D

      Törlés
  2. Én odavagyok érte! :) Habár az üveg nagy csalódás volt, olyan gagyi rajta a fólia és a szórófej is. :-/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fóliaaaa? :O Van rajta fólia? Na nekem ez nem tűnt fel :DDD

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...