2013. december 30., hétfő

Szerzemények #2

28-án, a névnapomon voltam a Váci utcában, ahol akkora tömeg volt, hogy szinte el sem hittem. Régóta szeretnék egy másik bakancsot a fekete szegecsesem mellé, amit majdnem minden nap hordok ilyenkor télen, ki is néztem egy H&M-es virágmintásat, és mivel aznap este 6-tól a Vörösmarty téri üzletben a december-januári Glamour felmutatásával 25% kedvezményt kaptunk a vásárlás végösszegéből, reménykedtem benne, hogy meg tudom szerezni olcsóbban, mert eredetileg 9000 forintba kerül. Természetesen még csak hasonló sem volt, ezért összesen egy basic világoskék v-nyakú pulcsit, egy egyszerű piros rövidujjú pólót és két csomag hajgumit vásároltam.

image

image

A Bershkában vettem egy egy ujjatlan mintás felsőt 1400 forintért, a Stradivariusban pedig egy fekete-fehér leggingset.
Ezek után átzarándokoltam az ALLEE-ba, hátha ott szerencsésebben járok bakancs ügyben, mondanom sem kell, hogy nem jött össze. Viszont, már nézegettem egy ideje egy cipőt a New Yorkerben, mindig lebeszéltem magam róla, mondván hogy rengeteg hasonló cipőm van, végül mégis megvettem 2000 forintért.

image

Beugrottam a Claire’s-be is, a kulcsos nyaklánc 300, a másik pedig 800 forintba került került.

image

Még karácsony előtt vettem egy tavaszi cipőt a H&M-ben, amit már akkor is nézegettem, mielőtt akciós lett volna, így viszont most 1500 forintért lett az enyém.

image

Ma felkerekedtem, és elindultam a Yankee Candle márkaboltba (1074 Budapest, Dohány utca 92.) és előtte beugrottam az Europeumban található Müllerbe is, körömlakklemosót, szemöldökzselét és dezodort venni, és velem jött egy kerámia párologtató is 1600 forintért a Yankee Candle tartoknak.

image

A Yankee Candle-nél vettem egy kis üveggertyát a mindenkori kedvenc illatomból és egy tartot.

image

A Dohány utcából kifelé jövet voltam a Terranovában is, ahol találtam színes szűk nadrágokat, amik végre nem nagyok rám (van XXS-es is!), de csak egy sötétzöld színű jött velem most, valamint kockás hosszúujjú ingeket,amiket egyszerűen eddig sehol sem találtam rendes áron (nem szívesen költök 5-6000 forintot egy ingre). A nadrágok 2300 forinttól 3500 forintig terjedően vannak, az ingek pedig 1800 forintba kerülnek, ami szerintem nagyon megéri még akkor is, ha nem több évig hordja az ember.

image

image

Ezen kívül karácsonyra kaptam még egy jegyet a június 18-ai Kispál és a Borz koncertre a Fishing on Orfűn, ami pont a születésnapomon lesz, talán ennek örültem a legjobban, gertyákat, csokit és egy leggingset a C&A-ból, aminek nagyon tetszik a mintája.

Ez lett volna az idei év utolsó vásárlásának termése, kicsit hihetetlen hogy holnap után már 2014 lesz, de ugyanakkor örülök is neki, mert ez az év mindent összefoglalva borzasztó volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése