2016. február 1., hétfő

Szerzemények #20 | Iparfüméria, eBay, drogériák...

Múlt hónapban volt már szó a téli vásárlásaimról, de már akkor is tudtam, hogy lesz második rész, mert éppen útban voltak hozzám a legtöbb alábbi dolog. Következzen tehát most néhány kimaradt szerzemény, valamint az utóbbi idők netes vásárlásainak termése, mert mint ahogy tudjuk, azoknak mindig kell egy kis idő a célba éréshez.


Még múlt hónapban leadtunk egy hatalmas Iparfüméria rendelést a lányokkal, a hétvégi szegedi utam alkalmával pedig már végre el is hoztam a magam adagját. Ami a legnagyobb újdonság volt számomra, az a Farmona márka úgy összességében, ami isteni illatkombinációkban árul test- és hajápolási termékeket rendkívül elérhető áron. Tőlük rendeltem kezdésként egy kiwi-carambola fürdősót, és egy pomelo-lime testápoló tejet. Ismét kinéztem egy extrább Makeup Revolution Amazing rúzst, ezúttal a Make Me Tonight fantázianevű lilásbordó árnyalatban. Gondolkodtam, hogy eredeti Tangle Teezert is megveszem, de végül a kísérletező kedvem győzött, és helyette egy Detangler fésűt választottam, ami körülbelül feleannyiba kerül. Ezzel folytatom majd a fent említett ikonikus fésű hasonmásairól szóló sorozatomat is, ugyanis az Ebelin keféről írt tesztem a blog legolvasottabb bejegyzése. Végül pedig nem maradhattam illatminták nélkül, nagyon tetszik, hogy lehet ilyeneket is kapni. Most az Elizabeth Arden Green Tea Tropical, a Mexx Ice Touch Woman és a Giorgio Armani Acqua di Gioia illatokból érkezett hozzám 1 ml-s kiszerelés.


Rengeteg hajra való terméket halmoztam fel mostanában, de a DM kiárusításán pofátlanul olcsón árulták az Aussie Miracle Shine ajándékcsomagot, ráadásul még egy 25%-os kupont is felhasználtam rá, 1500 forintért belefért a kíváncsiság. Volt benne egy sampon, egy balzsam és egy három perces pakolás. A Rossmannban lecsaptam egy Soliteint bőrsimító testradírra, mert szimpatikusnak tűnt, hogy természetes, olíva- és barackmag szemcséket tartalmaz. Ugyanitt vettem egy Isana Deine Ruhe-Oase jázminos-víziliomos fürdősót. Ezt még ezelőtt nem láttam - nyilván, ezért is van ráírva, hogy új -, de az illata csodás. A Müller után végre is megkezdték a kifutó termékek leárazását, az Essence Pastel Ombré körömlakkra már régóta kíváncsi voltam, de a neten található főként negatív vélemények miatt anno inkább lebeszéltem magam róla, most viszont 350 forintért teszek vele egy próbát.


Ha jól emlékszem, ez az első alkalom, hogy külön eBay-es szerzeményeket is megmutatok, mert általában ékszereket veszek innen, de mostanában beneveztem néhány szépségápolási termékre is. Sosem szerettem a gyűrűket, kényelmetlennek találtam őket, viszont mostanában egyre inkább tetszenek, ezért kezdésnek két hármas szettet választottam. Pontos linket már csak az egyikhez tudok adni, de még számtalan másik eladónál megtaláljátok ugyanezeket. Két Harry Potter témájú nyakláncot vettem, egy halálfaló maszkosat és egy varázspálcásat. Megrendeltem a Mizon Ultra Suboon Cream hidratálót is, amit hónapok óta szerettem volna már, és a Krémmániás szinte csupa öt pontos vélemény meggyőzőtt. Kosaramba került még egy vízálló filces szemhéjtus, aminek először el sem hittem az árát. Már használtam, és hihetetlen, egész nap fent marad, ugyanakkor nem pont ezt szerettem volna, így már úton van hozzám egy másik fajta, szintén verhetetlen áron.

A legtöbb dologról tervezek írni, szóval jönnek majd a tesztek dögivel, csak még a végén meg ne unjátok :) 

8 megjegyzés:

  1. Tangle Teezer nagyon szeretem. En is egy van :)

    Nagy GIVEAWAY by Katy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idővel szerintem megveszem majd az eredetit is :)

      Törlés
  2. juj, ugyanilyen varázspálcás nyakláncot rendeltem én is, pont múlthéten érkezett meg :) Detangler fésűt pedig a fodrászom használ, ő nagyon szereti, miatta vettem egyet én is és tényleg nagyon csoda kis cucc. remélem neked is tetszeni fog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig sokkal keményebbek a sörtéi, mint az Ebelinnek, de nem rossz :)

      Törlés
  3. A tus már hozzám is úton van. Micsoda véletlen :))
    HP-s dolgokat meg a vizsgaidőszak után vagyis 11.én fogok rendelni :D (már alig várom :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem lassan le kell szoknom az Ebayről, mert már veszélyes, amit ott művelek:DDD

      Törlés
  4. Az Aussie csomagra kíváncsi vagyok, meg a lakkra, bár akkor más lesz a körömmodell, nem te, mert azt írtad, hogy első és utolsó poszt volt a glitteres lakkos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csinálhatnék úgy lakkteszteket, hogy beleírnám, hogy a képekért pedig kattintsatok át valamelyik magyar körmös lányhoz, mert nekik legalább van mire pingálni :D Kedvencekben azért néha van egy-két lakk, de szerencsére ott elég az üveget mutogatnom.

      Törlés