2015. július 28., kedd

Júliusi kedvencek

Július nálam általában az a hónap, amikor őszintén unni kezdem a nyarat. Unom a meleget, hogy lassan telnek a napok, hogy túl sok a kitöltetlen szabadidő és sorolhatnám. Általában, ugyanis most valahogy jópár éve először nem ezt érzem, pedig régóta már valahogy mindig a vakáció idejére koncentrálódnak az olyan periódusok, amikor időre van szükségem magammal, gondolkodni szeretnék, mert a dolgok nem úgy történnek, ahogy szeretném vagy terveztem. Most örülök, hogy még itt van előttem az augusztus, ami előreláthatóan elég sok izgalmat és történést tartogat, de nem állítom, hogy minden a legnagyobb rendben. 


Rengeteg tusfürdőt vásároltam az elmúlt időszakban, de egyszerre mindig csak egyet vagy kettőt használok. Júliusban a Balea Cabana Dream került sorra, amely a három limitált illat egyike, maracujával és őszibarackkal. Én főleg az előbbit érzem ki belőle, ami egyébként is nagy kedvencem, de sajnos használat után nem sokáig marad a bőrön. Egyébként pont olyan lila színe van, mint a csomagolásnak, igazán nyárias.  A Palmolive So Vibrant tusfürdő illatába már a boltban beleszerettem. Elvileg hibiszkuszos, én mégis babasamponnal kevert narancsnak érzem valamiért. A habja sokkal krémesebb, mint bármelyik fürdőterméknek, amit eddig használtam, egy élmény vele fürödni. A márka termékei előtt eddig mindig csak elsétáltam, de ezután végigszaglásztam őket, és szinte mindegyik isteni, megéri azt a plusz párszáz forintot néha. Az Alverde Wasserliebe testápoló spray-t Krémmánián fedeztem fel új termékként, és mivel már a Balea hasonló formátumú verziójával (teszt itt) sem sikerült mellényúlnom, adtam neki egy esélyt. A Baleával ellentétben ez pumpás, nem hajtógázas, ezért koncentráltabban és precízebben adagol. Folyékony, vizes állagú, a hidratálóhatása ehhez mérten nem túl erős, nyárra pont megfelel. Az illata kifejezetten friss, ahogy a csomagoláson is írják, de elég natúr jellegű, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, érdemes megszagolni, mielőtt megvásároljátok. A La Roche-Posay Hyreane Legere hidratáló krém 15 ml-s kiszerelésben lett az enyém az utazó csomagnak köszönhetően, amiről már valószínűleg sokan hallottatok. Szinte maximálisan meggyőzött, egyszerűen teszi, amit egy hidratáló krémnek tennie kell. Nem irritál, nem zsírosítja túl a bőrt - kivétel, ha negyven fokban használjuk, de akkor mi nem? Hallottam már másoktól, hogy az illatát túl erősnek találják, nekem kifejezetten tetszik, így ezzel sincsen problémám.


La Roche-Posay Anthelios XL fényvédő szintén az utazó csomagban került hozzám, a mini formátumától függetlenül egész sokáig kitart. Elég folyékony állagú, nem hagy zsíros érzetet maga után, és megfelelően véd. A Catrice Prime & Fine mattító púder a legjobb barátom a melegebb hónapokban, áradoztam már róla elégszer, jobbat még nem sikerült találnom. Az Essence I ♥ Nude szemhéjpúdert 05 my favorite tauping árnyalatban kontúrozásra használom, a tökéletes szürkésbarna szín erre a célra. A Catrice Pure Shine ajakceruza ezen változata - 010 Coral Me, Baby! - kifutó termék, 700 forintért jó vásár. Annak ellenére megszerettem, hogy apró csillámok találhatóak benne, cserébe viszont elég élénk, a tartósságát 2-3 órára tippelném, és nem szárít. Ez az első darabom belőle, de tervezem megnézni magamnak még a többit is.
Az Essence The Gel körömlakkok közül többet is beszereztem a megjelenés óta, de mostanában legtöbbet a 34 candy love és a 42 frozen kiss fantázianevűeket használtam. Előbbi részben homokhatású, ezért nem a legkönnyebb lemosni, ez az egyetlen dolog, amit felrónék neki. Amióta megvettem, nem telik el lakkozás az Aveo körömlakkszárító spray nélkül, praktikusabbnak és egyszerűbbnek találom a cseppeknél, és gyakrabban is állok neki, mert tudom, hogy nem kell órákig egy helyben ülnöm a száradásra várva.


