2016. október 29., szombat

Anya tesztel | Avon by Kenzo Takada Life parfüm

Megmondom őszintén, én a Kenzorol ezelőtt mindössze annyit tudtam, hogy vannak parfümjei, és semmi mást. Mentségemre legyen, hogy nem vagyok nagy divatguru, éppen ezért nem is voltak előfeltételezéseim. A sajtóközleményben feltüntetett illatjegyek alapján már sejtettem, hogy ez nem igazán az én ízlésem, ezért kicsit megijedtem, amikor megérkezett hozzám, de egyben kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki belőlem egy olyan illat, ami ennyire távol áll tőlem.


A csomagolás hajaz a többi Avon üvegcsére, maximum a betűtípusból következtethetünk arra, hogy itt valami kollaborációról van szó. A kristályszerű virágos kupak meglepő módon egészen tetszetős, nem tartom túlságosan giccsesnek.


Összetevői között megtalálható az írisz, a vízililiom és az ibolya, én mégis valahol gyöngyvirágosnak érzem, bár elvileg nincs benne. Tiszta, de erőteljes illat, inkább tavaszra és nyárra tudnám elképzelni, és ahogy sejtettem, az én ízlésemnek túl virágos. Éppen ezért nem is maradt az enyém, hanem anyukámnak adtam, ugyanis velem ellentétben ő kedveli a virágos illatokat, és már első szaglásra rá asszociáltam, mert hasonló illatú parfümöket hord. Amit mindketten megerősíthetünk, hogy rendkívül tartós, még fürdés után is érezni a bőrön, ruhán pedig tényleg napokon át elkísér. Anya szerint is inkább a melegebb időre való, de nem hordaná minden nap, mert kell hozzá egy hangulat, például színházba az intenzitása miatt nem fújná fel. Napközben nem nagyon változik, nagyjából ugyanaz az illat marad végig.
Megrendelhető a katalógusból vagy a webshopról. Kiszerelése 50 ml, teljes áron 8999 forintba kerül, de jelenleg (2016.10.29.) éppen akciós.

Úgy tűnik, ismét sikerült alkotnom egy új sorozatot, úgyhogy ezentúl több terméket fogok anyának adni, hogy próbálgassa, így olyasmiről is be tudok számolni, ami személyesen nem feltétlenül jön be nekem :) 

2 megjegyzés :

  1. Nekem nagyon bejön az üvegcse, és azonosulni is tudnék az illattal, csak legkorábban mondjuk tavasszal, épp ezért nem is rendeltem most meg. Párom szerint a férfiaknak készült kiadás is inkább egy tavaszra való könnyed, citrusos jellegű illat, lehet, hogy kicsit el kellett volna tolni pár hónappal a megjelentetést, mert akkor aktuálisabb lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen egyébként, én nem is számítottam rá, hogy ennyire tavaszi-nyári lesz, azt hittem, hogy sokkal ősziesebb. Ha citrusos, akkor lehet, hogy a férfit kéne használnom :DDDD

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...