2016. február 6., szombat

Elfogytak #16

Két hónapja nem volt ilyen bejegyzés, és annyi ideig gyűjtögettem a termékeket, hogy elképedtem, amikor szemrevételeztem, hogy mennyi dolgot sikerült elhasználnom. Főként a hajápolási termékek leptek meg, nem is fért fel az egész adag egy képre. És persze mondanom sem kell, hogy már gyűlik is a következő doboznyi...


Adidas Protect tusfürdő: valamelyik kedvences bejegyzésben említettem, hogy fürdés után a bőrön pont ugyanolyan illata van, mint a Yankee Candle Soft Blanket gyertyának, ami az egyik kedvencem. Krémes habja volt, nem szárította a bőrt, de teljes áron kicsit húzós.
Újravenném? Igen.

The Body Shop málnás tusfürdő: elég sokat kellett belőle használni, ezért nem volt túl takarékos, de annyira szerettem az illatát, hogy ezért megérte, ráadásul sokáig érezhető volt még a használat után is. Ettől függetlenül a TBS tusfürdőket túlárazottnak érzem, még jó, hogy akciósan jutottam hozzá.
Újravenném? Igen.

La Roche-Posay micellás víz (mini): a nyáron kapható utazó csomag része volt. Szépen lehozta a sminkem, és nem csípte a szemem, pedig a Bioderma micellás vizen kívül az összessel ez a problémám. Az egyetlen negatívum, amit felhoznék ellene, hogy, mint L'oreallal és a Garnierrel egyetemben ennek is van egy enyhe, furcsa poshadt szaga, ami elvileg nem jelez semmiféle gondot, engem mégis zavart.
Újravenném? Talán.

Bioderma Hydrabio maszk (mini): a maszk elnevezés ne tévesszen meg senkit, ez egy sűrűbb állagú hidratáló krém, nem kell lemosni. Akkor vetettem be, amikor a szokásosnál jobban ki volt száradva a bőröm, meglepően gyorsan beszívódott, és jól hidratált.
Újravenném? Talán.


Pantene Intensive Repair sampon: korábban nem gondoltam volna hogy ennyire bejön ez a sampon, jelenleg is ezt használom. Ugyan szilikonos, mégsem lesz tőle gyorsabban zsíros a hajam, mint bármi mástól, ezen kívül hozzájárul, hogy sokkal könnyebben kezelhető legyen a hajam. 
Újravenném? Igen.

Dove Advanced Hair Series Oxygen Moisture sampon: ezzel talán egy fél-egy napot tolni tudtam a hajmosáson, ugyanakkor a flakon végén úgy éreztem, hogy kissé gubancol. Amikor ezt használtam, több alkalommal is találtam két hajmosás között akkora csomókat a hajamban, hogy alig lehetett szétbontani, pedig ugyanúgy balzsamoztam, pakolásoztam mellette, mint máskor. Az illata számomra dinnyés volt, az állaga valóban könnyed, de a gubancolást nem tudtam hova tenni.
Újravenném? Talán.

Garnier Fructis Oil Repair 3 balzsam: volt már több elfogytak és hajas bejegyzésben is, régebben rendszeres lakója volt a fürdőszobának. Azóta kicsit eltávolodtam ettől a termékcsaládtól, mert újdonságokat kezdtem el kipróbálni, de még mindig nagyon szeretem, ez az egyetlen Fructis termékcsalád, amivel maradéktalanul elégedett vagyok, mert tényleg táplálnak. (A samponon kívül, mert csak a balzsamot és a pakolást használtam.)
Újravenném? Igen.

Garnier Ultra Doux Szépségrituálé balzsam: az illata tetszett, de azon kívül szerintem semmi extra, teljesen átlagos. Az állaga túl folyékony volt egy balzsamhoz képest, inkább, mint egy sampon, ezért viszonylag gyorsan el is fogyott.
Újravenném? Nem.

Avon Planet Spa Herbal Steam Bath hajpakolás: írtam róla tesztet, meglepő élmény volt használni. 
Újravenném? Talán.


L'oreal Dual Stylers Techniart Sleek & Swing hajformázó: Meánál írtam róla vendégposztot. A bejegyzés több, mint másfél éve született, és még csak most fogyott el, pedig volt, hogy hónapokig minden hajmosás után használtam. Szerettem, tényleg segített az egyenesítésben. Drogériákban egyébként nem kapható, csak L'oreal hajszalonokban, vagy Iparfümérián
Újravenném? Igen.

