2015. október 29., csütörtök

Beszámoló | Digital Divas bloggerkonferencia - 2015.10.25.

Vasárnap reggel Ágival indultam el a ködös kis Budatétényből az Avon és Cosmopolitan támogatásával immáron második alkalommal megrendezésre kerülő Digital Divas bloggerkonferenciára a Larus Étterem és Rendezvényközpontba. Némi várakozás után a Ferenciek terén komplett delegációvá alakulva Ramival, Andival, Emesével, Pannival és Kittivel továbbindultunk, amíg Rita már a helyszínen tartotta a frontot.



Nem kellett sokat várnunk az előadások kezdetéig, Lilu a nap műsorvezetőjeként megnyitotta az eseményt, majd első körben Bihari Viktória, majd a Pumpkin Paradise blog írója, Parádi Gabi nyújtott segítséget az "elinduláshoz", ha valaki blogírásra adná a fejét. Az első kerekasztal beszélgetés olyan szempontból volt számomra különösen érdekes, hogy Márk Szonján és Travellinán - aki 1995 óta "blogol", én akkor még csak épphogy megszülettem, elképesztő - kívül Szűcs Ádám is a beszélgetőpartnerek között volt, akinek blogja, az Egy nap a városban régóta nagy kedvencem. Hogy őszinte legyek, a másik két blogról eddig még nem igazán hallottam, gasztro vonalon nem mozgok túl otthonosan, és utazós témában sem követek túl sokat, de azt hiszem már azért megérte, hogy őket megismerhettem. Eljött Beni is, a 2015-ös Ki Mit Tube online tehetségkutató győztese, aki külön erre az alkalomra tartogatott egy ütős slam szöveget, és 15 éves létére igencsak felnőtt fejjel gondolkodik a jövőjéről, valamint tudatosan építi internetes karrierjét. Az ebédszünet előtt egy engem kevéssé érintő topik, a YouTube, mint platform, és a csatornaoptimalizálás került kereszttűzbe Bodrogi András, YouTube szakértő jóvoltából. 
Jókor jött a szünet, ugyanis délre már igencsak megéheztem - szerintem nem voltam vele egyedül - és szerencsére a vegákra is gondoltak, isteni volt a spenótos lasagne, köszönjük! Persze, mint jó blogger, előbb megörökítettem a kompozíciót. Meg a többi ételt is. Meg az italokat. (Ki az a bolond, aki ebédidőben rohangál, és kaját fotóz?)


Szia Rami...:D
Travellina, Márk Szonja, Szűcs Ádám
Bánki Beni
Zoella a példa 






A második részt ismét a YouTube vonalon maradva Takács Nóra nyitotta, aki operatőrével karöltve a tökéletes beauty videó elkészítésének kulisszatitkaiba avatott be bennünket. Ugyan főként valóban a videókra volt kihegyezve az előadás, a világítástechnikai résznél említettek fotózáskor is bátran bevethetőek. Ezután kissé komolyabb vizekre evezve a blogolás jogi szabályairól beszélt nekünk Dr. Csécsei Roland. Összességében azt tudom mondani, hogy nem árt utánanézni, hogy mit használhatunk fel szabadon, és mit nem. (Tudtátok például, hogyha egy, a blogunkon megjelenő reklám valótlant állít, a céggel együtt minket is felelőssé tehetnek érte? Vagy hogy Magyarországon a blog egy külön jogi kategória, ezért írója nem tartozik felelősséggel a mások által írt kommentekért, míg egy szimpla, mezei weboldal tulajdonosa már igen?) A következő kerekasztal beszélgetés során tabuk nélkül volt szó a blogolás pénzügyi vonzatáról, az áldozatokról, és a blogolásról, mint munkáról Festyvel, Viával, Évivel a Krémmániától és Nituval. Túlzások nélkül állíthatom, hogy a következő előadás volt a nap nagybetűs cukisága, Judittal és kutyusával, Deménnyel, aki - nem is kötsög - már-már internetes sztárnak számít, és bizony közöttünk rohangált mindvégig. (Kutyát mindenhova!) Ezt a blokkot Evgeniya Markova zárta a Fashiondays.hu-tól angol nyelven, főként divatblogot íróknak szánt tippekkel, majd következett egy újabb, rövidebb pihenő - ekkor még azt hittem, hogy dehogy fogok én kávézni délután, az a reggeli rutinba való, de nem telt bele fél óra, és már nem így gondoltam.

