2014. szeptember 24., szerda

Catrice Beautifying Lip Smoother - 030 Cake Pop

Amikor megláttam, hogy az őszi Catrice szortimentben helyet kap egy ilyen, a Clarins Instant Light Natural Lip Perfectorra hajazó termék, amiről mindenki csak áradozik, tudtam, hogy muszáj kipróbálnom, persze, csak ha valóban jól működik majd. Szerencsére többek is majdnem azonnal beszerezték, ahogy kapható volt és beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban mindig hiánytermék volt a Müllerben, vagy már ki volt próbálva, nemrég azonban a Mammut Rossmannban találtam még érintetlen darabot belőle. Számomra fontos, hogy egy szájfény/rúzs hidratáljon, de legalábbis ne szárítson, ez pedig az elmondások szerint eleget tesz ennek a feltételnek. Én a legsötétebb árnyalatot vettem meg, a képek alapján felkenve nincs túl sok különbség az árnyalatok között.


Mit ígér? Enyhe színt és fénylő finist ad, kisímítja a száj barázdáit: így hibátlan megjelenést kölcsönöz. 

Csomagolás: kinézetileg majdnem teljesen megegyezik a fent említett Clarins termékkel, szerintem elegáns és jó kézbe venni. Az is pozitív, hogy nem applikátoros, hanem egy kis szivacsos részen át nyomható ki, így jó eséllyel el tudjuk használni majdnem teljesen.



Illat, íz: az illata édes, vaníliás, az íze is úgyszintén.

Hatás: nagyon kellemes viselet, egyáltalán nem ragad, viszont nem is viaszos érzetű, mint az ajakápolók többsége. Minimálisan be is szívódik viselés közben, ez nekem elsőre fura volt, mert nem csináltam semmit, amitől elkezdhetett kopni. Lévén, hogy egy szájfényről van szó, a tartóssága nem az igazi, az óvatos ivást bírja, de evéskor lekopik. Meg egyébként is lenyalom, mivel iszonyatosan finom. A színe nagyon természetes, szebbé teszi az ajkakat, de nem feltűnő, hogy viselünk valamit. Amin meglepődtem, hogy tényleg hidratál, rajtam hasonló hatása van, mint a Carmexnek, ami csodaszámba megy, minden ajakterméknek ilyennek kéne lennie szerintem.
UPDATE: néhány hónap használat után nálam is, mint sokaknál a kis szivacsos applikátor elkezdett átvenni egy kellemetlen, ecetes szagot. Megpróbáltam letisztítani a Bioderma micellás lemosójával, ideig-óráig jobb is volt, de aztán egyszerűen olyan maradt, és így már ódzkodom a használatától, ez egy hatalmas fekete pont neki...

Ár, elérhetőség, kiszerelés: 1099 forint minden Müllerben és Catrice állvánnyal felszerelt Rossmannban, 9 ml terméket tartalmaz.

Összességében én ezek után már nem venném meg az "eredetit" teljes áron. Ti beszereztétek? :)

6 megjegyzés:

  1. Én a barackos árnyalatot vettem meg, egyelőre még barátkozunk. :) Utolsó darab volt az Oktogon Rossmannban..:D

    VálaszTörlés
  2. Nekem is a barackos árnyalat van meg és egyelőre nagyon jóba vagyunk, nagyon szeretem a textúráját is meg a leheletnyi színét is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is rengeteget használom mostanában, pedig egyébként nem vagyok oda a rúzsokért meg szájfényekért :)

      Törlés
  3. Most, hogy mindenhol erről olvasok már nagyon úgy érzem, hogy meg kell szereznem és nekem is ki kell próbálnom :D Remélem az itteni Rossmannban még lesz érintetlen darab ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye-ugye, a fogyasztói társadalom:DD De ha egyszer jó...:)

      Törlés