2015. október 7., szerda

Catrice Liquid Camouflage korrektor

Tűkön ülve vártam az őszi Catrice szortimentet, amint megláttam a legizgalmasabbnak és legígéretesebbnek hangzó új terméküket: a méltán híres és csodafantasztikus camouflage korrektor folyékony változatát. Már rengetegszer említettem, hogy a kedvenc teljes fedésű folyékony korrektorom a Collection Lasting Perfection, az egyetlen rossz tulajdonsága, amit fel tudnék hozni, hogy szem alá nekem nem vált be. Reméltem, hogy ez majd a krémes Catrice és a folyékony Collection tökéletes kombinációja lesz, nézzük, mennyire vagyok elégedett. 


Szokásos applikátoros megoldással látták el, a csomagolásról igazából semmit sem szólnék ezen kívül. Két árnyalatban kapható, a 010 Porcelain - amit én is vettem - inkább sárgás, míg a 020-es inkább rózsaszínes, de hogy őszinte legyek, a boltban a teszterek alapján nem gondoltam, hogy sok különbség lenne köztük. Mindkettő elég világos árnyalat, de erre még majd azért visszatérek.




A fedése valóban erős, de ebből a szempontból az első helyen nálam még mindig a Collection áll, és a Camouflage Cream is megelőzi. Karikákra tökéletesen működik, nem ül bele a mikroráncokba, nem áll össze, fantasztikusan ki is világosítja a szem alatti területet. És itt jön a bibi: bőrhibákon rajtam valamiért oxidálódik, és sárgássá válik, ezért alapozó nélkül sokszor egy sötét folt marad azokon a pontokon, ahol egyébként a leginkább fednie kéne, holott maga az árnyalat nem üt el a bőrömtől. Alatta zöld korrektorral viszonylag palástolható a dolog, de a sárgás tónuson ez sem sokat javít. Ujjal eldolgozva és ecsettel is próbáltam, mindkét módon ezt tapasztaltam, akkor viszont nem, ha "bőrhibamentes" területre vittem fel, mint egy alapozót. Valószínűleg megpróbálkozom majd a rózsaszínessel is, hátha ilyen helyzetben jobban kijön majd a különbség a két árnyalat között. Ennek demonstrálására kaptok egy szépséges képet a legutóbbi sebeimről:

Előtte
Utána - látjátok a színkülönbséget? 
A vízállóságát sikerült tesztelnem több rettentő izzasztó edzés alkalmával is, amikor folyt rólam a víz, és tényleg öt percenként törölgettem az arcomat, ehhez képest ott maradt, ahová tettem, szóval tartósság terén is bizonyított.
A másik észrevétel, amin egyébként túl tudok lendülni, csak megemlítem, hátha valakit zavarna, az az illata. Valami furcsa citrusos-savanykás dolog, ami már éppen nem a kellemes kategória, de szerencsére csak felkenés közben érezhető.

Jó hír, hogy az egy méteres Catrice állványokon is megtalálható mind a Müllerekben, mint a Rossmannokban. Csak minimálisan drágább a krémes társánál, 1200 forintba kerül, és 5 ml terméket tartalmaz. Ja, és én leragasztva vettem, mostmár úgy tűnik erre is figyelnek :)

Szem alá maximálisan bevált, bőrszínkiegyenlítésre az arc többi részén is megfelel, egy kicsit több fedéssel ugyanilyen tartósság mellett tökéletes lenne. Bőrhibákra éppen ezért továbbra maradok az "eredetinél", de semmiképpen sem tudom rá azt mondani, hogy rossz. 
Ti beszereztétek? :)


10 megjegyzés:

  1. Ez az oxidálódós dolog eltántorít tőle, mert ezt azért nemár - ha véletlenül nincs nálam a tégelyes változat, akkor Umpalumpa leszek a piros helyeken? :D Nabasszus. Pedig olyan ígéretesnek tűnt... Bár mondjuk nekem már megvan a holy grail szem alá, csak itthon nem forgalmazza a drogéria a Maybelline Fit me korrektorát. Hüp. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy én is csak az árnyalatválasztásnál lőttem mellé, de nemááár, nem tűnt ennyira nagynak a különbség :(

      Törlés
  2. Kár, hogy bőrhibákra nem jó, de szem alá szerettem volna amúgy is, úgyhogy szerintem beszerzem holnap :))
    A bőrhibákra nekem is marad az eredeti!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem neked is bejön szem alá, mostmár tuti nem veszek egy ideig korrektort...:D

      Törlés
  3. nálam is előfordult, mondjuk csak amikor már itthon swatcholtam a kezemre felbontás után, de az arcomon ilyen még nem fordult elő, hál'isten :) nézz be hozzám, díjat kaptál :) http://linalarousse.blogspot.hu/2015/10/dijat-kaptam.html#more

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor te szerencsésebb vagy :D A díjat pedig köszönöm szépen!

      Törlés
  4. Nekem is ugyanez volt a bajom vele!!! :(

    VálaszTörlés
  5. Vééégre! Már úgy vártam ezt a bejegyzést, kíváncsi voltam a tapasztalatokra! :D

    De azt hiszem én is be fogom szerezni, szem alatti karikákra szerintem tökéletesen jó lesz azokon a napokon, amikor 5-kor kell kimásznom az ágyból! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szem alá nagyon jó, nekem is igen nagy problémáim vannak azon a környéken, és működik...:D

      Törlés