Takács Nóra
Interaktívkodás
Bartos Anita, Bauer Évi, Festy, Via

Magos Judit
Demény 
A szünet után Boroznaki Gergő és Viszlay Márk divatfotós segített eligazodni az Instagramos hashtagek és kompozíciók világában. Aktuális volt a téma, hiszen ezen platform fontos kommunikációs csatornáját képezte a napnak, alig győztük kedvelni a többiek képeit. (Kedvelésnek hívjuk egyáltalán a szivecskézést?) Következőnek a főzős műsorok kedvelőinek nagy örömére Fördős Zé mesélt "pályájáról" az amatőr videókészítéstől kezdve az RTL Klubig, és bár be kell valljam, én leragadtam Jamie Olivernél, Nigellánál és a River Cottage-nál, lehet, hogy bele-belepillantgatok majd ezentúl a Street Kitchenbe vagy a Konyhafőnökbe is. Az utolsó előadásban/kerekasztal beszélgetésben egy-egy multicég képviselőjétől megtudhattuk (Végh-Kósa Anita - Avon; Király Erika - LG; Verovszky Dóra - GAP; és Horváth Renátó - Coca-Cola), hogy mi szerepe egy blognak reklámszempontból, és milyen feltételek szükségesek egy céggel való együttműködéshez. 
Végül, de nem utolsó sorban átadták az idei Digital Divas díjakat, két kategórián kívül én mindben másra számítottam győztesként, úgy tűnik, nem vagyok jó előrejelzésekben - vagy csak eltér az ízlésem a többiekétől :) Mindenesetre gratula mindenkinek! 

Fördős Zé
Az év divatbloggere - Nagy Vivien (Fifty Pairs of Shoes blog)
Az év szépségbloggere - Enn (Enntrance blog)
Az év feltörekvő bloggere - Kovács Dóra (Chloe From The Woods blog)
Az év közönségkedvence - Viszkok Fruzsi
Csak mert úgyis kíváncsiak vagytok, hogy miket kaptunk :P
Örülök, hogy egy ilyen jól megszervezett, családias és őszinte eseményen tölthettem a vasárnapom, továbbá hogy olyanokkal is találkozhattam, akikkel nem mindig van lehetőségem. (A teljesség igénye nélkül Reni, Netti, Katy, Kriszti, Szilvi, Szandra és még sokan mások, akkor is, ha csak integettünk!) A programok során mindenki számára megfogható és beépíthető információk, apró tippek és trükkök hangoztak el, külön kiemelve, hogy mindezt köntörfalazás nélkül. 

Nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó ilyen, mert jelenleg talán ez az egyetlen olyan "össznépi" bloggeresemény, ahol nem számítanak a számok, a kapcsolatok, tényleg bárki, bárhonnan részt vehet, és senki sem néz rád ferde szemmel, ha hobbidként - szerencsésebb esetben a munkádként - a blogolást említed.
Köszönjük szépen Avon és Cosmopolitan! :) 

2015. október 22., csütörtök

Catrice Fixing Brow Wax színezett szemöldökformázó

Gondolom nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy bizony én is szedtem már túl a szemöldököm, és hittem azt, hogy soha nem fog visszanőni. Jelentem, az elmúlt másfél-két évben sikerült végre olyan vastagságot és ívet elérnem, ami megfelelő, de sajnos inkább hosszú, mint sűrű szálakból áll, valamint alapjáraton nem is túl sötét - plusz a hajszínem sem eredeti ugyebár -, így egy kis turbózás nélkül mondhatni nem látszik. 
A kipróbált módszerek közül egyedül a krémes állagú, zselés tushoz hasonlító termékhez nem volt még szerencsém, a ceruza épphogy elmegy, de leginkább a porral való kitöltés, majd színezett zselével való fixálás vált be. Amikor tavasz környékén megjelent a Catrice színtelen waxos állagú formázója, már akkor ki szerettem volna próbálni, de a végső löketet az őszi szortimentben bemutatkozó színezett változat adta meg, rögtön beruháztam rá.


