2015. november 12., csütörtök

Díjat kaptam! #4 - Liebster Award

Többedik alkalommal már, ezúttal Nóritól kapta meg a blog a Liebster Award díjat, aminek szabályait már valószínűleg mindnyájan jól ismeritek, de a biztonság kedvéért elevenítsük fel: miután megosztok 10 olyan dolgot magamról, amit még valószínűleg nem tudtatok, válaszolok a Nóri által feltett kérdésekre, majd kitalálok tíz újabb kérdést azok számára, akiket én jelölnék a díjra. Mint legutóbb, most is megcsavarom egy kicsit, és ahelyett, hogy továbbadnám, inkább várom mindannyiótok válaszait kommentben, akár bloggerek, akár olvasók, esetleg mindkettő vagytok :) 


10 dolog rólam:
  1. Budapesten, a nyolcadik kerületben születtem, és az összes közeli rokonom szintén a fővárosban lakik. 
  2. 66 darab körömlakkom van. (Húha :D)
  3. Körülbelül öt éve nem jártam fodrásznál. 
  4. Az első saját sminktermékem egy Miss Sporty kőpúder volt.
  5. Ha lenne rá lehetőségem (értsd: nem menne botrányosan a kémia és a biosz, de főként a kémia), akkor szívesen lennék sebész.
  6. Nem szeretem a teát, mert számomra az összes fajtának ugyanolyan az íze. (De tudom, hogy ez a valóságban nincs így!)
  7. Új felfedezés, de ha sok ember elé kell kiállnom, és vázlatból, vagy diáról beszélni, összeakad a nyelvem, remeg a hangom, és érthetetlenül hadarok, de ahogy a saját véleményemet kérdezik, vagy nincs nálam segédeszköz, hanem csak magamtól beszélek, az egész mintha meg sem történt volna. 
  8. A legrégebbi, még tulajdonomban levő cipőm egy 35-ös Converse, amin rubik kockák vannak, körülbelül hatodikos koromban kaptam, és még mindig tudnám hordani, ha nem lenne számtalan helyen kiszakadva, összevarrva, majd újra kiszakadva :D (Ne kérdezzétek, hogy jön fel a 37-es lábamra, de feljön.)
  9. A kedvenc növényeim a kaktuszok. 
  10. Mindössze két telefonszámot tudok fejből: anyáét és a sajátomat.

Nóri kérdései:
  1. Ha valaki felkeresne, tőkét adna amennyi csak kell arra, hogy elkezd a saját vállalkozásod/márkád belevágnál, és milyen vállalkozást/márkát indítanál/ építenél fel? Valószínűleg senkit sem fog meglepni a válaszom, egy hajápolási vonalat dobnék piacra.
  2. Mennyire tervezel előre az életben? Nagyon, és ez sajnos elég gyakran vissza is üt. 
  3. Mit élvezel legjobban a blogolásban? Az írást magát, valamint hogy sok hozzám hasonló érdeklődésű embert ismerek meg általa. 
  4. Nevezz meg pár videóst, akit rendszeresen nézel! Zoella (természetesen), Rami, SzandraÉvi, de magyar lányok közül szinte bárkit említhetnék :)
  5. Mire költenél 100 000 Ft-ot jelenleg, ha az öledbe hullana? Valószínűleg néhány fotós eszközt vennék, többek között egy új állványt, és egy lámpát. 
  6. Mi a kedvenc szépségápolási trükköd? Borotvahab/zselé helyett hajbalzsam. (Ez számít?)
  7. Mit csinálsz, ha nagyon unatkozol? Újabban Candy Crush Sagát játszom telefonon, egyébként képet szerkesztek. 
  8. Ha visszamehetnél az életedben egy bizonyos pontra, nem feltétlen azért, hogy megváltoztass valamit, hanem akár hogy újra éld, mikorra mennél vissza és miért? Újra legszívesebben az idei Szigetes Passenger koncertet élném, vagy az első randinkat a volt barátommal. 
  9. Melyik az a zeneszám, amit végtelenszer meg tudnál hallgatni anélkül, hogy megnunnád? Van egy olyan különleges képességem, hogyha egyszer megszeretek egy számot, soha nem unom meg, de ha már mindenképpen választani kell, legyen az Coldplay - Talk
  10. Kedvenc ajakra való termék? Essence Longlasting Nude rúzs - 03 Come Naturally

