2015. április 4., szombat

Arcápolási rutinom #2

Olvashattatok már tőlem ilyen bejegyzést korábban, sok minden változott azóta, de akadnak olyan termékek, amiket továbbra is szívesen használok. A legnagyobb hangsúlyt még mindig a megelőzésre fordítom, sokat böngészem a Krémmániát, próbálok minél szebb összetevőlistájú krémeket választani és lehetőség szerint ellenállni a kísértésnek, hogy valami újat, érdekesebbet próbáljak ki. 



Sminklemosáshoz továbbra is a Bioderma Sensibio micellás víz a legnagyobb barátom, ki tudja, hány flakonnal fogyott már el itthon, biztosan nem fogom lecserélni, hiába találunk számtalan olcsóbb alternatívát rá a drogériák polcain. Még a blog megszületése előtt használtam a Neutrogena Blackhead Eliminating arclemosót, egy pár hónapja ismét visszatértem hozzá. A mitesszerek megelőzésében és eltávolításában nem hiszek és direkt nem hívtam arcradírnak, ugyanis a benne található apró radírozó szemcsék épphogy csak bizsergetnek. Ennek ellenére szívesen használom, nem szárít, az illata kicsit gyógyszeres, de kibírható, két-három naponta használom. Szintén heti pár alkalommal nyúlok a Ziaja Sensitive Enzimes peelinghez, ami szilikon-, ásványi olaj- és parfümmentes. Sokáig azt gondoltam, hogy az ég világon semmi haszna, ám rá kellett eszmélnem, hogy amióta használom, megszűntek hámló részek, pattanásaim elvétve vannak és összességében is szebb a bőrképem, nem beszélve a bababőr érzetről, amit utána kapok. Irritációt, pirosságot nem tapasztaltam.


A Dr. Scheller Jojoba Oil & Schisandra szérum maradt a rutinom része, itt írtam róla bővebben. Jelenlegi kedvenc hidratáló krémem a Simple Kind To Skin Hydrating Light Moisturiser, amit Angliából kaptam egy ismerős által, sok jót olvastam már erről a márkáról külföldi platformokon. Parfüm- és színezékmentes, nevéhez hűen könnyű állagú, pillanatok alatt beszívódik és nem hagy ragacsos érzetet. Többfelől hallottam már, hogy száraz bőrűeknek ez a krém kevésnek bizonyult, az én bőröm nem igényli a masszívabb hirdatálókat. Az Akneroxid gél változatlanul a fürdőszobám állandó lakója, igény szerint kúraszerűen alkalmazom. Ajakápolók terén sem tudok sok újat vagy izgalmasat mutatni, a szokásos tégelyes Carmex a kedvencem és szinte az egyetlen, ami tényleg bevált, bár most egyre kiváncsibb vagyok a Nuxe Réve de Miel-re...


Alkalomadtán bevetem a Himalaya Herbals Nim "csodapakolását" és a Freeman agyagos maszkot avokádóval és zabkásával de nálam egyik sem ért el kiemelkedő eredményt, pedig igazán bíztam bennük, ráadásul gyakran nincs türelmem hozzájuk :D

A jövőben szeretném majd "fejleszteni" ezt a rutint, de egyelőre nagyon bevált, bizonyos termékeket biztosan nem fogok leváltani :)

4 megjegyzés:

  1. Mennyi minden :) Én is megmaradok a Bioderma mellett, amíg telik rá :)
    Ha pórust akarok tisztítani, én rendeltem BHA-mintákat, havonta egyet használok el, az 1%-os egy hétig is kitart, a 2%-os kevesebb ideig, de szépen tisztít mindkettő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretnék majd ilyesmiket kipróbálni, csak még nem szántam el magam eléggé...:)

      Törlés
  2. Az én bőrömmel az enzimes hámlasztó semmit nem csinál, nem lesz tőle puha és úgy egyáltalán semmi különös sem történik sajnos. PC hámlasztókat kezdtem el próbálgatni mintákban, de eddig azok sem hoztak látványos eredményt, még a legalapvetőbb elvárásomnak sem tettek eleget, hogy tisztítsák a pórusokat, szóval érdekes. A Neem maszk viszont nagyon bevált, pikkpakk kitisztítja a pórusokat, mattít, egyszerűen tökéletes számomra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Neem maszk eléggé so-so, de azért használgatom :DD

      Törlés