A csomagolása egyszerű, mégis nagyszerű, kitekerős megoldással. Jelenleg két barna - én a sötétebbiket választottam, fantázianeve 020 Nut-ting Else Matters - és egy átlátszó változatban kapható, a különbséget a csomagolás színe is jelzi az üzletben.



Féltem, hogy túl kemény lesz, és úgy fogom érezni magam használat közben, mintha zsírkrétát húzogatnék a szemöldökömön, ám kellemes meglepetésként krémes, mégis masszív állagú termékről beszélünk, szinte odatapasztja a szálakat egymáshoz. (Persze ezt ne úgy képzeljük el, mintha hajzselével operálnánk, nem hagy maga után ragacsos érzetet.) Van némi színe, ami ez nekem ugyan nem elég a "tökéletes" végeredményhez, de nem is erre lett kitalálva. A másik tényező, ami miatt lecsaptam rá, hogy állítólag vízálló. Nos, erről annyit tudok mondani, hogy egyetlen alkalommal edzés közben sikerült félig letörölnöm a szemöldökömet magamról - nagyon örültem neki, képzelhetitek - de akkor is csak az aládolgozott por színe halványodott, a tartása megmaradt. Ezen az egy eseten kívül egész nap nem kell törődnöm vele egyébként.


Elnézést ezért a csodálatos látványért, fogalmam sincs, mitől ilyen hullaszínű a kezem mindig :D

Az ára rendkívül baráti, 950 forint talán - de mindenképpen 1000 forint alatti -, 0.85 grammos, ám sajnos csak a két méteres Catrice állványokkal ellátott Müllerekben beszerezhető, ami Budapesten az Europeum és a KÖKI.

Nektek melyik szemöldökformázási módszer jött be a leginkább?:)

2015. október 19., hétfő

Internetes pénzkeresés | Piackutatási kérdőívek #2 – JTNPanel

Az előző ilyen témájú bejegyzésben ígértem, hogyha újabb oldalakra bukkanok, mindenképpen tájékoztatlak benneteket. Ezúttal nagyon röviden csak egyet mutatok be, ahova már régebben regisztráltam, de csak az utóbbi néhány hónapban aktivizálták magukat.


JTNPanel: Bulgáriában bejegyzett cég, de létezik magyar nyelvű "aloldala". Kezdetben nem igazán küldtek kérdőíveket, mostanában viszont már rendszeresen kapok. Általában 30-60 pontot lehet szerezni velük, átlagos hosszúságúak, de persze ez is egyénfüggő.  Minimum 1000 pontot kell elérni, egy pont értéke 7,6 forint, így végül 7600 forint kérhető ki. Külön kell kérvényezni az oldalon a kifizetést PayPalra vagy Skrillre, az összeg viszont elég lassan érkezik meg, általában körülbelül másfél-két hónapot kell rá várni.
Negatívum, hogy viszonylag lassú folyamat összegyűjteni 1000 pontot, viszont minden meghívott, majd regisztrált felhasználó után, amint kitöltötte az első kérdőívet, plusz 10 pontot kapunk. Amikor én regisztráltam, akkor még csak meghívóval működött, nem tudom, változtattak-e ezen, mindenesetre ha szeretnétek meghívót, írjátok le kommentben az e-maileteket, és küldök :)

Remélem aki legutóbb kedvet kapott a kérdőívezgetéshez ezt is kipróbálja majd, és meséljetek, ha van már tapasztalatotok az eddig ajánlott oldalakkal :)

2015. október 15., csütörtök

Elfogytak #14

Ismét összegyűlt egy zacskónyi üres csomagolás, és ugyan már - időjárásilag is - nyakig benne járunk az őszben, a legtöbb ezek közül még a nyári hónapok folyamán fogyott el. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy egyetlen sminktermék sem kapott helyet ebben az adagban, tusfürdők és samponok azonban annál inkább. 


