2013. szeptember 14., szombat

Beszámoló | Blogger Shopping Day 2013. ősz

Ma ellátogattam a BLOGGER Shopping Day-re, ami a 6. kerületben, az Iskolában került megrendezésre. 10 órakor kezdődött, úgy terveztem, hogy 9 óra körül felkelek és egy órán belül elindulok majd, ehhez képest a tervezettnél még később sikerült, zuhogott az eső és kis híján eltévedtem a sok kis keresztutcában de végül a telefonom GPS funkciójának segítségével 10 percnyi bolyongás sikerült megtalálnom a helyet. Az elkerített rész, ahol maga az esemény zajlott, nagyon furcsa, lilás-neonos fényekkel volt megvilágítva, sokan arra panaszkodtak, hogy fáj tőle a fejük illetve a szemük, valamint elég csalókának bizonyolt a színek szempontjából is, szóval nem volt éppen szerencsés választás.

image
Amikor odaértem, rögtön megláttam Ronit, a Bikira Blogos lányok közül illetve The Very Style Blog Szandrát, ám éppen ruhákat nézegettek és fotózgattak, így nem mentem oda, pedig szívesen beszélgettem volna velük egy kicsit. Érkezés után rögtön tudtam, hogy merre vegyem az irányt, ugyanis a madarak csiripelték, hogy Magdi (Beauty Junkie) rengeteg sminkkel készül. Legalább fél óráig nézegettem a szebbnél-szebb, gyakran bontatlan sminkcuccokat, amelyeket Magdi hihetetlenül olcsón kínált, szinte állandó sor volt a körömlakkos neszeszer környékén. Miután kiválasztottam három terméket (egy Avon rúzsceruzát Carefree coral színben, egy Avon Luxe rúzst és egy Max Factor Gloss Cube szájfényt Soft Rose árnyalatban) végigböngésztem a többiek ruháit és kiegészítőit is. Rögtön szemet szúrt Cashmere in Style Mariann állványán egy kobaltkék kötött pulcsi és még két ikertestvére egy pink és egy barackos árnyalatban, ugyanis pont ilyeneket kerestem őszre. Darabját 1500 forintért nem hagyhattam ott, a három színből kettőt el is hoztam magammal. 

image

image

Időközben gyakran visszatértem Magdi sminkes részlegéhez, és még három termék az enyém lett, egy Aden Terracotta pirosító, egy Aden szemceruza Ocean színben és egy bronzos-barnás NYX pigment, ami a Walnut Pearl árnyalatot viseli. A 6 termékért összesen 1300 forintot fizettem, régen csináltam ennyire jó vásárt sminkfronton.

Táskát is szerettem volna, ám elég válogatós vagyok, a vállpántos, pakolós táskákat szeretem és a legtöbb lány cluch-okat vagy rövid pántos táskákat hozott eladásra. Szerencsémre megpillantottam Dávidnál (bonjour, Dave!) egy barna, hatalmas táskát, amit a facebookos preview képeken már rengetegen kinéztek maguknak, mindössze 2500 forintért (végül kétezerért lett az enyém, néhány kopás és felületi hiba miatt), a vállpántja sosem volt használva, én szedtem le róla még a csomagolást is. Ez eredetileg is egy női táska egyébként.

image

image

Hazaérve még lőttem egy képet az outfitem egy részéről (az új táskámmal, természetesen), ezen kívül még egy szegecses bakancsot viseltem. 

image

Az összes blogger, akivel sikerült pár szót váltanom, nagyon kedves és kézséges volt, az időjárás ugyan kissé elrontotta a hangulatot (az enyémre legalábbis rányomta a bélyeget sajnos) remélem máskor is várható hasonló.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...