2015. április 28., kedd

Áprilisi kedvencek

A Facebookon pár napja írtam nektek, hogy akármennyire is ellen megy az igyekvéseimnek, az érettségi és az ezzel járó dolgok annyira leszívják minden energiámat, hogy nem tudok annyit foglalkozni a bloggal, amennyit szeretnék. Heti egy bejegyzésre valót mindenképpen összerakok, a szóbelire való készülés közben lehet, hogy néha a szokásos kettő is összejön majd. Ez csak azért bosszant, mert már az elején elhatároztam, hogy emiatt nem fogom hanyagolni a blogot, vagy 10-15 félig megírt bejegyzés van vázlatban, csak a megvalósítás várat magára, percek alatt eltelik egy egész hét is akár ebben a hajtásban.
Na de vonatkoztassunk is el ettől, hiszen közeleg a hónap vége, ami kedvenceket jelent! Rengeteg újdonságot próbálgatok így a Glamour napok után, lesznek ám tesztes bejegyzések százával, áprilisban viszont még inkább biztonsági játékot játszottam. 


Mindig izgatottan várom a Balea nyári limitált felhozatalát, ugyanis rendszerint gyümölcsösek, és említettem, hogy ezek a kedvenceim. A Paradise Beach tusfürdő ananászos-kókuszos illatú, utóbbi kicsit jobban érződik, egyszerűen isteni, ráadásul elég tartós is a bőrön. A Glamour napokon féláron csaptam le a Schwarzkopf Essence Ultime Omega Repair BB krémre, ami gyakorlatilag egy krémes állagú nem kimosandó ápoló termék. Nedves és száraz hajra is használom, úgy vettem észre, hogy érezhetően hidratál, és kellemes púderes-vaníliás illata van. A Bioderma Hydrabio maszkból még a tavalyi sajtótájékoztatón kaptam egy 15 millis mintát, ezt használgatom mostanában. A maszk megnevezéstől nem kell megijedni, Rékától ugyanis megtudtam, hogy azokat a krémeket is maszkoknak hívják, amiknek az állaga masszívabb, mint egy sima arckrémnek, de teljesen be lehet őket masszírozni a bőrbe. Illata minimális van, és nagyon jól hidratál. Sokat bosszankodtam, hogy nem lehet elérhető áron és nagy kiszerelésben szűretlen kókuszolajat venni, mivel főleg hajra és testre használnám, de Asu megnyugtatott, hogy a szűretlen is megfelel mindkét célra. A Variocom márkájút Tescoban, bioboltokban és drogériákban is megtaláljátok, fél liter körülbelül 900 forintba kerül, és tényleg multifunkciós.


NYX HD korrektorhoz is 20% kedvezménnyel jutottam hozzá még a múlt hónapban, sajnos az első két legvilágosabból már nem volt, így a hármasat hoztam el, ami a szem alatti részhez tökéletesen passzol, fogok róla írni hamarosan. A Lioele Cheek Beam pirosítóim vissza-vissza térnek párhavonta, egyszerű őket használni krémes állaguk miatt, pigmentáltak és púderrel fixálva egész nap a helyükön is maradnak. A Rival de Loop Young folyékony szemhéjtusról olvashattatok már, egyszerűen hihetetlen a tartóssága, kétség sem fér hozzá, hogy itt van a helye. A Makeup Revolution Girls On Film palettáról is van már teszt, most megint elővettem, és valószínűleg kéznél is marad egy ideig. Azt hiszem, megtaláltam a kedvenc rúzsomat a Rimmel Kate Moss 38-as árnyalat személyében, ami egy csodaszép narancsos-rózsaszínes világos szín, amióta megvettem, talán két nap kivételével folyamatosan ez volt rajtam. A finishe matt, ennek ellenére nem szárít, és 3-4 órát evés-ivás nélkül tökéletesen kibír.

Kedvencnek ugyan félve mondanám, de a film, amit ebben a hónapban kétszer is láttam, az Oldboy. Dél-koreai műről beszélünk, amiből Amerikai remake is készült, de a rajztanárom kifejezetten megtiltotta, hogy megnézzük. Aki nem bírja a vért, és a sokkoló eseményeket, annak abszolút nem ajánlom, mert igencsak kicsapja a biztosítékot néhány rész, mind látványilag, mind érzelmileg. Örülök, hogy nem a szalagavató előtt láttam, ugyanis egy olyan zeneszámra keringőztünk ebből, ami egy elég kulcsfontosságú és sorsfordító jelenet közben szól.


Az érettségire való készülés jegyében két honlapot is mutatnék nektek, ami segítségemre volt az elmúlt hónapban, mindkettőt a tanáraim mutatták. Az egyik a Zanza.tv, ahol szinte az összes "alap" érettségi tantárgy anyaga megtalálható néhány perces animált videók formájában, témákra lebontva. A TED-et az angoltanárom mutatta még tavaly, azóta is gyakran böngészem. Itt különböző konferenciákon elhangzott max. 18 perc időtartamú beszédeket hallgathatunk meg, főként angol nyelven, de szinte az összes feliratozva van magyarul is. A jelszó ideas worth spreading, azaz olyan gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni, így szinte mindenféle témában találhatunk videókat, amelyek információt adnak át és közben inspirálnak. A TEDx is ehhez kapcsolódik, ezek a TED elveit és szellemiségét követő független szervezésű konferenciák a világ minden tájáról. Magyarországon is rendeznek ilyeneket mostmár, ezeket meg lehet nézni a neten is. Az érettségi előtt, az emelt angolra való gyakorlásként számtalan érdekes videót nézek, így miközben szórakozom, tanulok is.

Az április mozgalmasan telt, jártam a III. Youtube Beauty találkozón, szerepeltem a Talkman harmadik részében, blogtalálkozón vettem részt, voltak Glamour napok, befejeztem a projektdolgozatom, és ráhangolódtam az érettségire - már amennyire rá lehet. 

Kedvenc zenék:

Mindenkinek, aki érettségizik jövő héten, sok sikert, drukkoljatok nekem is! :)

6 megjegyzés :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...