Palmolive So Vibrant tusfürdő: csak úgy véletlenszerűen vettem le a polcról, hogy megszagoljam, és azonnal tudtam, hogy kell nekem. Számomra narancsos babasampon illata van, valamiért a "balzsamos" jelző jut rögtön eszembe róla. Sokkal krémesebb és selymesebb az állaga, mint például a Balea tusfürdőknek, biztosan nem ez az utolsó darab, amit a Palmolive-tól vásároltam.
Újravenném? Igen.

Balea Cabana Dream tusfürdő: az idei nyári kiadásból talán ez volt a kedvencem, habár semmilyen általam ismert gyümölcsöt nem tudtam felfedezni az illatában. Ez volt a legtartósabb a három közül a bőrön.
Újravenném? Igen.

Balea málna-citromfű tusfürdő: ezt bizony nagyon eltalálták, a testápoló párjában sokkal inkább dominál a citromfű, ebben viszont egyértelműen a málnáé a főszerep, egyszerűen isteni. Ha még látjátok a DM-ben, csapjatok le rá!
Újravenném? Igen.

Adidas Women Shape tusfürdő: JOY napos féláras szerzemény, alapvetően szeretem az Adidas tusfürdőit, de közel 700 forintot nem valószínű, hogy eredeti áron kiadnék rá. Semleges, nőies illatú, bármelyik évszakra el tudnám képzelni. Elvileg a "szagokat" is gátolta, erről nem tudok érdemben nyilatkozni, nem tapasztaltam semmi különlegeset. 
Újravenném? Igen.

Yves Rocher citrom-bazsalikom tusfürdő (mini): sokalltam a nagy kiszerelés árát, de mivel a nyáron odavoltam mindenért, ami fanyar és citrusos, a kis kiszerelés hazajött velem. Valóban a bazsalikomot érezni jobban benne, nekem viszont kifejezetten ez tetszett, még akkor is, ha tartósan érezhető volt még órákkal fürdés után is. Kell hozzá egy hangulat, ha szabad így fogalmaznom, emiatt nem használnám minden nap, de bejött.
Újravenném? Igen.

A fürdősók közül mindet nagyon szerettem, leginkább a Kneipp Fühl dich...fröhlich és a Waldpaziergang voltak a kedvenceim.


CaoNatur sampon normál hajra: volt egy "kirohanásom", amikor ráuntam a jól bevált Mane 'n Tail samponomra, és újra küldetésemnek éreztem, hogy valami jobbat találjak, ekkor futottam bele, hogy már a DM-ben is kapható a CaoNatur márka. Nem emlékszem már kinél, de olvastam, hogy mennyire hatásos volt a hajmosások idejének kitolására, sajnos én ebből semmit sem érzékeltem. Itt írtam róla egy kicsit bővebben.
Újravenném? Talán.

Balea Med Ultra Sensitive sampon: egy ideig mániám volt az is, hogy majd a "mindenmentes" termékek fogják a megoldást nyújtani a problémámra, jelentem, ez sem jött össze. Végül első samponozásokkor használtam el, így teljes mértékben bevált, a dolgát elvégezte.
Újravenném? Nem. 

Schwarzkopf Essence Ultime Omega Repair BB krém: anno hajvégápoló sürgős pótlásaként vettem, de nem sikerült helyettesítenie. Nem olajos állagú, inkább krémes, de abból is a folyékonyabb fajta, általában nedves hajra használtam szárítás/formázás előtt. Az illata olyan, mint a termékcsalád többi tagjának, sokáig érezhető, egész jól hidratált, de nem csodaszer.
Újravenném? Talán.