Talán említettem már, hogy van táncos múltam, és bár az ilyesmi témájú filmekkel többnyire nem vagyok kibékülve, pár éve egy balettiskolában játszódó ausztrál sorozat, a Táncakadémia teljesen magával ragadott. Az M2-n adják néhanapján, jelenleg éppen a harmadik évadot, amibe anno nem kezdtem bele, de most két nap alatt ledaráltam mind a 15 epizódot - nem túl nehéz, a részek csak 25 percesek. A hangulat teljesen élethű, a szereplők szerethetőek, és egyáltalán nem bugyuta. Nagy sajnálatomra ez volt belőle az utolsó évad - nem szégyellem, az utolsó két részt szinte végigbőgtem - de hamarosan készül egy film a sorozat utáni történésekről. Azoknak különösen ajánlom, akik azonosulni tudnak a témával, de annak is, akit csak szimplán érdekel.


Ha július, akkor Tour de France, amit szintén évek óta folyamatosan figyelemmel követek, ráadásul a kedvenc csapatomból került ki az idei összetett győztes (Christopher Froome - Team Sky ♥) szóval dupla öröm :)

Sok minden történt, voltam itt-ott (többek között a lányoknál Szegeden), jártam az OVS-en, Luca nyereményjátékán nekem kedvezett a szerencse, és megcsináltam a blog saját Instagram fiókját, melyet @behindmymakeupblog néven érhettek el, ha esetleg lemaradt volna róla valaki :)

Kedvenc zenék:
Phoebe Ryan - Dead
The Devil Wears Prada - War
Eastern Conference Champions - Don't Think Twice, It's Alright
Ruelle - War of Hearts
Bastille - Oblivion
We Are Harlot - Denial
Mallory Knox - When Are We Waking Up?
Milo Greene - 1957
Kacey Musgraves - Miserable
Passenger - When We Were Young
Jamie McDell - Moon Shines Red
Bring Me The Horizon - Throne
Kate Miller-Heidke - Ride This Feeling

Igyekszem kihasználni a maradék kicsit több, mint egy hónapot, augusztusban egy ritmikus gimnasztika világkupa, egy hét Sziget és egy elég jónak ígérkező huszadikai program van biztosan előttem :) 
Közületek jön valaki Szigetre? Mit terveztek még a nyárra?


8 megjegyzés:

  1. Ideje beszereznem a Catrice szemhéjpúdert kontúrozásra. :D
    A War of Hearts nekem is az egyik kedvenc számom volt júliusban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan lesz lassan, mint a NYX Taupe...:D Hát igen, sorozatos zene :))

      Törlés
  2. Mióta megvan az Essence taupe szemhéjpúder, le se teszem, minden sminkelésem kötelező eleme, azt már csak remélni merem, hogy jól is néz ki rajtam, és nem úgy mintha kosszal összemaszatoltam volna a fejemet. :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük nem, de ha mégis, akkor nem vagy egyedül :DD

      Törlés
  3. Most én is a cabana dream-mel fürdök, és nagyon szeretem, és a LRP krém is szuper, szerintem meg fogom venni teljes kiszerelésben. :D

    VálaszTörlés
  4. A Balea tusfürdőnek ezt az illatát használom épp én is, nagyon tetszik. A LRP Hydreana Leger krém korábban teljes kiszerelésben volt meg, és ez volt az első hidratáló amivel maradéktalanul elégedett voltam, én nem éreztem erősnek az illatát. A körömlakkszárító cuccokban nem hiszek, de most már kíváncsi vagyok, hogy tényleg tudnak-e valamit, lehet hogy kipróbálom ezt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondolkodtam anno, hogy megveszem, aztán pont mázlim lett, hogy ki tudom próbálni kicsiben :) Én sem hittem, de tényleg működik, bár azt még mindig nem értem, milyen alapon :D

      Törlés