2016. február 13., szombat

Teszt | Lush fürdőtermékek

Sokáig semmilyen fürdőgolyót, fürdősót, habfürdőt nem használtam, annak ellenére, hogy szinte mindig kádfürdőt veszek, mert utálok zuhanyozni. A Lush boltokat sokáig csak kívülről csodáltam - azok a régi szép idők, amikor még a Camponában is volt üzletük -, mert kissé drágálltam a fürdőtermékeket, ám azóta már tudom, hogy megéri alkalmanként egy igazán jót relaxálni, így az idei karácsony utáni leárazás alkalmával többféle fürdőgolyót és fürdőbombát is beszereztem, és azt kell mondjam, hogy maximálisan meggyőztek. A termékeket a kipróbálás sorrendjében fogom ismertetni.

Shoot For The Stars fürdőgolyó

Sajnos egyénileg képet nem tudtam róla készíteni, mert már hazafelé úton eltört szegény, így néhány nap után használatba vettem. Igazi abszrakt festmény látványát keltette felolvadás közben, kék-rózsaszín-sárga színekben pompázva és kavarogva. Az illatát nem igazán tudom körülhatárolni, de nagyon kellemes, az egész lakásban érezni lehetett, és fürdés után a bőrömön is egész sokáig megmaradt. Az ezüst csillámok különösen tetszettek benne, és annak is örültem, hogy nem tapadtak rám.
Akciós ár: 645 Ft / 200 g





Cinders fürdőbomba



Ő lepett meg leginkább, mert arra számítottam, hogy hasonlóan látványos dolgokat produkál majd, mint a társai. Ehhez képest mindössze leült a kád aljára, és szépen csendben elpezsgett, miközben a vizet élénk sárgára színezte. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mert ez pont az olyan napokra lehet ideális, amikor szeretnénk valami extrát a nap végén, de habok és csillámok nélkül. Az illata egyébként nagyon tetszett, kicsit fűszeres, mégis édes.
Akciós ár: 475 Ft / 100 g


FUN Gold gyurmaszappan



Előre lelövöm a poént: ez a kedvencem mindközül. Habfürdőként és szappanként is használtam egy alkalommal, de annyira kiadósnak bizonyult, hogy a képen látható levágott darab fele bőven elég lett volna mindkét műveletre. Szinte több habot csinált, mint a víz, az isteni karamellás-vajas popcorn illatáról pedig még nem is ejtettem szót. Állagra tényleg olyan, mint a gyurma - vagy egy kocka élesztő. Alapjába véve nem szeretem a szappanokat, mert mind furcsa, érdes érzetet hagy a bőrön, ez viszont nem ilyen. A felületén található arany csillámok közül néhányat sikerült kiszúrnom magamon fürdés után, de nem lettem tőle vámpír a Twilightból. Tekintve, hogy sokáig elég, az eredeti, 1990 forintos árát is bőven kifizetném érte.
Akciós ár: 995 Ft / 200 g




Luxury Lush Pud fürdőgolyó



Számomra ennek van igazi Lush illata, nagyon szeretem. A képeken láthatjátok, hogy micsoda karneváli hangulatot csinált, nem is részletezném. (Még anyáék is megörökítették a kádkompozíciót!) Szerencsére csak minimális habot képez, ami el is tűnik, néha jobban szeretem az ilyesmit. Úgy vettem észre, hogy némi hidratáló hatása is van, valamint ezután tényleg egész este csillogtam.
Akciós ár: 754 Ft / 200 g







Lord of Misrule fürdőgolyó



Legnagyobb meglepetésemre olyan intenzív bordóra színezte a vizet, mintha vörösborban fürödtem volna, a zöld borítása alapján nem számítottam rá, hogy ilyen lesz a végeredmény. Az illatát nem tudom meghatározni, de tudom, hogy létezik belőle tusfürdő is, és sajnálom, hogy azt nem vettem meg.
Akciós ár: 745 Ft / 200 g







Father Christmas fürdőbomba


Meglepődtem, amikor különböző videókban és képeken láttam, hogy ez bizony sötétzöldre színezi a vizet. Számomra vaníliás frissen mosott ruha illata van, elvileg szegfűszeget is kellett volna éreznem, de ez nem jött össze. Ugyanez a csillámokkal, azokat sem találtam meg a vízben. Kifejezetten éreztem a hidratáló hatását, már a víz maga kissé olajos érzetű volt tőle.
Akciós ár: 645 Ft / 200 g






Ezek után biztos, hogy a következő 50%-os időszakkor nem csak egyet fogok venni az új kedvenceimből, valamint figyelni fogom a kínálatot és többször látogatok el a Lush üzletekbe.

5 megjegyzés:

  1. Az Intergalactic-ot azt hittem beszerzed. Ha már a Lush-ban vásárolsz, nem tudom miért, hozzád társítottam, hogy tuti egyet választanál ebből is. Oka van, szerintem nézz majd rá!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem el is kerülte a figyelmem, mert nem emlékszem rá még névről sem :D Na majd legközelebb, ha megyek!

      Törlés
  2. Jaj, én ha tehetném, beköltöznék egy Lush boltba, egyszerűen mindent ki akarok próbálni, sajnos elég sokáig halasztgattam a megismerkedést, most meg mindent akarok egyszerre :D
    Eddig egy fürdőgolyóban csalódtam csak, a többin nem tudok fogást találni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk nagyon érzékeny vagyok az illatokra, szagoltam már olyat közülük, ami nem tetszett, de ami igen, az nagyon :DD

      Törlés
    2. Nekem az egyik kézkrém volt ilyen sokkoló élmény az illattal, de elkezdtem használni és totál megszeretettem az illatát is, pedig elsőre elég büdi szegény :D

      Törlés