Balea Professional Fülle & Pracht sampon (mini): elvileg dúsít, gyakorlatilag ebből nem érzékeltem semmit. Abszolút semmi különös, legalábbis néhány használat után a minta alapján.
Újravenném? Nem.

Balea Spray-On testápoló: írtam róla, nagy kedvencem, remélem nem vonják ki egyhamar.
Újravenném? Igen.

Bioderma Sensibio H2O micellás víz: bérelt helye van az elfogytak között, a kedvenc arc- és sminklemosóm.
Újravenném? Már meg is történt.

Babylove Ultra Sensitive lemosó: többek ajánlására vásároltam meg, én is főként arctisztításra használom, de ha fürdősót teszek a vízbe, akkor az illatmentessége miatt tusfürdőként is bevetem. A csomagolása borzalom, nehéz kinyomni belőle a terméket, furcsán össze is esik, ahogy fogy, és szét kell vagdosni, hogy ne maradjon benne jópár használatra elegendő mennyiség, ezt nem szeretem benne. Ezen kívül nem szárít, olcsó, de egyébként a Rossmann sajátmárkás Babydream szinte tökéletesen ugyanez, most az van itthon.
Újravenném? Igen.

La Roche-Posay termálvíz (mini): Szigeten, és úgy összességében a nagy melegben jó hasznát vettem, viszont ezen kívül bármilyen hatást nem igazán érzékeltem. 
Újravenném? Nyárra talán igen.

La Rochy-Posay micellás víz (mini): szépen leszedte a sminket is, a szememet sem csípte, de valahogy a Bioderma után mégis tisztábbnak érzem az arcomat, pedig nem hagy maga után ragacsos érzetet. 
Újravenném? Talán.


Nálatok is több dolog fogy nyáron? :)

2015. október 11., vasárnap

Glamour napok | 2015 ősz

Mint általában, most sem volt konkrét listám a Glamour napokra, maximum a fejemben, de egy biztos volt: szerettem volna egy cipőt a szanaszét szaggatott full fekete Conversem helyett. Természetesen olyat, amilyet elgondoltam, nem találtam, így ismét leginkább kozmetikumokat és "blogba illő" termékeket vásároltam. Ruhákat inkább a téli/nyári leárazásokon veszek, mindössze egy krémszínű kötött sál, egy zöld rövidujjú póló, és egy bordó nadrág került hozzám a H&M-ből, nem annyira érdekesek, hogy meg is mutassam. 
Mivel ebben a félévben csütörtök-pénteken egyáltalán nincsenek óráim, ezért már az első nap reggel a legnagyobb nyugalomban tudhattam le a drogériákat, majd igyekeztem a Westendbe találkozni Barbival, Alexával és Mónival, ahol megebédeltünk, és nézelődtünk egy keveset.


Nem sokkal nyitás után kezdtem a Campona DM-ben, ugyanis itt egyébként is kevesen szoktak lenni. A Maybelline Rocket Volum' Express szempillaspirál, a Rimmel Lasting Finish púderalapozó, és a Rexona Maximum Protection dezodor állandó újravásárlás tárgya, szerencsére mindháromhoz kedvezményesen jutottam hozzá. Az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter (te jó ég, milyen hosszú név) rúzsceruzákat rengetegen dicsérik, a 026-os Royal Diva matt ányalatot vettem meg féláron kipróbálásképpen. Lesz még pár hajápolási termék, a Gliss Kur Total Repair pakolás is csak egy közülük, szintén 50%-os kedvezménnyel. A Borotalco stiftes dezodorra ugyan nem volt Glamour kupon, viszont beváltottam 75 pontomat egy 25%-os kedvezményre, mert azt hallottam, hogy van olyan jó, mint a Rexona. Ugyan ezt a golyósról hallottam, de a stiftesek általában hatékonyabban működnek rajtam. Vettem még hajfestéket is, de az nem túl izgi, a szokásos L'oreal Casting Creme Gloss. 