10 kérdés:
  1. Ha bármilyen állatot tarthatnál, nem számítana az élőhelye, sem az, hogy mennyire vad, mi lenne az?
  2. Hol és mikor ismerted meg a legrégebbi barátodat?
  3. Ki/mi volt az az énekes/énekesnő/zenekar, akinek a számait magadtól kezdted el hallgatni?
  4. Gyűjtesz/gyűjtöttél valamit? Ha igen, mit?
  5. Van olyan étel, amit csak egyetlen variációban, kizárólag egyvalaki által elkészítve szeretsz? Ha igen, mi az, és ki készíti?
  6. Melyik az a szépségápolási/sminkmárka, amit a leginkább hiányolsz az itthoni kínálatból?
  7. A karácsonyi ajándékokat már jó előre kinézed és megvásárolod, vagy az utolsó pillanatra hagyod?
  8. Mi az, amin legtöbbször elgondolkodsz?
  9. Miből állna egy számodra tökéletes nap?
  10. Hol tervezed tölteni az idei Szilvesztert? (Tudom, nagyon korai, de hátha valaki  már tudja :D)

Még egyszer köszönöm szépen a díjat, remélem, hogy tetszett, és kommentelésre fel! :)

10 megjegyzés:

  1. Én sem voltam kb annyi ideje fodrásznál :D Mondjuk az én hajamon látszik is. Csak van. Hosszú..szőke..és csak úgy van :D Mióta derekamig ér azóta érzem kéne valamit kezdeni vele. De sose jutok el odáig, hogy valaki levágja rendesen. A Párom szokta csinálni az egészségügyi vágást :)
    Amúgy szerintem téged nagyon érdekes dolgok vonzanak :) Ezt nagyon bírom benned ^^

    Szuperek a kérdéseid :)

    1. Delfin!!! Szerintem értelmesebb mint az ember. És annyira aranyos. *-*
    2. Általános iskolában. 9 évesen.
    3. Linkin Park, bár be kell valljam eleinte nagyon utáltam a Crawlingot...aztán huss máig tartó szerelem van :D
    4. Hello Kitty-s relikviákat, My Little Pony figurát, lakkokat. Jelenleg. De régen matricát, kosaraskártyát, Turbó rágó papírt, meg ilyesmiket :)
    5. Bolognai. Ahogy anyukám csinálja. Régen nagyon utáltam. Aztán a fent említett 9 évesen megismert barátom anyukája által készítettet kóstoltam. Utána anyu próbálta eltalálni ugyanazt, nem ment neki, viszont azóta csak az ő bolognaiját eszem meg.
    6. Ezen még sosem gondolkodtam. Nem vagyok sminkben annyira válogatós. Mondjuk nem bánnám, ha Naked palettákat nem a világ végéről kéne rendelni. De egyik smink márkára sem görcsölök rá, hogy jaj miért nincsen!
    7. Én már valakinek most megvettem:D Hetekkel előtte megveszem az ajándékokat. Mondjuk ez pénz függő, de néha már októberben meg tudom venni pár embernek az ajándékát.
    8. Az élet értelmén. De komolyan. És hogy mi van a halál után. Melyik vallásnak lesz igaza.
    9. Biztosan a Párommal tervezném. Olyan napot akarok mikor éppen nem görcsölök valamin. Hanem fesztelenül, vidáman tudnék bármit csinálni. Na ez tökéletes lenne. :)
    10. Itthon.Voltam pár szilveszteri buliban, és mindig sz.rul éreztem magam. Meg én már nem is merem reménnyel várni az új évet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az enyém is csak úgy van, mondták már hogy de hát nem akarok valami formát bele? Én meg mindig mondom, hogy pont az a lényeg, hogy végre egybenőjenek a rétegek, az én pulikutya hajamnál borzasztó, ha a fele rövidebb, még ha nem is hordom úgy soha :D
      Óóó, köszönöm, ilyen jó dolgot sem hallottam még amúgy senkitől <3
      Remélem is, hogy jók, mert vicc nélkül másfél óráig gondolkodtam rajtuk...:D Amióta egyetemre járok amúgy nálam is az élet értelme a top :DDDDDD Plusz én is szilveszterezős vagyok, egyébként sem járok buliba, nemhogy szilveszterkor :D

      Törlés
  2. És én sem voltam régóta fodrásznál, szalagavatóra elcseszte egy a hajam (sírva rohantam haza, mostam meg és csináltam meg magamnak), azóta be nem tettem sehová a lábam. Egyébként szintén olyan hajam van, aminek jobb, ha nincsenek rétegek belevágva... A borotvahab helyett hajbalzsam nekem is nagy kedvencem, úgyhogy ér :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Múltkor is odapasszoltam anyának a hajbalzsamot, amikor borotválni akarta a lábát, és csak nézett rám, hogy nekem mégis mi a bajom :DDDD