Avon Advance Techniques Strenghten & Protect hajkúra: egy blogtalálkozó keretein belül került hozzám, csak kíváncsiságból hoztam haza. Nagyon furcsa volt, hogy az illata mentolos, és az állaga is kicsit zselés-géles. Hajmosás után nedves hajra vittem fel rendszerint, és meglepően jó tartást adott anélkül, hogy szárított volna. Ha jól tudom, az Avonnál már nem kapható, de Iparfümérián még fent van. 
Újravenném? Talán.

Yves Rocher Serum Exceptionnel hajszérum: írtam már róla, és szerettem, de sajnos nagyon gyorsan elfogyott.
Újravenném? Talán.

Balea Professional Repair & Pflege hajolaj: az egyik barátnőm tanácsára vette meg, mert neki nagyon bevált. Féltem tőle, mert alkoholt tartalmaz, de meglepve tapasztaltam, hogy ennek ellenére nem szárította a hajat, és jól működött. Ennek ellenére nem hiszem, hogy visszatérek hozzá, mert a L'oreal Selymes Olajat jobban szeretem.
Újravenném? Talán.

Batiste Fresh szárazsampon: volt róla bejegyzés, de az elhasznált mennyiségből is kitalálhatjátok, hogy egyértelműen a kedvencem. Szerencsére a bevezetéskor a márka Facebook oldalán egy játék keretein belül nyertem belőle három flakonnal, de már azok is elfogytak.
Újravenném? Már meg is tettem.



Zendium fogkrém (mini): Rami jóvoltából kaptam belőle mintát, mert bekerült egy trnd tesztelésbe. Amihez egyáltalán nem tudtam hozzászokni, hogy egyáltalán nem habzott, ezért olyan érzésem volt, mintha semmit sem csinált volna. Aki nem szereti az átlag fogkrémek durva mentolosságát, annak ez tetszene, én viszont szeretem, ha valami jó erős. Hosszútávú hatásairól nyilván nem tudok beszámolni, mert néhány használatra volt csak elég.
Újravenném? Nem.

NYX HD korrektor: csak a szemem alá tudtam használni, mert egy elég sötét (03-mas) árnyalatot sikerült kifognom. A karikákat szépen elfedte, a fedése is jó volt, és úgy tűnt, mintha semmi sminket nem használtam volna. Szerintem a 2100 forintos ára sem durva, főleg, ha beváltunk rá valamiféle kupont, mondjuk a Glamour napokon. 
Újravenném? Igen, egy világosabb árnyalatban.

Rimmel Scandaleyes Jumbo szemhéjtus: meglepően jól szuperált, könnyű volt vele dolgozni, és egész nap kitartott. Néhány hónap után kezdett a hegyéből elkezdett kifogyni a festék, és szöszölődött, ezért döntöttem úgy, hogy kukába vele.
Újravenném? Talán.

Maybelline One By One Satin Black szempillaspirál: valóban nagyon fekete volt, inkább hosszított, mint elválasztott, de a furcsa virágos szagát egyszerűen nem bírtam elviselni. Viszonylag rövid idő után el is kezdett beszáradni, és utólag már tudom, hogy vannak nála sokkal jobb spirálok a márkától.
Újravenném? Nem.

Nálatok mi fogyott el? :)

4 megjegyzés:

  1. Wow mennyi minden. :) A NYX korrektoron szoktam gondolkodni, hogyha elfogy az a nagy adag erős alapozó, amit szem alá használok, akkor jó lenne. Csak félek nem bírná sokáig, mert én egy ekkora adagot elég gyorsan elhasználok, ahhoz meg nem olcsó. Neked meddig bírta?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tavaly márciusban vettem, szóval közel egy évig. Persze közben használtam más korrektorokat is, de volt olyan, amikor hónapokig csak ezt :)

      Törlés
  2. Jó sok cucc :) Én állandóan dobálom ki a flakonokat mostanában, máskor meg egy hónapig semmi sem fogy el.
    Szerintem is a Bioderma az a víz, ami nem csípi a szemet, én emiatt ragaszkodom hozzá.
    Nálam elfogyott: (amire emlékszem) Sanex tusfürdő (nagy), Bioderma víz, sárga Avon spirál, kicsi Bioderma Atoderm arclemosó minta (ajándékba adták), L'Oreal piros púder, 7 g, az semmi, NYC színtelen lakk alapként használva, Moyra lila lakk, Moyra fehér nyomdázásra használva (totál elfogyott, be sem száradt), Swiss-O-Par kókuszos balzsam, sampon, ebből a sampon jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor nálad is volt ám adag, főleg körmös fronton, bár valószínűleg kevesebbet is festem a körmöm. Szerintem alaplakkon kívül nem fogyott el még egyetlen színes lakkom sem...:D

      Törlés