A Rossmannból leginkább az 50%-os Playboy kupon izgatott, szerettem volna néhány új illatot magamnak. Régen "picsásnak" találtam ezt a márkát, de a parfümjeik meglepően jók, a Playboy Generation és a Play It Wild nyert el a tetszésem. Nem a parfüm változatot vettem, mert egyrészt ezek több, mint egy ezressel kevesebbe kerültek, másrészt több is van bennük, nem bánom, ha cserébe nem annyira tartósak. Szerencsére tusfürdőkre is élt az akció, a Play It Wild-ot hoztam haza, hiszen karamell illatú! A 25%-os smink kuponnal megvettem az egyik kedvenc szempillaspirálomat, ami a Lovely Curling Pump Up, egy Essence No Make-Up Look mattra száradó körömlakkot (03 powdery nude), amivel már hetek óta szemezek, és egy szintén Essence I Love Trends lakkot (19 grey matters), ami a kihelyezett minta alapján szintúgy matt végeredményt ad. A Rimmel új Wake Me Up szempillaspirálra nem volt kifejezetten szükségem, de a sok pozitív vélemény felkeltette az érdeklődésem. 


A legtöbb minden a Müllerből van, ahogy az lenni szokott. Évi emlegette az egyik videójában a Palmolive Feel The Massage - ugyan nála Németországban más néven futó - tusfürdőt, tényleg nagyon friss, semleges illata van. Egyébként a DM-ben terveztem Palmolive tusfürdőket venni, azonban kétszeresére felárazták őket a kupon miatt...Rami legutóbb meglepett néhány használatnyi Pantene Intensive Repair balzsammal a sajátjából, hogy kipróbálhassam, és annyira bejött, hogy megvettem a pakolás változatát, hátha ez még jobb lesz. Említettem már, hogy tervezek visszatérni a Neutrogena arclemosóhoz, de időközben megszűnt, amit használtam, a Spot Stress Control hasonlított rá leginkább. Ha Müller, akkor nem maradhatnak ki a fürdősók sem, a Kneipp Waldspaziergangot már másodszorra veszem újra, a Ruhepause-t eddig még nem próbáltam. Az egyetemi tesihez szükségem volt öntapadós sportkötésre, sima sajátmárkás, semmi különös. Vettem egyet a kedvenc Essence Better Than Gel Nails fedőlakkomból, valamint beújítottam egy új - és sokkal fancy-bb - szempillagöndörítőt, a régit már jó pár éve nyúzom. 


Alexa elvesztette velem a Yankee Candle márkabolt szüzességét, mindenképpen be szerettem volna menni az új téli kollekció miatt, plusz októberben hónap illata a legeslegnagyobb kedvencem, a Fireside Treats, így 25% kedvezménnyel jutottam hozzá a tartokhoz. Szinte ugráltam, amikor megláttam, hogy visszatért a Candy Cane Lane, a Berry Tifle és a Winter Glow pedig csak ráadás.


Akadt még egy Müller kuponom pénteken, ami pont kapóra jött, mert csütörtökön kifelejtettem az Invisibobble hajgumikat. A történethez hozzátartozik, hogy már a legutóbbi Müller szombat alkalmával megakadt a szemem a Pantene Expert Collection termékcsaládon, de a 2500-3000 forint körüli áruk hirtelen kicsit meredeknek tűnt, így jegeltem a beszerzést a Glamour napokig. Igen ám, de az Europeumban már a helyüket sem találtam, gondoltam, hogy most aztán jól lemaradtam róla és kivonták. Igen ám, de jött a péntek, amikor inkább a Corvin negyedbe mentem, és az utolsó pár darabot találtam belőlük 1000 és 1500 forintos kiárusításos áron, gyorsan fel is kaptam a Hydra Intensify pakolást és szérumot. Ezek mellett az utolsó barna Invisibobble lett az enyém, plusz az Essence mini hajgumikból is volt, amit az Europeumból már rég elkapkodtak, így végül mindent kipipálhattam a képzeletbeli listámról, amit szerettem volna. 