      Törlés
  3. Én is szívesen lennék orvos, bár nem éppen sebész, de a helyzet ugyanaz, mint nálad :D

    1. Én is a delfint választanám, imádom őket, mindenféle állattól félek ha közel van hozzám, kivéve őt :D
    2. Oviban.
    3. Halvány lila gőzöm sincs :D
    4. Nem.
    5. Igen, Anyukám készíti a legeslegfinomabb halászlét a világon, egyik Mamám a legfinomabb meggyszószt, a másik pedig a legfinomabb húslevest :D
    6. Revlon, de már nem kell sokáig hiányolni.
    7. Is-is, tervezgetni már korábban szoktam, utolsó pillanatra nem igazán szoktam hagyni.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az említést :)Cuki vagy :)

    1, Unalmas vagyok, maradok a francia bulldognál:D
    A gimi elején, szóval már 16 éve ismerem :D
    Pink, és egy halom rockbanda :D De az első Pink volt. :D
    Sminktermékeket, kreatív cuccokat, emlékeket egy dobozban, régen pedig szalvétákat gyűjtöttem. :D
    Anyukám székelykáposztája verhetetlen, senki sem tud olyat készíteni, mint ő.
    Nincs ilyen. Bár annak nagyon örülnék, ha nyitna nálunk sephora. :D
    Nagyon előre gondolkodom, sok már meg is van. :)
    Sok ilyen dolog van, nem publikusak :D
    Addig aludnék, amíg szeretnék (mondjuk fél8), sétálnánk egyet Ádámmal a reggeli napsütésben, csiripelnének a madarak, aztán együtt főznénk valamit, mert jönnének a barátaim hozzánk vendégségbe, és a nap többi részét velük töltenénk.
    Fogalmam sincs. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaaaaj, Pink menő volt régen! :D A szalvétagyűjteményem nekem is legendás, és sajnálom kidobni :(

      Törlés
  5. Most elképzeltelek sebészként...és valóságosnak tűnt, én jóváhagyom, hogy belevágj, bármennyire is gázosak az említett tárgyak! :)

    Ha bármilyen állatot tarthatnál, nem számítana az élőhelye, sem az, hogy mennyire vad, mi lenne az?
    Vombat, annyira, de annyira cukiiiiiiiiiiiiiii! :D

    Hol és mikor ismerted meg a legrégebbi barátodat?
    Középiskolában, így jelen állapotban ugyanannyi év telt el a barátságával, mint előtte nélküle :)

    Ki/mi volt az az énekes/énekesnő/zenekar, akinek a számait magadtól kezdted el hallgatni?
    Sokan voltak (Juventus kívánságműsor köszi, pacsi :D)

    Gyűjtesz/gyűjtöttél valamit? Ha igen, mit?
    Jelenleg körömlakkokat, tiniként matricákat és levélpapírokat.

    Van olyan étel, amit csak egyetlen variációban, kizárólag egyvalaki által elkészítve szeretsz? Ha igen, mi az, és ki készíti?
    Anyukám által elkészített, vagyis megsütött máktorta is the one and only!

    Melyik az a szépségápolási/sminkmárka, amit a leginkább hiányolsz az itthoni kínálatból?
    Benefit, Covergirl, Tarte

    A karácsonyi ajándékokat már jó előre kinézed és megvásárolod, vagy az utolsó pillanatra hagyod?
    Is-is. Ha szembejön velem a tökéletes meglepi augusztusban, akkor már lecsapok rá.

    Mi az, amin legtöbbször elgondolkodsz?
    Hogy jó irányba tart-e a karrierem.

    Miből állna egy számodra tökéletes nap?
    Legyen szombat, egy kellemesen meleg, tavaszi napon, anyum sütötte máktortával és általa készített vadassal és a kajáláson kívül egész nap a kedvenc filmjeimet/sorozataimat nézhessem a teraszon, ölemben a laptoppal.

    Hol tervezed tölteni az idei Szilvesztert? (Tudom, nagyon korai, de hátha valaki már tudja :D)
    Egyszer csaptunk az ex-kollégákkal egy zsíros kenyér-lilahagyma partit szilveszterkor, idén jó lenne ezt nálunk megismételni - csak épp az exek nélkül :P

    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaj, matricagyűjtés, mennyire menő volt régen, még mindig megvannak az albumaim :D A Covergirl jó lenne bizony, bár elvileg a Max Factor ugyanaz...

      Törlés