2016. július 29., péntek

Szerzemények #24 | Berlini zsákmány

Olyan szépen lemaradtam ezzel a poszttal, hogy arra szavak sincsenek, ráadásul ezután nem sokkal várható majd egy következő szerzeményes bejegyzés is. Sok terméket egyébként még a mai napig nem sikerült kipróbálnom, kicsit el vagyok havazva mostanában, de igyekszem szépen lassan mindent bemutatni majd. Mindenesetre rengeteg érdekesség lesz itt, úgyhogy kezdjünk is bele. 


Pontosan már nem emlékszem, hogy mit hol vettem, de annyira talán nem is lényeges, mert a legtöbb dolog az összes drogériában fellelhető. A bal felső sarokban két kakukktojást látható,  amik igazából nem illenek egy kategóriába sem, mégpedig illatos gyertyák a Primarkból. Az egyik levendulás-tengeri sós, a másik pedig nektarinos-citromvirágos, és mindössze 1 euróba kerültek.
Hajápolás fronton elképesztően megörültem, amior megtaláltam a L'oreal EverRich 6-in-1 tisztító balzsamot, mert említettem már, hogy ilyesmit itthon nem igazán lehet kapni, de mindenképpen szerettem volna kipróbálni más fajtát az Uniq-on kívül. Ugyanez a helyzet a Pantene Pro-V Repair & Care hajbalzsam habbal, mert ezt sem hozták be hozzánk, de már Krémmánián látva felkeltette az érdeklődésem. Németországban már visszatért a polcokra az imádott Trend It Up szárazsamponom utódja Balea név alatt - legalábbis ezt mondták róla, akik már próbálták -, amiből nem mertem többet venni, de ha beválik, örülnék, ha itt is lenne. Az Isana hővédő olaja kint olcsóbbra jött ki, az OGX Argan Oil of Morocco balzsamot pedig már régen ki szerettem volna próbálni, de itthon nincs belőle utazó kiszerelés.
Természetesen a fürdősók környékén is körülnéztem, és meglepve tapasztaltam, hogy a legtöbbet már itthonra is behozták, de azért akadt pár, ami újdonság volt. Napokon át vadásztam a Maybelline Instant Anti-Age Effekt korrektort, mert a legtöbb drogériában csak hűlt helyét találtam, de végül mégis szerencsével jártam. A p2 ajakceruzák közelébe már eleve úgy mentem, hogy a 011 aubergine árnyalatot mindenképpen hazahozom, csakúgy, mint a körömlakkszárító spray-t - mindkettőt Évinél láttam egyébként. Vettem még a márkától egy lehúzható alaplakkot, amit leginkább a köröm körüli bőrre kenve szeretnék kipróbálni, mert állandóan összefestem magam, és remélem, hogy ezzel szebb lesz majd a manikűr. Kíváncsi voltam az Ebelin mini sminktojásaira is, amit korrektorozáshoz ajánlanak, és eddig ilyennel még csak a Müllerben találkoztam. 


Később elmentem egy kevésbé központi helyen fekvő DM-be is, mert sok helyen le voltak már fosztva az állványok, és a nyereményjátékra válogatás közben szúrtam ki még egy ígéretes p2 ajakceruza színt, ami a 020 brown névre hallgat, és egy kellemes nude árnyalat. Ugyanitt bukkantam rá a p2 sminkfixáló spray-re, és a Maybelline Fit Me korrektorra a legvilágosabb, 15-ös színben, aminek máshol még csak a helyét sem találtam. Két limitált terméket is megkaparintottam, az egyik a Trend It Up Nomadic Elegance szemöldökzselé, a másik pedig egy Essence pirosító a Juice It trendkollekcióból, utóbbi kemény 0.95 euróra volt leárazva. Az Ebelin sminkszivacs árán nagyon meglepődtem, mert kint 2.50 euróért árulják, ami átszámítva nagyjából 750 forint, ezzel ellentétben a magyar üzletekben 1500 forint körül mozog az ára, így majdnem féláron jutottam hozzá.
Az Original Source tusfürdők közül egyedül a zöld banános-bambusztejes tetszett, amit egyébként már itt is lehet kapni azóta a Müllerben. Ugyanez a helyzet a Nivea tusolóhabbal is, azzal a különbséggel, hogy kint kettő helyett három változatot kapni. Végezetül két mini Batiste szárazsampon is hozzám került a Douglasből, mert mindenképpen szerettem volna táskába dobálós kiszerelést belőlük. 

Ezúton pedig szeretném üzenni a forgalmazóknak, hogy nagyon szeretnénk mi is p2 állványt! :D

9 megjegyzés:

  1. Egy p2 állvánnyal itt is fenyegethetnének. :D
    Egy ilyen mini Batiste samponon én is gondolkodtam, mert kb olyan árban van, mint bármelyik másik mini száraz sampon, de csak ez a menta színű kapható, de nem tudom. Nagyon citrusos az illata? Hallottam erre panaszkodnak, és én se nagyon szeretem. Nem gáz, ha fújom és érződik, de megmarad a hajon erősen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanra nálunk is lettek a Müllerben, de csak a cseresznyés meg a virágos illatú :D Egy kicsit tényleg citrusos, de én nem érzem magamon már utána, úgyhogy szerintem elviselhető :D

      Törlés
  2. Én is épp ma nézegettem utána, hogy miket kell majd feltétlenül beszereznem, mielőtt végleg hazamegyek, ez a posztod nagyon hasznos ebből a szempontból is. :) Ami biztos, hogy az Ebelin sminkszivacsok a kosaramban fognak landolni, p2 tájékon és körülnézek majd, valami szép szájkontúrceruzát szeretnék. A két Maybelline korrektor közül valamelyik szintén az enyém lesz, de ezt még nem döntöttem el. ;) Ja, meg szeretnék egy Essie körömlakkot is, talán a Bahama Mama árnyalatot.
    A p2-os kezdeményezéshez én is csatlakoznék! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor pont jó, hogy nem késtem még többet ezzel a bejegyzéssel :D Inkább a Fit Me-t vedd szerintem, mert ugyan még nem próbáltam ki, de a másikat igen, és nem annyira extra, viszont a Fit Me-t többen is dicsérik, meg olcsóbb :)

      Törlés
    2. Köszi a tippet! :) Én is úgy érzem, hogy a Fit Me-hez húz a szívem, már az ára miatt is, persze kíváncsi lennék, jogos-e a hype az Instant körül, de azt majd talán legközelebb. :) Amúgy pont ma láttam egy német videósnál, hogy a Fit Me alapozónak van már matt hatású, zsíros bőrre való változata. Lehet, hogy kipróbálom a korrektorral együtt. :)

      Törlés
  3. Szuper dolgokat vettél. Múltkor láttam, hogy a Cosnovának lett még egy márkája a Catrice és Essence mellé, remélem idővel azt is behozzák ide is.
    https://www.facebook.com/essenceamilano/photos/?tab=album&album_id=1261686327195767

    Elsőre az Hourglass és Marc Jacobs termékek jutottak eszembe róluk. Bár remélem árban azért barátibb lesz. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háááát, reménykedjünk, hogy talán ha máshol nem is, a Müllerben lesz :D

      Törlés
  4. Jajj, az az Original Source tusfürdő... szinte idáig érzem az illatát, úgy érzem nekem is be kell szereznem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, máris pozitívum, hogy ide is behozták nem sokkal utána ezt az illatot! :D

      Törlés