Nem Glamour napok, de már tűkön ülve vártam az Avon csomagomat, ugyanis ismét tesztelhetek az októberi újdonságok közül kettőt. Nem is én lennék, ha nem választottam volna hajpakolást, méghozzá a Planet Spa Herbal Steam Bath kollekcióból, a másik pedig a Red Haute árnyalatú Ultra Colour rúzsceruza

Sikeresnek ítélem az őszi kuponozást, nyilván vannak, akik nálam sokkal kevesebbet vásároltak, de aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy én mindig ilyenkorra teszek félre (hello GlobalTestMarket meglepipénz). Több szükséges és úgyis-kelleni-fog dolgot vettem, mint olyat, amit csak kipróbálásból pakoltam a kosárba, kezdődhet a tesztelés :) 

2015. október 7., szerda

Catrice Liquid Camouflage korrektor

Tűkön ülve vártam az őszi Catrice szortimentet, amint megláttam a legizgalmasabbnak és legígéretesebbnek hangzó új terméküket: a méltán híres és csodafantasztikus camouflage korrektor folyékony változatát. Már rengetegszer említettem, hogy a kedvenc teljes fedésű folyékony korrektorom a Collection Lasting Perfection, az egyetlen rossz tulajdonsága, amit fel tudnék hozni, hogy szem alá nekem nem vált be. Reméltem, hogy ez majd a krémes Catrice és a folyékony Collection tökéletes kombinációja lesz, nézzük, mennyire vagyok elégedett. 


Szokásos applikátoros megoldással látták el, a csomagolásról igazából semmit sem szólnék ezen kívül. Két árnyalatban kapható, a 010 Porcelain - amit én is vettem - inkább sárgás, míg a 020-es inkább rózsaszínes, de hogy őszinte legyek, a boltban a teszterek alapján nem gondoltam, hogy sok különbség lenne köztük. Mindkettő elég világos árnyalat, de erre még majd azért visszatérek.




A fedése valóban erős, de ebből a szempontból az első helyen nálam még mindig a Collection áll, és a Camouflage Cream is megelőzi. Karikákra tökéletesen működik, nem ül bele a mikroráncokba, nem áll össze, fantasztikusan ki is világosítja a szem alatti területet. És itt jön a bibi: bőrhibákon rajtam valamiért oxidálódik, és sárgássá válik, ezért alapozó nélkül sokszor egy sötét folt marad azokon a pontokon, ahol egyébként a leginkább fednie kéne, holott maga az árnyalat nem üt el a bőrömtől. Alatta zöld korrektorral viszonylag palástolható a dolog, de a sárgás tónuson ez sem sokat javít. Ujjal eldolgozva és ecsettel is próbáltam, mindkét módon ezt tapasztaltam, akkor viszont nem, ha "bőrhibamentes" területre vittem fel, mint egy alapozót. Valószínűleg megpróbálkozom majd a rózsaszínessel is, hátha ilyen helyzetben jobban kijön majd a különbség a két árnyalat között. Ennek demonstrálására kaptok egy szépséges képet a legutóbbi sebeimről:

Előtte
Utána - látjátok a színkülönbséget? 
A vízállóságát sikerült tesztelnem több rettentő izzasztó edzés alkalmával is, amikor folyt rólam a víz, és tényleg öt percenként törölgettem az arcomat, ehhez képest ott maradt, ahová tettem, szóval tartósság terén is bizonyított.
A másik észrevétel, amin egyébként túl tudok lendülni, csak megemlítem, hátha valakit zavarna, az az illata. Valami furcsa citrusos-savanykás dolog, ami már éppen nem a kellemes kategória, de szerencsére csak felkenés közben érezhető.

Jó hír, hogy az egy méteres Catrice állványokon is megtalálható mind a Müllerekben, mint a Rossmannokban. Csak minimálisan drágább a krémes társánál, 1200 forintba kerül, és 5 ml terméket tartalmaz. Ja, és én leragasztva vettem, mostmár úgy tűnik erre is figyelnek :)

Szem alá maximálisan bevált, bőrszínkiegyenlítésre az arc többi részén is megfelel, egy kicsit több fedéssel ugyanilyen tartósság mellett tökéletes lenne. Bőrhibákra éppen ezért továbbra maradok az "eredetinél", de semmiképpen sem tudom rá azt mondani, hogy rossz. 
Ti beszereztétek? :)


2015. október 3., szombat

Szerzemények #17 | Yankee Candle, Müller, IKEA...

A Glamour napos vásárlásnak külön bejegyzést szentelek majd, ezért úgy gondoltam, hogy még előtte megmutatom, miket szereztem az elmúlt 1-2 hónapban. Nem gyűlt össze túl sok minden, sminket szinte nem is vettem, hiszen általában a kuponos napokra spórolok, de azért akad pár új termék, ami érdekes lehet.


Beújítottam néhány őszi Yankee Candle tartot, két új (Cranberry Twist, Gingerbread Maple) és két régi illatra (Soft Blanket, Shea Butter) esett a választásom. A Soft Blanket az egyetlen, amit ezelőtt is használtam már, hatalmas kedvencem, remélem a többit is szeretni fogom. Mostmár lassan a téli illatok is kikerülnek, azokra is nagyon kíváncsi vagyok. 


A Müller szombatot is megjártam, főként hajápolási dolgokat szerettem volna venni, ugyanis mostanában összesen két pakolásra korlátozódik a rutinom, kell a változatosság. A Dove Advanced Hair Series vonalról már sok jót hallottam, ebből választottam a Pure Care Dry Oil balzsamot, valamint kipróbálom a Garnier Ultra Doux Szépségrituálé balzsamját is, ez még egészen friss a piacon. A szeptemberi kedvencekben már említettem, hogy visszatértem a Garnier Mineral Ultry Dry golyós dezodorra, az egyik leghatásosabb, amit eddig használtam. Nem gyakran eszem édességet, de akkor éppen megkívántam a Nutella & Go-t, a Jelly Bean-t pedig amúgy is szeretem, ez a fajta ráadásul nem tartalmaz zselatint - ami számomra lényeges szempont. Teljes áron kicsit húzós (700-800 forint körül mozog), de alkalomadtán belefér.


Az IKEÁban kapható a legjobb ár-érték arányban 100 darabos mécses (kb. 600 forint), de ugyebár onnan nem lehet összesen ennyivel kijönni...:D A kis flakonokat IKEA Family kártyával körülbelül 300 ft/4 darab áron vettem, a poharakat úgyszintén. Rengeteg pohár eltört itthon véletlenül mostanában, amikor pedig megláttam ezeket, nem volt visszaút. Néhány hete lett egy új állólámpám, ehhez passzol ez a rizs mennyezeti lámpabúra, a régit már szerettem volna lecserélni egyébként is. 


Amikor múlt héten Szegeden jártam, betértünk a Kincses Sziget nevű kis üzletbe, ami leginkább egy százforintosra hasonlít, rengeteg kozmetikumot, bizsut és háztartási cuccot lehet kapni. Budapesten kevés helyen árulnak Aden sminktermékeket, úgyhogy rettenetesen megörültem, hogy itt volt a filces tusból és a BB krémből, aminek a legvilágosabb, 1-es árnyalata ugyan kicsit sötét, de szerencsére van mivel világosítani rajta. A Kallos hajpakolásaiból szintén csak a nagy, egy literes kiszerelést árulják a legtöbb boltban, nekem viszont a kicsi is bőven elég. Az Omega verziót már régebben kinéztem a Krémmániás vélemények alapján, pont az utolsó darabot hoztam el.

Ti szoktatok előre spórolni a Glamour illetve Joy napok előtt?